Minden hír
Veresegyházán is szépen teljesítettek akrobatikus rock and roll táncversenyzőink.
Újabb érdekes témákat boncolgat a rádióműsor.
Az első igénylők már sms-ben megkapták az értesítést a visszafizetésről.
A Szövetség Érdért jelöltjeinek mintegy ezer plakátját rongáltak meg, vélhetően az éj leple alatt.
A lámpás kereszteződésben egy busz és egy személyautó ütközött össze.
Sóskút vezetése szerint Érd gyarmatosítani szeretné a települést és nyíltan beavatkozik a választásba.
Több jel arra utal, hogy ez kampányrendezvény lesz. Házigazdája és háziasszonya ugyanis Weidel Walter és Takács Éva fideszes képviselőjelölt.
2021-ben már volt olyan akció, amikor ezeket a kupakokat pénzre váltották, amiből aztán az önkormányzat rászorulókat támogatott.
Közösségi Múzeum díjat nyert a Magyar Földrajzi Múzeum, ami a kincses kiállítás után újabb meglepetéseket tartogat a látogatóknak.
Izgalmas foglalkozáson hívták fel a tanulók figyelmét a balesetek megelőzésére az érdi rendőrök.
A csalások száma nőtt, az erőszakos bűncselekményeké csökkent.
Csütörtökön és pénteken is harminc fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála.
Mutatjuk az utcákat, ahol karbantartást végez az Érdi Városgazda.
Szeptemberig a Volánbusz valamennyi helyközi járatának fedélzetén elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás.
Csőzik László az önkormányzatok cselekvőképességének fontosságáról, Aradszki András pedig a háborús veszélyről beszélt a Nemzeti Összetartozás Napján.
Közvetlenül az Európai Unió egyik alapjától jön a pénz.
Mint később kiderült, meg is volt rá az oka, hogy leüvöltse autóstársa fejét.
A ház összedőlt, egy ember pedig életét vesztette a balesetben.
Túlnyomóan napos idő lesz, de a zivatarveszély miatt a legrosszabbra is fel kell készülni.
Csomós Flóra és a női párbajtőrcsapat is a legjobb nyolc között zárt Budapesten.
Fűnyírás, kaszálás is lesz a nap folyamán, de az útfelújítások sem maradnak el.
Dörzsölheti a tenyerét, aki szeret biciklizni, rollerezni, gördeszkázni, hiszen a hamarosan induló beruházás nekik szól.
A Mikulásvonaton hemzsegtek a kormánypárti politikusok - írja az rtl.hu oldal.
A nap második felében felszakadozik a felhőzet, de a zivatarveszély nem szűnik meg.
Földre omlott a tetőszerkezet, egy ember alatta rekedt.
Térkőburkolatot kapott a Gereblye köz.
Végső állomásához ért a Fundoklia téri néhai műanyag körforgalom átépítése.
A rendelésre beutaló nem kell, időpontot pedig nagyon hamar lehet kapni.
A hét első napjaiban nem lesz köszönet, viszont szerdától gyökeresen megváltozik minden.
Ha lemaradt, ha nem, akkor is érdemes megnézni a Szőlővirág Ünnepen és Nemzetiségi Találkozón készített fotóinkat.
A Budapest-Kelenföld–Kápolnásnyék közötti szakaszon meghibásodott a biztosítóberendezés.
Aszfaltozott és szórt burkolatú utcákban is dolgozik az Érdi Városgazda, de a zöld felületeket is gondozzák a szakemberek.
Bár a csigavédelemről ma annyi eséllyel lehet szónokolni a kerttulajdonosoknak, mint nyári hőségben a szúnyogot oltalom alá helyeztetni, de azért megkíséreljük.
"Ha valami nem érthető kérem a meghallgatásomat! Soha többé háborút!"
Érdemes nem az államtól, a polgármestertől vagy a Jóistentől várni, hogy elhárítsa a felhőket, hanem hátradőlve várni az esőt.