Több, a leendő és jelenlegi óvodásokat érintő fontos kérdésben döntött ma a közgyűlés.
Author: Ádám Katalin
A friss gólyahír szerint egyszerre érkezett meg az ófalusi fészekbe a madárpár csütörtök délelőtt.
A délelőtt 10 órakor kezdődő ülést élőben közvetítjük.
Se lehajtani, se felhajtani nem lehet a 18-as kilométernél.
A Szikra jótékonysági eseményén több mint kétmillió forint gyűlt össze. Ezernél is többen futottak egy jó ügyért.
A 92 éves Bicskei Győző maga építette a kerékpárt, ami elválaszthatatlan társa volt az érdi utakon.
Melyik szavazókörhöz tartozom? Meddig kérhetek mozgóurnát, illetve jelentkezhetek át? Kik szerepelnek a szavazólapomon? Cikkünkben fentiekre és még sok mindenre választ kaphatnak.
Kevesebb mint tíz perc alatt kitölthetjük azt a kérdőívet, ami segít felmérni az érdi demenciahelyzetet. Az érintettség nem feltétel.
Az E-ON tervezett karbantartása a Felsővölgyi utat és környékét, valamint a madárneves utcákat érinti.
Molnár Regina megfestette, amit kéthetes, fájdalmas kórházi tartózkodása során az ablakból látott, amit most Érden is bemutattak a közönségnek.