A 2007-2008-as születésűek számára kiírt korosztályban, azaz a serdülők között induló Ferbár Csongor a kilenc kilométeres táv elejétől kezdve versenyben volt a bajnoki címért, azonban az utolsó kilométereken egy előzés során a síroller kereke megakadt egy gödörben, emiatt elesett és csak a harmadik helyen tudott célba érni.
- info@erdmost.hu
Augusztus 20-án rendezték a törökbálinti bevásárlóközpontban a síroller országúti országos bajnokságot, melyen az érdi Ferbár Csongor is elindult.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Huszonkét fiatal végzőst ünnepeltek csütörtökon Érd német nemzetiségi iskolájában.
Öt osztály végzősei búcsúztak az Érdi Vörösmarty Gimnáziumtól.
További cikkeink
Nincs víz Tusculanum egy részén. Az ÉTV már dolgozik a hibás vezeték helyreállításán.
Fiatal alkotók képeiből nyílt kiállítás a Parkvárosi Közösségi Házban.
Elkészült a városunk jövőjét meghatározó két fontos dokumentum.
Hamarosan befejeződik az érdi mentőállomás belső festése, széles körű támogatással, a Kós diákjainak közreműködésével.
Csőtörés történt a területen, az ÉTV munkatársai már dolgoznak a hiba elhárításán.
Helytörténeti sétát szerveznek az alapító kereszthez, örömmel látják a csatlakozókat május 1-jén.