Minden hír
Öt éremmel, köztük négy arannyal és egy ezüsttel, no meg több értékes pontszerző helyezéssel zárták a hétvégét a Masters Sportegyesület akrobatikus rock and roll táncosai. A kickdance bajnokságot és a területi versenyt is a pestszentimrei sportkastélyban rendezték.
Végh Richárd aranyéremmel ünnepelte meg szülinapját, miután megnyerte a junior korosztály Kaposváron rendezett szabadfogású versenyét. Testvérével, Artúrral egyetemben pedig közel került a korosztályos válogatottsághoz.
Idén már ötödik alkalommal volt házigazdája az ÉRD Aréna az Érdi Kyokushin Karate Sportegyesület és a Magyar Karate Szövetség által szervezett Ensi Kupának, melyen hat ország 220 versenyzője lépett tatamira.
A listavezető PTE-PEAC vendégeként lépett pályára a Delta RSE Érd a női röplabda NB II aktuális körében.
Még idén tervezik az érdligeti Papi földeken létesülő városliget megnyitását az emberek előtt. Jelenleg még építési területről van szó, de a munkálatok gyors ütemben haladnak. A városvezetésnek grandiózus tervei vannak, melyeknek egyes elemeire pályázatokat nyújtottak be, de a rekreációs parkban hamarosan már az érdiek is pihenhetnek.
Az év legfontosabb versenye, az országos diákolimpiai döntő előtt egy héttel tartotta Tavaszváró Csoki Kupáját az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya és a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola az intézmény tornacsarnokában.
Az érdi református templom a második állomása volt az idei Bach Mindenkinek fesztiválnak, amely a zeneszerző munkásságát kívánja közelebb hozni az emberekhez – határokon átívelve. Szombaton Bach orgonaestet tartottak a templomban, melyen Rieth József és Kurucz Róbert kántorok zenéltek az orgonán. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Egy kis mozgás mindenkinek kell. A gyerekeknek pedig minél több. Hiszen nemcsak fizikai állapotukra lehet jótékony hatással, de számos más területen is nagyon fontos szerepet tölt be a fejlődésükben. Hogy mégis milyen területeken, és milyen mozgások, arról faggattuk Kuti Judit mozgásfejlesztő gyermekjóga oktatót, aki nemrégiben a Napsugár Tagóvodában tartott előadást a témában az óvónőknek.
Nemrégiben tengernyi műanyagzacskó borított be egy útszakaszt és a mellette elterülő szántóföldet Tárnok és Pusztazámor között. Az esetről lakossági bejelentés érkezett a Hulladékvadász.hu-hoz, ahol Szebenyi Péter járt utána, mi is történhetett.
Hétfőn vehették birtokba az Érdi Mentőállomás dolgozói a Sárd utcai telephely új, 300 m2-es parkolóját, amit a Bc-Cars szervezésével és érdi vállalkozók együttműködésével alakítottak ki az elmúlt két hét alatt.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi sportról és sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet a sportszervezetek támogatására elkülönített összeg elnyerésére, illetve célirányos felhasználására.
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet 13. § (1) bekezdése értelmében Érdi Sport Díj adományozható a város érdekében kifejtett kiemelkedő sportmunkáért, vagy nemzetközi sport teljesítményért azoknak a személyeknek, vagy csapatoknak, akik a mérhető teljesítmény mellett magatartásukkal is példaként állíthatók a város közössége elé.
Meghívó a közgyűlés 2019. március 28-án (csütörtök) 10:00 órakor kezdődő ülésére.
Az Érdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2019/2020. nevelési évre az Önkormányzat által fenntartott Pumukli Német Nemzetiségi Óvodában (Érd, Riminyáki út 17.), az alábbi beiratkozási időpontokat határozta meg:
Hetedik alkalommal szervezte meg az érdi Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus, illetve az Érdi Német Kultúregyesület a Rozmaring Kórustalálkozót a Finta Rendezvényházban, melyre Etyekről, Szigetszentmiklósról és Adonyból is érkeztek kórusok. Idén első alkalommal egy gyerekzenekar is fellépett az eseményen. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
A Magyar Földrajzi Múzeum szombaton családi napot tartott, az Érd 775 című tárlathoz kapcsolódóan a középkor adta a délután tematikáját. A gyerekek középkori játékokkal ismerkedhettek, Mátyás király korabeli mesét hallgathattak, a felnőttek pedig betekintést nyerhettek abba, hogy hogyan éltek itt az emberek a középkorban. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Összeütközött két kocsi Érd közelében, a 6-os főúton szombat kora este, az érintett útszakaszt lezárták.
Számos fordulatot és öt gólt hozott az első félidő az Érdi VSE és a TARR Andráshida mérkőzésén az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában. A vezetést a vendégek szerezték meg, de az érdiek hamar fordítottak, majd hiába egyenlített nem sokkal a szünet előtt Dobos Sándor csapata, Koós Gábor a 45. percben állította be a 3–2-es érdi győzelmet.
Ha lemaradt volna a szombati szemétszedésekről, vasárnap is csatlakozhat egy-egy ilyen akcióhoz. Martin Norbertet az Érd Fm 101.3 kérdezte arról, hogy vasárnap hol és mikor szervez az Érdi Környezetvédő Egyesület szemétszedést.
Mintegy négyszázan dolgoznak ezen a hétvégén azért, hogy egy tisztább városban élhessünk. A Teszedd! országos akció keretében kommunális, építési és veszélyes hulladék kerül a zsákokba, amelyeket az ÉTH szállít majd el a jövő héten. Bár a szigorú intézkedéseknek köszönhetően évről évre kevesebb a szemét a város bel- és külterületein, még mindig évi 50-100 millió forintot költ az önkormányzat arra, hogy az illegális hulladéklerakókat felszámolja. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
Megtámadták az egyik dunafüredi vendéglátóhely tulajdonosát és kollégáit Százhalombattán március 19-én. Az egyébként fegyverrel rendelkező elkövető eközben lelövéssel fenyegette meg a város polgármesterét és több önkormányzati képviselőt. Az egyik sértettet a mentők szállították kórházba. Az eset kapcsán tartott tájékoztatót Vezér Mihály március 20-án – adta hírül a Százhalombattai Hírtükör.
Egy bizonyos kor fölött mindenkinek vannak autóstoppos élményei, hiszen az 1960-as és 70-es évek ifjúsága így járt a Balatonra, Erdélybe, Jugoszláviába, a bátrabbak nyugat felé is elmerészkedtek, de az igaz célpont Lengyelország volt. Táraságban hosszú évtizedekig sikerrel mesélhető legendák születtek, igaz történtek keringtek ezekről a kalandokról. Zajti Ferenc erről a jelenségről kezdett évekkel ezelőtt dokumentumfilmet forgatni, amelyet az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület meghívásának eleget téve mutatott be a városi könyvtárban.
A Poly–Art Alapítvánnyal rendszeresen kiállító festőként ismerjük elsősorban Tarnócziné Barabás Irént, pedig keramikusként is szorgalmasan alkot, de ezeknek a munkáknak a bemutatására ritkábban kínálkozik lehetőség. A művelődési központ előtéri tárlóiban most ezek a sajátos, raku technikával készült tárgyak láthatók.
A március 15-iki rajzpályázatnak olyan régi hagyományai vannak a művelődési központban, mint annak, hogy ezeknek az alkalmi rajzoknak előszeretettel választott főszereplői Petőfi, Kossuth és persze huszárok minden mennyiségben. De miért is lenne ez másképp, hiszen a pályázatot az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére írják ki évről évre, s amely iránt az érdeklődés töretlen: idén 227 pályázat érkezett, 69 Érdről, a falakra 122 rajz került ki a zsűri – Regős Ágnes képzőművész, rajz- és médiaszakos tanár, Dózsa-Tóth Sarolta vizuális nevelőtanár – döntése alapján. Három korcsoportban összesen 13 díjat osztottak ki a bírálók.
Hiába a már gyermekkorában felfedezett rajztehetség és az ifjúkori művészeti sikerek, szüleinek engedve „rendes” szakmát tanult a gépipari technikumban, majd nagyon hamar két távoli országban kamatoztatta műszaki ismereteit. A munka és a családalapítás ugyan évtizedekre kiszorította az életéből a képzőművészetet, de negyven év kihagyás után nem csak, hogy újra elkezdett festeni, hanem az elmúlt négy év alatt hat önálló kiállítással is jelentkezett. Legutóbbi tárlata április 12-ig megtekinthető a budaörsi Heimatmuseum különtermében. Márkus Józseffel beszélgettünk.
Az Érdi VSE NB III-as férfi és megyei első osztályú női csapata is hazai pályán szerepel. Az éllovashoz látogatnak a Delta női röplabdázói, míg az U19-es fiúk a VMG-ben játszanak. A BHSE-Érd 2006-os vízilabdázói számára Leányfalun folytatódik a bajnokság. A tollaslabdázók pedig a Batthyányban készülnek a jövő heti országos diákolimpiai döntőre. Idén már ötödik alkalommal rendezi meg az ÉRD Arénában az Ensi Kupát az Érdi Kyokushin Karate Sportegyesület. Egész hétvégén toboroznak a baseballozók.
Március 27-én, szerdán kezdődik az úszók felnőtt, nagymedencés országos bajnoksága. A debreceni eseményen az érdiek nyolc versenyzővel állnak rajtkőre. A négynapos ob-n a négy felnőttkorú versenyző mellett négy fiatal érdi úszó is megméreti magát.
Az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában ezúttal szombaton lép pályára az Érdi VSE, amely 15 órától látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen a TARR Andráshida SC-t.
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola indulása óta, immár 26 éve szervezik meg évről évre a Kőrösi napot, melynek során a gyerekek játékosan ismerhetik meg az iskola névadójának életútját. Az idei Kőrösi napon hagyományőrző fajátékokkal is játszhattak a kisebbek. VIDEÓVAL FRISSÍTVE.
A budaörsi rendőrök egy 43 éves érdi nőt fogtak el, aki a gyanú szerint egy budaörsi szálláshelyről lopott el nagyobb összegű készpénzt kedden délelőtt.
A Százhalombatta – Ercsi elágazás közötti, 15,7 km hosszú szakasz felújításának keretében 12,98 km hosszan teljesen új nyomvonalon épül ki a kétvágányú pálya. A pályabővítés miatt a MOL Dunai Finomító környezetében lévő, vasút felett átívelő közúti híd meghosszabbítása szükséges. A híd, az átépítési munkálatok ideje alatt le lesz zárva a forgalom elől. A zavartalan közlekedés fenntartásának érdekében egy új, ideiglenes híd épült. A hídhoz kapcsolódó terelő utak kiépítése az Olajmunkás úton megtörtént.
Hasznos ismeretekkel gazdagodhattak a százhalombattai gyerekek a rendőrőrsön tett látogatás alkalmával.
Gyerekek, szülők, tanárok a digitális térben – milyen veszélyek merülhetnek fel, és hogyan előzhetjük meg, illetve kezelhetjük őket? Mit tehetünk gyermekeinkért? Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője tartott előadást a Vörösmarty gimnáziumban a pedagógusoknak és a szülőknek arról, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a digitális nemzedéknek, illetve az őket nevelő felnőtteknek.
Magyarország köztársasági elnöke a bírósági ülnökök választását 2019. március 7. napja és 2019. április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki.
Három napos akkreditált továbbképzést tartottak a héten az óvodapedagógusoknak a XXI. Óvodai Szakmai Napok keretében, a Kutyavári tagóvodában. A 30 órás továbbképzést az önkormányzat finanszírozta, az OBM egyesület szervezte, célja pedig az volt, hogy módszertani ötleteket és eszköztárat nyújtson a magyar hagyomány elemeinek ötvözésével.