Karbantartást végeznek a 2. vágány melletti peronon Érd-Alsón január 17-én, vasárnap 8:15 és 16:15 között, ezért a vonatok a megszokottól eltérő vágányon közlekednek, figyeljék a hangos utastájékoztatást!
A héten mindenki, aki jelezte igényét az ÉTH felé, megkapta várva várt tyúkját vagy tyúkjait. A "Tyúkokkal a környezetvédelemért" elnevezésű program 1200 tyúkkal indult 2015-ben, de az évek alatt olyan népszerűségre tett szert, hogy idén már 1942 szárnyas jószágot osztott szét a hulladékkezelő.
Igazán büszkék lehetnek az érdiek, hiszen az elmúlt napokban három érdi nevelésű labdarúgó is az NB I-be igazolt.
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Iroda, Költségvetési és Gazdálkodási Csoport Költségvetési ügyintéző munkakör betöltésére.
"Másképp élünk-Tudatos az új normális" - ezzel a mondattal hirdette meg idei zöldsuli versenyét egy bank az általános iskolák között. Az online pályázaton egyetlen érdiként a Gárdonyi iskola 8/c osztálya is indult. Péntek 14 óráig még ön is szavazhat pályázatukra. A tét: 200 ezer forint.
A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elektronikus üzenetben hívta fel a tavalyi mulasztók, késve teljesítők figyelmét a határidőre.
A PMG Szúnyogkontroll Konzorcium május 28-án, a napnyugta utáni időszakban végzi a szúnyogok földi kémiai irtását. A készítmény a rovarokra van káros hatással, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, és a környezetet sem károsítja.
1 513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111 fertőzött, így az elhunytak száma 11 177 főre emelkedett. 4 600 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 337-en vannak lélegeztetőgépen.
Két címről három embert állítottak elő az érdi rendőrök, egyikük a szekrényből bújt elő. Lopással gyanúsítják őket.
Színes környezettudatos programokkal várnak kicsiket és nagyokat a városi gyereknapon a Főtéren, illetve a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében május 26-án, 10 órától. Gyermekkoncertek, geojátszóház, táncbemutatók, ökomesejáték – és még sok-sok izgalmas kaland a hétvégén.