22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: szinte négyes döntős a 5 Stars

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: szinte négyes döntős a 5 Stars

Tetemes előnyt szerzett a futsal Magyar Kupa harmadik körében rendezett párharc első mérkőzésén a 5 Stars Érdi VSE, amely az ugyancsak NB II-es Hidegkút együttesét 9–0-ra ütötte ki, így nagy lépést tett a szombathelyi négyes döntő felé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az NB II Nyugati csoportjának utolsó előtti helyén álló csoportrivális Hidegkút SC-t látta vendégül a futsal Magyar Kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén a bajnokságban hetedik 5 Stars Érdi VSE.

A februári, szombathelyi négyes döntőbe jutásért rendezett párharc első mérkőzését jól kezdték a hazaiak, hiszen szűk tíz perc játék után Horváth Tamás révén megszerezték a vezetést. A játékrész második felében is érvényesítette akaratát a 5 Stars, amely a számos kimaradt helyzet ellenére a szünetig Pintér Dominik távoli lövésével, illetve egy kijátszott akció végén Kajdy Zekő góljával 3–0-s előnnyel vonult szünetre.

A második félidőt pocsékul kezdték a vendégek, a 23. percben két gyönyörű akció végén Bocsev Balázs kétszer is saját kapujába juttatta a labdát, majd Bozsoki Imre egyszer, Horváth Tamás még kétszer talált be hat perc leforgása alatt. Ezt követően ugyan rövid gólcsend következett, de a 29. percben Pintér Olivér is eredményes volt (9–0). Az utolsó tíz percre átállt az öt a négy elleni játékra a Hidegkút, amely ugyan rendre a 5 Stars térfelén járatta a labdát, de a hazaiak kiváló védekezésének köszönhetően az érdi kapusnak, Kajdy Tamásnak is csak elvétve kellett játékba avatkoznia.

A hajrában pedig kontrából is növelhette volna előnyét Varga László együttese, végül a 5 Stars Érdi VSE 9–0-s győzelemmel várhatja a január 22-i, budapesti visszavágót.

– Nem – válaszolta egy kisebb bizonytalanság után Varga László, a 5 Stars Érdi VSE vezetőedzője, arra a kérdésre, eldőlt-e a továbbjutás. – Ez egy kupamérkőzés, magabiztos, nagyarányú győzelmet arattunk. A játék képe nem mutatta, nem volt rossz ez a csapat, denekünk sok minden bejött, nagyon koncentráltak voltunk. Jobb csapat voltunk már akkor is, amikor hazai pályán megfirkáltak minket (a bajnokságban a Hidegkút 6 – 4-re nyert korábban az érdiek ellen – a szerk.). Most előjött a tudáskülönbség.

A fordulópont és a nagyarányú győzelem annak tudható be, hogy a második félidő elején megszórtuk őket, amivel padlót fogtak

– jegyezte meg Varga László.

– A fociban nincsenek csodák. Futás, akarat, koncentráció és igyekezet nélkül nem megy semmiféle sportág, így a futsal sem. Az ellenfelünknek gratulálunk, tükörsima mérkőzésen a játék minden elemében felülmúltak minket. Bár egy nagy lehetőség kapujában álltunk, úgy néz ki, ezen a küszöbön megbotlunk és nem fogunk beesni a négyes döntőbe, mert az első mérkőzésen egy olyan eredményt értünk el, ami a visszavágót okafogyottá teszi – fogalmazott a Hidegkút SC vezetőedzője, Somogyi Gábor Attila.

A négyes döntőbe jutásért rendezett párharc második találkozójára január 22-én, 20.30-tól a budapesti Klebelsberg Kunó Általános Iskolában rendezik. A párharc továbbjutója bejut a Magyar Kupa február 22-23-án, Szombathelyen rendezett négyes döntőjébe.

Futsal Magyar Kupa, 3. forduló
5 Stars Érdi VSE–Hidegkút SC 9–0 (3–0)
Gól: Horváth T. (9., 26., 26. perc), Pintér D. (15. p.), Kajdy Z. (16. p.), Bocsev (23., 23. p. – mindkettő öngól), Bozsoki (24. p.), Pintér O. (29. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email