Ha egy település múltját, fejlődését alaposan meg szeretnénk ismerni, nem hanyagolhatjuk el a társadalmi élet különböző tevékenységeinek, helyszíneinek vizsgálatát, mondjuk a sportét, ami sokkal többet elárulhat akár a gazdasági, akár a politikai életről, mint azt elsőre gondolnánk.
Tartalom flag-ek: Fontos
A Kortárs folyóirat szerkesztősége még az 1990-es években alapított díjat olyan szerzőknek – íróknak, költőknek, publicistáknak, képzőművészeknek –, akik az adott évben publikáltak a lapban, és addigi életművük, művészi teljesítményük alapján érdemesnek bizonyultak az elismerésre.
Az Etele térről az őrmezei oldalra költözik át a kelenföldi Volánbusz-végállomás. Az új pályaudvaron a BKK járatai is helyet kapnak. A Volánbuszok az új állomást gyorsabban, rövidebb úton közelíthetik meg, nem kell az Egérút felé kerülniük. A buszállomás terveztetésére ma írták ki a pályázatot.
Mérföldkő ez a cél felé vezető úton – így fogalmazott a tizenkettedik évfolyam szalagavató ünnepségén Pintérné Bernyó Piroska igazgatónő. A pénteki ceremónián ötvenhét diák tette meg a búcsú felé vezető első lépést; persze az öröm, az izgalom jóval erősebb volt, mint az elválás miatt érzett bánat.
Március 30-ától öt, az érdi szakrendelőben dolgozó orvos és hét szakdolgozó segíti a Szent Imre kórház munkáját. Az érdi rendelések működőképesek maradnak, de a várakozási és előjegyzési idő nőhet. Az kirendelés addig tart, míg a kórház a terhelést a saját állományával nem tudja kezelni.
Életének 90. évében, november 22-én rövid betegség után elhunyt Wegenast Róbert Érd város művészeti díjával, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével kitüntetett díszlettervező, festőművész.
November 28-án, csütörtökön 17 órától Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése közmeghallgatást tart a Polgárok Házában, ahol Ön is kérdéseket tehet fel és javaslatokkal élhet bármilyen közérdekű ügyben, amelyekre az önkormányzat köteles válaszolni.
Meghibásodott a törökbálinti Anna-hegyi kilátó tetőszerkezete, amely balesetveszély miatt le van zárva. Mint Elek Sándortól, Törökbálint polgármesterétől megtudtuk, a problémát heteken belül orvosolják és a kilátó újra látogatható lesz.
Az új szolgáltatás november 25-én indul, és az idei, kísérleti időszakban térítésmentes. Az ágdarálást az ÉTH ügyfélszolgálatán igényelhetik a lakosok, a körülbelüli mennyiség megjelölésével. A nagy teljesítményű gép 8-10 centi átmérőjű ágakat (kemény- és puhafát is) is képes ledarálni.
Mint ismert, felfüggesztették a helyi járatokon az első ajtó felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolták el az utastértől. Mint megkeresésünkre a Volánbusz közölte, az intézkedés ideje alatt felfüggesztették az autóbuszon történő jegyvásárlást.