Minden hír

Így fogalmazott ünnepi beszédében Lázár Evelin diákpolgármester a március 15-ei városi ünnepségen, amelyen immár negyedik éve az érdi ifjúság vezetője köszöntheti az ünneplőket. A megemlékezésen beszédet mondott T. Mészáros András polgármester, valamint a testvérvárosok képviselői és városi elismeréseket is kiosztottak a Szepes Gyula Művelődési Központban. Galériával frissítve.
A március 15-ei városi ünnepségen, a Szepes Gyula Művelődési Központban adták át a városi kitüntetéseket. Érd Város Díszpolgára lett az idei évben Hajdu Ferenc plébános, Érd Városáért Kitüntetés Külkapcsolati Tagozata Díjat vehetett át Baracskayné Komonyi Angela, Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának külkapcsolati referense, Érdi Tudományos Díjjal ismerte el a közgyűlés dr. Kukovics Sándor agrármérnök munkásságát. Az Érd Médiacentrum Pro Publicitate Érd díját idén az Életfa Csoport vehette át. Galériával frissítve.
Testvérvárosaink képviselői a nemzeti ünnep programjainak részeként ma délután meglátogatták a Papi földeken készülő záportározót is, ahol a városaink közötti kapcsolat erősítésének jelképeként egy-egy fát is elültettek. Ezzel kezdetét vette Érd történelmének legnagyobb parkosítási programja, amelynek során mintegy 11.000 fa- és bokorcsemetét ültetnek el az érdiek. Galériával frissítve.
Az új nemzeti energiastratégia a tiszta, okos és megfizethető energia biztosítására épül, kiemelten fontos az energetikai innovációban és gazdaságfejlesztésben rejlő lehetőségek kiaknázása is - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács keddi ülésén.
Érd városa nagy munkában van: Érdliget Budapesttel határos részén az első tavaszi napsugarak megérkezésével elkezdődik a záportározó körüli terület parkosítása. A zöldfelület kiépítése nem csak szebb városrészt eredményez, de új értékkel gazdagítja a térséget is. A fejlesztésekkel kapcsolatban a park kivitelező csapatának koordinátora, Rácz István kertészmérnök, dendrológus adott interjút.
Egy KEHOP-pályázatnak köszönhetően 2,4 milliárd forintot fordíthat Érd a várost és térségét érintő komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére. Ebből az összegből nettő 697 millió forint értékben tizenhét jármű beszerzésére kötött szerződést szerdán Érd polgármestere és Seres László János, a Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője.
A Lépten – Nyomon Mobil Környezeti Nevelés csoport egyik tagja látogatott el a Meseház óvoda apróságaihoz kedd délelőtt, hogy meséljen nekik arról, mitől tiszta a forrás és a kút vize, milyen élet van a pocsolyában, és milyen utat jár be egy vízcsepp a tengerig. A XXI. Óvodai Szakmai Napok keretében zajló foglalkozás már a víz világnapja jegyében zajlott a zöld óvodában, ami nemrég elnyerte a Madárbarát kert címet is.
Veszélyesnek látom címmel hirdet rajzpályázatot az önkormányzat, az Érdi Rendőrkapitányság, az Ifjúsági Önkormányzat, az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint az Érdi Tankerületi Központ tűzvédelmi, bűn- és baleset megelőzési témában. A pályázat leadási határideje április 12., 12 óra.
Tizenkilencedik alkalommal rendezett regionális versenyt a Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Minden évben más hangszercsoportra hirdetik meg a vetélkedőt - idén a gitár tanszakos növendékek jöttek el a Vörösmarty gimnáziumba, hogy négy korcsoportban mérjék össze tudásukat.