Minden hír
Nemcsak advent idején, hanem egész télen tart a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös ételosztása: az Emma utca 8. szám alatt március végéig minden vasárnap meleg étel várja a rászorulókat, és mintegy kétszáz adagot házhoz is szállítanak. Az idei első ételosztásra tegnap került sor, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő részvételével.
Az emlékezés fontosságáról beszélt az elhurcoltak emléknapján T. Mészáros András. A polgármester említést tett azoknak az utódairól is, akik 1945-ben együttműködtek e gyalázat felelőseivel. Mint mondta, ők azok, akik ma rabszolgatörvényről beszélnek, és a Jászi Oszkárok, Károlyi Mihályok gondolatrendszerét próbálják feléleszteni.
1994-ben a málenkij robot egyik túlélője, Eszes Vendel - családja és több társa támogatásával - egy kőkeresztet állított az Ercsi és a 7-es út találkozásánál. Ezen az úton hurcoltak ugyanis málenkij robotra 1945. januárjában háromezer érdi és környékbeli férfit, akik közül csak nagyon kevesen térhettek haza. A keresztet állító családok leszármazottai minden évben január 6-án összegyűlnek a keresztnél, és imával, énekkel, főhajtással és koszorúzással emlékeznek az elhurcoltakra.
Ilyenkor újév táján újult erővel rohamozzuk meg a fitnesztermeket, hogy ledolgozzuk az ünnepek alatt felszedett kilókat. Az Érd Fm 101.3 riportere ellátogatott egy különös, magyar fejlesztésű edzésre, ami kifejezetten a nőknek szól, és ami nemcsak a külsőt formálja, de a magabiztosságot és a nőiességet, a belső kisugárzást is pozitívan befolyásolja.
Január 12-én, szombaton végre kigyúlnak a reflektor fényei Törökbálinton, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban, és a színpadon tündökölhet az a tizenhat Pest megyei hölgy, akik hónapok óta készülnek a II. Pest Megye Szépe gálával egybekötött döntőjére .
Január 15-éig várják a Kovács István Alapítvány munkatársai a kiemelkedő tanulmányi, sport, művészeti és közösségi munkát végző érdi diákok és a kajak-kenu sportág utánpótlás versenyzőinek pályázatait.
A Bozsik-program szünetében sem tétlenkedtek az Érdi VSE és a Százhalombattai VUK SE legfiatalabb labdarúgó palántái, akik a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában gyűltek össze egy jó hangulatú tornára.
Hullámzó mérkőzésen végül négygólos győzelmet aratott 2019 első hazai mérkőzésén az ÉRD a női kézilabda NB I 11. fordulójában, miután az ÉRD Arénában stabil védekezésének köszönhetően győzte le 29–25-re a DVSC-Schaefflert.
Január első vasárnapján az 1945. január 6-10. között Érdről és környékéről málenkij robotra hurcolt háromezer férfira, fiúra emlékezik a város, szentmisével, istentisztelettel, koszorúzással és filmvetítéssel.
Az 1901 óta vezetett mérések szerint 2018 lett a legmelegebb év Magyarországon, a felmelegedés a globális melegedésnél is nagyobb mértékű. A tavalyi év középhőmérséklete országos átlagban 11,99 Celsius-fok volt. Ez az 1981-2010-es normál értéket 1,66 fokkal múlja felül.
Nem áremelésekkel, megszorításokkal, hanem az emberek és a vállalkozások számára pozitív intézkedésekkel indul az új év: emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, nő az ápolási díj, bővülnek a családtámogatások, és csökkennek egyes vállalkozói, munkaadói terhek. Minderről Simó Károly, az érdi Fidesz szóvivője beszélt idei első sajtótájékoztatóján.
A női kézilabda NB I 11. fordulójában, 2019 első mérkőzésén az ÉRD a DVSC-Schaefflert látja vendégül január 5-én, 18 órakor az ÉRD Arénában.
Az előző évhez képest több kutya rohant világgá szilveszterkor Érd környékén, nyilatkozta Böjtös Andrea, a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány elnöke az Érd FM 101.3-nak.
A 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázat célja "a megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz-beruházásának támogatása, a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci helyzetének erősítése, a munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése", közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.
350-400 adag babgulyással és süteménnyel készülnek a Szociális Gondozó Központ idei első ételosztásán január 6-án, amit ezúttal az Érdligeti Katolikus Egyházközség támogat.
Január 5-én pótolja a január 1-jén elmaradt kommunális, illetve szelektív hulladékszállítást az ÉTH. Elviszik a kedd óta keletkezett plusz hulladékot is, amennyiben azt zsákba kötve, a kuka mellé helyezik ki az ingatlantulajdonosok. Megkezdődik a karácsonyfák elszállítása is.
A tabella alapján hatodik, az élvonalbeli csapatok U21-es együttesei nélkül harmadik helyen zárta az alapszakaszt második NB II-es idényében a Delta RSE Érd röplabdacsapata, amely január 26-án kezdi meg a rájátszás küzdelmeit.
A január 14-i héten kezdi meg a felkészülést az Érdi VSE labdarúgó csapata az NB III Nyugati csoportjának tavaszi idényére, ezt követően a bajnoki rajt előtt öt felkészülési mérkőzés vár Kertész Ferencékre.
3,6 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, amely az Európai Unióban Hollandiával és Máltával holtversenyben a harmadik legkedvezőbb arányt jelenti.
Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A babonán alapuló szerencsére még egy picit várni kell, ugyanis a kéményseprők március 1. és június 30. között végzik majd el az ingyenes kéményseprési sormunkát Érd társasházaiban. Aki családi házban él, ahhoz nem érkezik csak úgy magától a kéményseprő: az égéstermék-elvezetők felülvizsgálatát a háztulajdonosoknak kérniük kell. Hogy hogyan, arról bővebben olvashat cikkünkben.
Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.
Egy 32 éves érdi férfi és egy 34 esztendős tatai nő január 2-án este összeverekedett a tárnoki vasútállomáson, a vágányok között.
Kigyulladt egy körülbelül száznegyven négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete csütörtök délelőtt a Pest megyei Biatorbágy Szent István utcájában.
Az újév első munkanapján megkezdte működését az Érdi Járásbíróság, a Felső u. 43. szám alatt.
Decemberben osztották ki a 2018-as <19 Szabadfogású Számítógép verseny díjait. A díjazottak között két érdi fiatal, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulói is szerepeltek.
2018. december 28-án tizennégy, a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztésről, összesen több mint 37 milliárd forint értékben adott ki támogatói okiratot a Miniszterelnökség.
Ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) is.
Január 6-án, vasárnap az Emléknap az elhurcoltakért egyik programjaként ingyen lehet megnézni a Szepes Gyula Művelődési Központban Szász Attila többszörös díjnyertes, Örök tél című filmjét.
Egy családi ház tetőszerkezete izzott egy oda eső tűzijáték miatt Érden szilveszterkor.
"A VI. Érdi Szilveszteri Futás minden várakozást felülmúlt. Az ország több, mint 30 településéről érkező 502 adományozó futó 730.050 Ft -ot gyűjtött össze a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány számára", írta Csengeri Attila főszervező. Az Érd FM 101.3 pedig annak járt utána, mire tudja majd az alapítvány fordítani az adományt.
Idén karácsonykor akár 5 napot is pihenhetünk egyhuzamban, és összesen hat hosszú hétvége vár ránk - három szombaton ledolgozott munkanapért cserébe.
2019 január 1-jétől nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye, csökken az uht és esl tej áfája, azonnal megkaphatjuk a banki átutalásokkal a pénzünket, és 20.000 Ft-ig tranzackiós illeték nélkül utalhatunk. Összeszedtük, mi minden változik az új évben.
Legalábbis átvitt értelemben, hiszen a most már hagyományosnak számító ökofilmklub mellett több környezettudatosságra nevelő programmal is készülnek a közösségi ház munkatársai. Barakonyi-Tóth Viktória beszélt minderről, illetve az idén is folytatódó programokról az Érd Fm 101.3-on, amit most itt is meghallgathat.
Minden kedves olvasónknak nagyon boldog új évet kívánunk!