Több fontos környezetvédelmi kérdésről is tárgyaltak a városatyák a hétfői testületi ülésen. Sokan örömmel hallják, hogy újabb esővízgyűjtő tartályokat vásárol az önkormányzat, és oszt majd ki a lakosságnak. A beszerzés költségét a helyi környezetvédelmi alapból fedezik majd, úgy, hogy átcsoportosítják a korábban már meghatározott feladatokra szánt összeget.
A környezetvédelmi alap forrásait ugyanis egy önkormányzati rendeletben meghatározott célokra használhatja fel a város, például fásításra, zaj- és rezgésvédelemre, az illegális hulladék felszámolására, vagy épp szemléletformálásra. Aki kíváncsi a pontos célokra és összegekre, itt megtalálja.

Az újabb esővíztároló tartályok vásárlására nettó hatmillió forintot fordítana a város (a beszerzéshez közel kétmillió forint adó- és járulékteher kapcsolódik). Ezt a 8 millió forintot az illegális hulladék elszállítására és a Czabai-kert rendezésére szánt összegből kívánták átcsoportosítani.
Az ülésen a gazdasági és fenntarthatósági, valamint a pénzügyi bizottság elnökei egyaránt jelezték: a grémiumok azt javasolják, hogy a Czabai-kert rendezésére előírt összeget ne terheljék meg. A javaslatokat befogadták, így az esővízgyűjtők megvásárlása az illegális hulladék elszállításra előirányzott 50 millió forintot csökkenti majd, a Czabai-kert ápolására szánt ötmillió forint megmarad.
Tetlák Örs független képviselő szerint nem jó irány, ha csökkenti a város az illegálisan lerakott hulladék elszállítására tervezett összeget, mert az sem lesz elég, amit erre szántak – sokkal rosszabb ugyanis a helyzet ezen a téren, mint azt az átlagember gondolná, és még mindig nagyon sok az illegális hulladék Érd külterületén.

Csőzik László visszautasította a kritikát, és közölte: a napokban szereznek be tizenkét mobil kamerát, amelyeket felszerelnek majd a legkritikusabb pontokra. Tapasztalták ugyanis, hogy ahol már van kamera, ott megszűnt az illegális lerakás. Igaz, volt olyan helyszín is, ahonnan a frissen felszerelt eszközt már másnap le akarták lopni.
„A fickót elkaptuk. Azzal védekezett, hogy ő csak meg akarta menteni a kamerát, mert azt hitte, hogy valaki kint hagyta a területen. Előfordult tehát ilyen filmbe illő jelenet is, de összességében a kamerák felszerelése nagy előrelépés: tucatjával küldtünk ki bírságokat, szabálysértési feljelentések is szép számmal születtek, és volt tettenérés is” – sorolta a városvezető, hozzátéve: egyelőre 12 kamerát szereznek be, de ez a szám később bővülhet.
Szabó László képviselő (Szövetség Érdért) üdvözölte a kamerák felhelyezését. Jelezte, hogy Fenyves-Parkvárosban nagyon nagy probléma az illegális hulladéklerakás, aminek nemcsak közegészségügyi vonatkozásai lehetnek, de a tűz veszélye is fennáll.

A közgyűlésen a Czabai-kert jelenéről és jövőjéről is szó esett. Mint azt korábban megírtuk, a természetvédelmi oltalom alatt álló kert tulajdonosa, gondozója, sok természeti érték őre két éve hunyt el. A Czabai-kert azóta is magántulajdonban van.
„Szerintem a tudomány még nem találta fel azt a szert, amelynek segítségével megmenthető lenne ez a faállomány. Mióta 1979-ben helyi védettség alá helyezték, több mint fele kipusztult ezeknek a fáknak, tehát az akkori 250-es állományból mára körülbelül 110 maradt. Czabai Balázs özvegyével folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Az elszáradt fákat muszáj kivágni, és ennek anyagi terhét ő nem tudja finanszírozni. Másrészt megszabadítjuk a fagyöngytől a még élő fákat.
Sajnos, nincs okunk az optimizmusra: Budapest főkertésze szerint 5-10 éven belül a városi faállomány 50 százaléka ki fog pusztulni. Nagyon keveset tudunk tenni a most zajló folyamatok ellen, mert nincs olyan eszköz, amit bevethetnénk” – mondta Csőzik László, hangsúlyozva, hogy a terület nem önkormányzati, hanem magánterületen van, és értékesítés alatt áll. A város Gajdos László miniszterhez fordult segítségért, hogy a város vagy akár az állam megvásárolhassa ezt az igen magas értékű ingatlant.
Hogyan költhet közpénzt a város egy ingatlanra, ami magántulajdonban van? – merülhet fel a kérdés. Úgy, hogy a helyi védettségű természetvédelmi területekkel kapcsolatban nemcsak a tulajdonosnak vannak kötelességei, hanem az önkormányzat is fordíthat közpénzt a megóvására.

Térjünk még vissza egy kicsit a környezetvédelmi alapra. Csőzik László elmondta azt is, hogy a különféle akciók, legyen szó palántákról, gyümölcsfacsemetékről vagy esővízgyűjtőkről, nagyon népszerűek a lakosság körében, ezért a városvezetés jövőre szeretne egy olyan programot is indítani, amelynek keretében komposztálókat kaphatnak a lakosok. Ezt az akciót szintén a környezetvédelmi alap keretéből lehetne megvalósítani.
Közgyűlési tudósításunk első részét (a szalagavatók támogatásáról) itt olvashatják.