Nem fogad ruhaadományokat a Vöröskereszt

Nem fogad ruhaadományokat a Vöröskereszt

A vírushelyzetre való tekintettel nem fogad ruhaadományokat a Magyar Vöröskereszt érdi szervezete – mondta el az Érd FM 101.3-nak Sebők Kriszta, a szervezet helyi referense.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Aki teheti, inkább pénzbeli hozzájárulással támogassa a szervezetet, ezt megtehetik az 1359-es adományvonal hívásával, illetve egy sms-küldéssel, ez esetben 250 forinttal támogatják szervezetünket”

– fogalmazott Sebők Kriszta.

Megemlítette, elindult a Covid-harcos névre keresztelt kampányuk, melyben a 2000 forint feletti felajánlásokért cserébe apró ajándékokkal kedveskedik a Vöröskereszt.

Az adománykampánnyal kapcsolatban kitért rá, Pest megyében 75 munkavállaló dolgozik a Vöröskeresztnél napi szinten. Az adományokból befolyt összegből pedig a szervezet munkatársainak vásárolnának a mindennapi munkavégzéshez szükséges védőfelszereléseket.

Sebők Kriszta beszélt arról is, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat idén is meghirdette a Valentin heti véradós játékát.

Február 12-én, pénteken – így 13 órától Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban – például marcipánszívvel kedveskednek a véradóknak.


 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email