Október 17-től várhatóan novemberig több ütemben végeznek burkolatjavítási munkálatokat az M1–M7-es autópályák közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton. A munkálatok Budaörs, Törökbálint és Diósd térségét is érintik, ezért az Érd környékén közlekedőknek sávlezárásokra és ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell készülniük.
A Magyar Közút tájékoztatása szerint a beavatkozások összesen közel 35 ezer négyzetméternyi útfelületet érintenek, mintegy kilenc kilométer hosszúságban. A tervek szerint a munkálatok során mintegy 8400 tonna aszfaltot dolgoznak be.
Az első ütem október 17. és 21. között zajlik, több helyszínen is forgalomkorlátozásokkal.
Október 17. és 19. között az M1–M7-es autópályák közös, Budapestről kivezető szakaszán, Budaörs térségében, az autópályák szétválásánál lezárják a középső sávot. Az M7-es felé a belső, az M1-es felé a külső sávon haladhat a forgalom.

Ugyanebben az időszakban az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán lezárják az M0-s autóútra és a 8103-as útra vezető lehajtót. Az erre közlekedők az érdi csomóponton keresztül kerülhetnek.
A munkaterületen október 17-én mintegy 1800 négyzetméteren készítik elő és marják fel a burkolatot, majd október 19-én elvégzik az aszfaltozást.
A budaörsi csomópontál is lesznek korlátozások
Október 19–20. között az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a budaörsi Sport utcai csomópontnál a két lassítósáv közül a külsőt lezárják. A lehajtás ez idő alatt is biztosított marad. Az aszfaltozási munkálatokat október 20-án végzik.
Október 20–21-én az M7-es Budapest felé vezető oldalán, az M0-s csomópont térségében mintegy 500 méteren lezárják a külső sávot, így a forgalom a belső sávon haladhat. Az aszfaltozási munkálatokat október 21-én végzik.
A budaörsi csomópontnál a Budapest felé vezető gyorsítósáv külső részét is lezárják, a felhajtás azonban a gyorsítósáv belső részén továbbra is lehetséges lesz.
November közepéig folytatódhatnak a munkálatok
A burkolatjavítások október második felében és novemberben további helyszíneken folytatódnak az M7-es autópálya és az M0-s autóút érintett szakaszain. A későbbi munkák pontos időpontjáról és a forgalomkorlátozásokról a Magyar Közút külön tájékoztatást ad.
A munkálatok ütemezése az időjárástól és a kivitelezés körülményeitől függően változhat – írják a hivatalos tájékoztatásban.
A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, és számoljanak hosszabb menetidővel. Az aktuális korlátozásokról az Útinform honlapján és a navigációs alkalmazásokban lehet tájékozódni.