Minden hír
Ötödik helyen végzett a Záhonyi Patrik-Bradács Tamara páros a Belgiumban rendezett akrobatikus rock and roll világkupán. A junior korosztályban indult duó a legjobb magyar helyezést érte el Diepenbeekben.
Az Érdi VSE sakkcsapata a Pest megyei Szuper csoportban Gyömrői SE együttesét fogadta. A két együttes mérkőzései az elmúlt tíz évben váltakozó sikerrel folytak, néha az egyik, máskor a másik együttes kerekedett felül. A leadott erősorrendek egyenlő erők küzdelmét jelezték.
Telt ház volt vasárnap délelőtt a Szepes Gyula Művelődési Központ színháztermében: a közönségteret ellepték a gyerekek és szüleik, akik együtt dúdolták az oly jól ismert dallamokat a Csiribiritől a Sehallselát Dömtörön keresztül a Micimackóig. Minden gyermek és mára már felnőtt, egykor volt gyermek Jutka nénije adott koncertet.
Három mérkőzést játszott a Delta RSE Érd a dr. Kotsis Attiláné Országos Gyermek Bajnokság hétvégi fordulójában. Dömötör-Mátrai Beáta alakulata mindhárom ellenfelét legyőzte, ráadásként szettveszteség nélkül!
Már csak három mérkőzést játszik 2018-ban az ÉRD női kézilabda csapata, amely utolsó hazai találkozóját a Magyar Kupa negyedik körében a DVSC Schaeffler ellen vívja november 13-án, 18 órától.
Két ezüstérmet szerzett az utolsó, tbiliszi Világkupa állomáson az UTE érdi kerekesszékes vívója, Krajnyák Zsuzsanna, aki a tőrözőknél egyéniben és csapatban is második lett, míg a párbajtőrözőknél kilencedik helyen zárt.
Csomós Flóra a felnőtt női párbajtőrözők között aranyérmet, Hajdu Laura Nóra a serdülők között, Partics Péter a felnőtt férfiaknál bronzérmet szerzett a bajai szabadidős vívóversenyen, a dr. Pósta Sándor Emlékversenyen.
3:0-s vereséget szenvedett az MTK Budapest vendégeként a női röplabda NB II Közép csoportjának hetedik körében a Delta RSE Érd.
Közúti közlekedési baleset történt november 12-én 9 óra 40 perckor Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton, ahol egy 27 éves helyi lakos BMW személygépkocsijával elgázolt egy, az úton átkelni szándékozó 83 éves férfit, majd frontálisan ütközött egy szembe haladó kisbusszal. Az elgázolt férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a baleset helyszíni szemléjét megkezdték, a forgalmat a környező utcákba terelik.
Az Érdi Spartacus SC sportolója, Nagy Gergely bronzérmes lett szabadfogásban a serdülőknél a szigetszentmiklósi sportcsarnokban rendezett diákolimpiai döntőn.
Időkapszulát helyeznek el a tárnoki művelődési ház megújuló színháztermének falában, amihez még néhány hétig várják a lakóktól írásban (legfeljebb 1 db A/4-es oldalon megfogalmazott) gondolataikat, képeiket, apróbb tárgyaikat, akár mindennapi életükhöz, emlékeikhez kapcsolódóan. Szolnoki Gábor polgármester az Érd FM 101.3-nak beszélt az időkapszuláról.
Na nem azok keltek fel úgy ma reggel, akik eddig is a természetvédelmi területre hordták rendszeresen a sittet, hogy mától változtatnak szokásaikon. Mégis kénytelenek lesznek rá, merthogy betontömbök kerültek a parkvárosi részeken azokhoz a bejáratokhoz, ahol a legsúlyosabb volt a szeméthelyzet.
Hiába szerzett remek időben, a szünet előtt Ország Péter révén vezetést a Sárvár FC ellen az Érdi VSE, a második félidőben két érdi kapufa mellett egy sárvári gól született, így 1–1-es döntetlennel zárult az Érdi VSE–Sárvár FC mérkőzés az NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójában.
Idén is megtartották a pályaorientációs napot az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A tavalyi évhez hasonlóan most is rendhagyó módon mutatták be szakmákat a gyerekeknek, ugyanis önkéntes szülők meséltek nekik izgalmas hivatásukról.
Világszerte egyre nagyobb gondokat okoz a műanyaghulladék kezelése. Legnagyobb részét eltemetik, vagy elégetik. Újrahasznosításba mindössze a teljes mennyiség 9 százaléka kerül. A nem újrahasznosítható, vagy csak nehezen feldolgozható műanyag hulladékból egy magyar szabadalomnak köszönhetően, az építőipar számos területén felhasználható beton készülhet. Bus Károly feltaláló az Érd FM 101.3-nak adott interjút találmányáról.
Kovács Benedek 200 méter háton szerzett bronzérme mellett Joó Sára 100 méter háton elért második helyével két dobogós pozíciót értek el az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzői a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon.
Egészen fordulatos mérkőzést vívott a norvég Storhamar ellen az EHF-Kupa harmadik selejtezőjének első meccsén az ÉRD, amely ötgólos hátrányból felállva győzött 29–28-ra.
Megszerezte első érmét az Érdi Úszó Sport Kft. a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon, miután a viadal harmadik napján 200 méter háton Kovács Benedek harmadikként ért célba.
Márton nap, Márton nap, a libák az ólban gágognak!", harsogta a Csiga Duó és vele együtt a kicsik, akik a Szivárvány Óvoda négy csoportjából érkeztek a Parkvárosi Közösségi Házba pénteken délelőtt, hogy ott aztán az együttes saját dalaira és jól ismert magyar népdalokra bulizzanak egy fergetegeset. Este pedig lámpás felvonulással és terülj-terülj asztalkámmal zárult a nap nemcsak a Szivárvány, de az Erdőszéle Óvoda csöppségei számára is.
Az Érdi VSE NB III-as együttese utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készül a nyugati csoport 14. fordulójában, amikor november 11-én, 13.30-tól a Sárvár FC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen. Az Érdi VSE–Sárvár FC mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítik!
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az Érdi Polgári Természetőrség, az újjáalakult Környezetvédő Egyesület és a Polgárőrség összefogásával október végén szemétszedés volt a parkvárosi levendulás területén, de volt olyan hulladék, amely akkor még ott maradt. Most ez is eltűnt, sőt, hamarosan valóban lezárásra kerül a terület a gépkocsiforgalom elől.
Az Ága-Boga is csatlakozott a NOE országos adománygyűjtő akciójához: az érdi egyesület fiataljai a kisgyermekes családoknak gyűjtenek három hétvégén keresztül. A Bajcsy-Zsilinszky úti CBA Príma üzletben november 9-11-ig, illetve 16-18-áig, a Budafoki úti Tesco áruházban pedig november 23-25 között gyűjtik az adományokat.
Tizenharmadik alkalommal tartott pályaválasztási kiállítást a Pest Megyei Kormányhivatal, az Érdi Tankerületi Központ közreműködésével. Ezerötszáz diák érkezett a csütörtöki rendezvényre, ahol harminchét kiállító intézmény kínálatával ismerkedhettek meg, interaktív programok segítségével. Aki még nem döntött, annak pályaválasztási tanácsadással is segítettek.
Megkezdi nemzetközi szereplését is a 2018/2019-es szezonban az ÉRD női kézilabda csapata, amely az EHF-Kupa utolsó, harmadik selejtezőkörében, a csoportkörbe jutásért rendezett párharc első mérkőzésén a norvég Storhamar Handball Elite együttesét látja vendégül az ÉRD Arénában, november 10-én, szombaton 18 órakor.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény 54. §-a alapján, a 323/2017. (XII.21.) határozatában foglaltakra figyelemmel, 2018. november 29-én, 17 órától KÖZMEGHALLGATÁST tart.
November 9-étől három héten keresztül minden hétvégén - elsősorban tartós - élelmiszert gyűjt az Ága-Boga a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében a rászoruló családoknak a parkvárosi CBA-ban.
Negyedik helyen zárt 200 vegyesen a százhalombattai rövidpályás úszó ob második napján az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, Joó Sára.
Túl vannak az első napon az úszók a százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon. Az Érdi Úszó Sport Kft. hat sportolója szállt vízbe a versenynapon.
December 2-án, advent első vasárnapján megkezdődik az idei melegétel-osztás az Emma utca 8. szám alatt, a szociális ágazat és az egyházak együttműködésével. Az akció február végéig, vagy ha nagyon hideg lesz a tavasz, akár március végéig is tart majd. Aki szeretné adományaival segíteni az ételosztást, vagy téli ruházatot ajánlana fel a rászorulóknak, cikkünkben megtalálja az ezzel kapcsolatos információkat is.
Tősgyökeres érdi családból származik; azt vallja, hogy a város szeretete öröksége és kötelessége. Büszkesége pedig Érd NBI-es női kézilabda-csapata, amelynek évek óta törzsszurkolója. Nem csak a szurkolótáboron belül szervez, több érdi jótékonysági akciót is kezdeményezett már, és vannak további tervei is. Endrész Csabával beszélgettünk.
Az negyedik Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármestere, Lázár Evelin tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette az idei évi költségvetést. A diákképviselők egyhangúlag szavaztak a rendelkezésükre álló összegről, és idén újabb programokkal is készülnek az érdi ifjúságnak.
Hat arany- és négy ezüstérmet szereztek az érdi Masters SE táncosai az őszi idény utolsó országos versenyeiről.
Megnyitotta kapuit a város első, Szent Antalról elnevezett római katolikus bölcsődéje és gyermekfelügyeleti intézménye, a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában. A 2-5 éves kicsiket fogadó napközi a Tompa Mihály utca 1. szám alatt található; az ingatlant az önkormányzat bocsátotta az egyház rendelkezésére. A Szent Antal bölcsődébe folyamatosan jelentkezhetnek a szülők.
Az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete november 8-án, csütörtökön 18 órai kezdettel tartja meg idén 2. alkalommal a Szülők Iskoláját az Epicentrum Rendezvényközpontban, ahol ezúttal Tassi Miklós előadását hallgathatják meg az érdeklődők "Pénzügyi háztartásunk berendezése" címen.
Az ÉrdFM Jazzpresszó című műsorának 2018. november 7-iki, szerdai adása.
Idén 15. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 6. és 11. között 35 országból 59 filmet vetítenek Budapesten. A fesztivál idei szlogenje: Nézz szembe a világ legfrissebb lenyomatával. A filmek mellett persze lesznek szakmai programok, a gyerekeket és a fiatalokat megszólító érzékenyítő foglalkozások, no meg koncertek is szép számmal.