A Babagenetika Egyesület tevékenysége abszolút egyedülálló és hiánypótló, mert nemcsak papíron, hanem ténylegesen segíti a szülőket amúgy elérhetetlennek tűnő szűrővizsgálatok, kezelések megszervezésével, lelki, anyagi támogatással. Most pedig egy érzékenyítő kampányt indítottak az ítélkezés ellen.
Author: info@erdmost.hu
Tíz arany-, hat ezüst- és három bronzérmet szereztek az Érdi Úszó Sport Kft. sportoló a székesfehérvári Csitáry G. Emil Uszodában rendezett, tizenkét évnél idősebbeknek szóló verseny első fordulóján.
Az Érdi Televízió stábja a Bolyai, illetve a Marianum iskolában járt a részleges iskolai nyitás első délelőttjén. Sok szülő bizonytalan, és inkább otthon tartaná a gyermekét.
Közzétette az éves diósdi vízóraleolvasás időpontját az ÉTV Kft: május hónap folyamán tizenkét nap alatt járják végig a település utcáit. Ha nem tudják leolvasni a vízmérőt, az akár a vízszolgáltatás korlátozásához is vezethet.
Diósdon, a Civilek Napja alkalmából hatodik alkalommal rendezték meg a helyi civilszervezetek élményekben gazdag börzéjét. A szomszéd városban több mint húsz aktív civil szervezet működik, melyeket Spéth Géza polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat a lehetőségeihez mérten támogat is.
A Forrás Néptáncegyüttes fennállásának 35 éves jubileumát ünnepelte vasárnap este a Művészetek Palotájában. Az egykor Érdről indult együttes háromórás műsorában közel 250 forrásos lépett fel, s ugyanennyi otthonról szorított a többiek sikeréért, ami ezúttal sem maradt el.
M E G H Í V Ó Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2020. január 30-án (csütörtök) 10:00 órakor kezdődő ülésére.
Végh Richárd és Végh Artúr is nagy lépést tett a junior válogatottba kerülésért, hiszen az év első rangsorversenyén az Érdi Spartacus SC mindkét birkózója aranyérmes lett.
Április 7-én újranyitottak az üzletek. Múlt héten 187 boltban jártak a kormányhivatalok munkatársai, és csak 13-nál találtak hiányosságot. 11 a helyszínen tett a jogsértés ellen, 5 céggel szemben eljárás indult. A létszámkorlát betartására több módszert is alkalmaztak a boltok - írja az ITM.
Hazai környezetben aratott könnyed, 3:0-s győzelmet a Delta RSE Érd, amely a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjának tizenötödik fordulójában a Széchenyi Győrt győzte le.