A választás eredményéről és a további városépítési feladatokról is beszélt T. Mészáros András, az Érdi Fidesz elnöke az ÉrdTV Párbeszéd című műsorában. Mint mondta, a cél az, hogy 70 ezer érdi lakos érdekeit képviseljék és ebben, immár ellenzékiként, az együttműködésre kell törekedniük.
Tartalom flag-ek: Fontos
Önkéntesek segítik az oltást végző érdi háziorvosok adminisztratív teendőit - tudatta közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere, hangsúlyozva, bármelyik városi intézményt készek fejajánlani, hogy oltópontként üzemeljen.
A Vöröskereszt területi szervezete a Finta Rendezvényházzal együttműködve Érden 70, Százhalombattán 30 adag csirkés rizottót oszt szét hajléktalanok és rászoruló családok között.
Nagyon sokan vettek részt a Sirius ivartalanítási akcióján, amit egy önkormányzati pályázati forrásból tudott megvalósítani az alapítvány. A program során 114 kisállat műtétjét tudták finanszírozni.
Rácsodálkoznak, amikor látják, de ő csak rója a köröket a Papi-földeken. Cser László ultrafutó egy éve próbálta ki a mezítlábas futást Érden, azóta pedig már a szerelmese az ilyen fajta testmozgásnak. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta, mi inspirálta, hogy dobja le a futócipőt.
Március 27-én ismét WWF Föld órája! A szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója egyre inkább a természeti értékek megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt. Kapcsolj le te is, de ne csak ebben az egy órában légy környezettudatos!
A 2020-as tanév beiskolázási rendjéről, és az intézményre vonatkozó speciális tudnivalókról, illetve az iskolában folyó oktatásról, nevelésről tartottak tájékoztatót ma délelőtt a Marianum Gimnáziumban. A diákok és szüleik nyílt órákon is részt vehettek.
Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban ma reggel elmondta, hogy nem az a kérdés, mikor érjük el a járványcsúcsot, hanem hogy "milyen gyorsan kezdünk el jönni onnan lefele". A miniszterelnök ismertette: 275 fő hunyt el, 11823 beteg van kórházban és 1480-an lélegeztetőgépen.
Februárban az albérletárak 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek. Az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva viszont több mint 10 százalékos volt a csökkenés. Érden az átlag bérleti díj 140.000 Ft, ami kicsit drágább mint a fővárosban.
Három megyeszékhely és nagyváros volt tavaly összesen, ahol pozitívan zárták a költözési egyenleget, azaz többen települtek be, mint ahányan elhagyták a települést. A szaknyelv szerinti "állandó vándorlási egyenleget" az Ingatlan.com tette közzé a KSH és a saját adatai alapján.