Jó lesz vigyázni a gyomokkal

Jó lesz vigyázni a gyomokkal

Tavaly 128 esetben indított eljárást az önkormányzat a gazos telkek miatt, a bírság több százezer forint is lehet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Előrébb jár a vegetáció fejlődése, mint ilyenkor szokott. Nemcsak a gyümölcsfák és a hagymások virágoztak el jóval hamarabb, mint azt megszokhattuk, hanem a fű is úgy nő, mintha húznák. Sajnos, a gyomok is örülnek a szép időnek, és irtásukról bizony gondoskodnunk kell.

A gyomnövények közül a parlagfű az, ami rendszerint a legtöbb gondot okozza. Ez az igénytelen, agresszívan terjedő és gyorsan növő gyomnövény az allergiások rémálma, ezért aztán szigorú jogszabályok vonatkoznak a kaszálására, irtására:

a telek- és földhasználók kötelesek a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Aki ennek nem tesz eleget, azt növényvédelmi bírsággal sújtják, a parlagfüves területen pedig kényszerkaszálást rendel el a jegyző (belterület esetén), illetve a Pest Vármegyei Kormányhivatal (külterületen).

A növényvédelmi bírság 15 ezertől ötmillió forintig terjedhet.

A parlagfű virágzáskor szórja allergiát kiváltó pollenjeit

Kertünk és a kerítés előtti zöldfelület tisztántartására egy 2022-es önkormányzati rendelet vonatkozik (lásd bővebben itt). Aki ennek nem tesz eleget, 200 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető. Jogi személyek esetén ez az összeg elérheti a kétmillió forintot is.

Parlagfüves területet kétféle módon lehet bejelenteni: a Parlagfű Bejelentő Rendszeren keresztül, vagy az önkormányzatnál, a 23/522-300-as telefonszámon, a 23/522-356-os fax számon, vagy a kornyezet@erd.hu e-mail címen. Ugyanezeken az önkormányzati elérhetőségeken a gyomos, elhanyagolt telkeket is bejelenthetjük.

Az önkormányzat minden bejelentésnek utánajár, és ha indokolt a panasz, megindítja az eljárást.

Tavaly 128 esetben került erre sor gyomos, gazos ingatlanok miatt – tudtuk meg dr. Barabás Emőkétől, az önkormányzat Igazgatási és Hatósági Főosztályának vezetőjétől.

„Parlagfüves ügyünk viszont csak tizenegy volt, igaz, ezek közül 3 alkalommal kényszerkaszálást kellett elrendelnünk”

– tette hozzá a főosztályvezető.

Hogy mekkora bírságot rótt ki a kormányhivatal, arról nem kaptak tájékoztatást. Annyi biztos, hogy az összeg több tényezőtől is függ: a terület nagyságától, a fertőzöttség arányától és az egyéb allergén gyomnövények esetleges jelenlététől is.

„Az idei évben még nem érkezett panasz, hiszen még csak a vegetációs időszak elején járunk.  A parlagfű még nem jelent meg, az időjárási viszonyoktól függ, hogy mikor fog kibújni a földből. Általában június-júliusban jelenik meg, és egészen október virágzik” – tette hozzá Barabás Emőke.

A parlagfű egyébként ott jelenik meg leggyakrabban, ahol megbolygatták a talajt (tehát építkezéseken), no meg a szántóföldeken. Mivel a külterületek esetében a kormányhivatal az illetékes, ezek fertőzöttségéről nincs információja az önkormányzatnak. A MÁV-területek viszont az önkormányzathoz tartoznak. Közterületeken az Érdi Városgazda emberei kaszálnak, de a kertünk és a kerítésünk előtti sávért (egészen az úttestig) mi, lakosok vagyunk felelősek.

Rajtunk is áll tehát, hogy milyen környezetbe térünk haza, és hányan szenvednek majd allergiától a nyári és őszi hónapokban.

Fotó: ÉrdMost archív, Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email