A történet három szálból fonódik össze a mi szempontunkból. Az első maga a kastély, amiről a XVI. században emlékeznek meg először, mint az Ákosházi Sárkány család birtokában lévő „kőkúriáról”, a mai Ófaluban, ám bizonyos források alapján valószínűsítehető, hogy már a XIII. században állhatott itt valamiféle erődítmény. Aztán jöttek a birtokosok sorban – s születtek a legendák is korról korra –, a Sárkányok után mindjárt a törökök, majd a Szapáryk, az Illésházyk meg Batthyány Fülöp, majd a dúsgazdag Sina család, amelynek a kastélyt megszerző György nevű sarja komoly összeggel támogatta egyebek között a Lánchíd megépülését. A főúri névsort a Wimpfen és a Károlyi nevek zárják, majd következett az egyházinak nevezhető korszak: 1920-tól a jezsuiták birtokolták az addigra már sok átépítésen keresztül formálódó kastélyt, a Jézus Társaság újoncháza lett, majd 1928ban a Vizitációs női szerzetesrend költözött a falai közé, míg elérkeztünk történetünk kezdetéhez. 1940-től a KALOT első bentlakásos népfőiskolájának adott otthont – a jezsuiták komoly, ötvenezer pengős hozzájárulásával – az épület, ez a fejezet egészen addig tartott, amíg a háború hazánkat is el nem érte. amikor hadikórházat rendeztek be itt a szovjet csapatok. Későbbre már csak a pusztulás, pusztítás maradt.

A második szál a KALOT, amit máig a XX. század legsikeresebben működő civil szerveződésének tartanak, ami precíz meghatározással egyházi indíttatású világi szociális agrárifjúsági reformmozgalom volt. Kerkai Jenőt, a fiatal jezsuita szerzetest már növendék korában is foglalkoztatták az országot sújtó szociális problémák, különösen az agrárproletáriátus széles tömegeinek a félfeudális nagybirtokendszerre visszavezethető nyomora. Fölismerte, hogy ez a réteg híján van mindenféle érdekképviseletnek vagy bármilyen szándéknak, amely helyzetükön javítani próbálna, még ha a népi írók mozgalma, a falu
kutató szociográfusok munkája föl is hívta a figyelmet a mezőgazdasági népesség sanyarú sorsára. Kerkai Jenő tanulmányai befejezésekor már kész tervekkel felvértezve vágott bele a munkába, két világi munkatárssal – dr. Farkas György és Ugrin József – összefogva először a szegedi tanyavilágban élő parasztok körében szervezkedtek. Munkájuk eredményességét, illetve céljaik időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a KALOT néhány éven belül komoly országos mozgalommá terebélyesedett, amelynek céljait tömören így fogalmazták meg: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart! Ebből a négyes jelszóból kiemelkedik jelentőségében a „műveltebb falut”, hiszen valahol ez az alapja a másik háromnak.

Itt kapcsolódhat hát a harmadik szál, az oktatás, az agrárnépesség szakmai és általános műveltségének megalapozása. Az első népfőiskolai kezdeményezés Dániához kötődik, a XIX. század közepén szerveztek először ilyen jellegű képzéseket, hazánkban az 1910es évektől ismertek, jobbára egymástól elszigetelt, egyedi kezdeményezések. Az igazi fellendülést az 1930-as évek hozták meg, amikor színre lépett a KALOT, a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület), a KALÁSZ (Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége), 1938 és 1943 között, jobbára a történelmi egyházak támogatásával, 26 népfőiskola alakult rövid időn belül, 19 a KALOT égisze alatt, s ezek közül is az első volt az érdi; mintegy a mozgalom zászlóshajójaként. A kastély alkalmas volt a bentlakásos képzésre, hiszen a megelőző időszakban zárdaként működött, 120 főt tudtak elhelyezni és ellátni, ezenkívül négy-öt nevelő számára volt állandó lakás. Az érdi népfőiskola – egy korabeli meghatározás szerint – „legények, hivatásos népvezetők, felnőtt parasztok és KALOT-munkatársak” találkozó- és tanácskozóhelye volt. Az első igazgató az az Ugrin József volt, aki ott bábáskodott a KALOT-mozgalom megszületésénél. Az intézményben – olvasható Balogh Margit A KALOT története című tanulmányában – háromféle tanfolyamot tartottak: kulturálisat, hivatásrendi vezetőképzőt és bizományosügynök-képzőt.

A népi kultúra megőrzése szempontjából leghasznosabbnak a magyar műveltség néven indított stúdiumok voltak. A hallgatók két és fél hónap alatt elsajátíthatták a népi színjátszás és színdarabrendezés fortélyait, nótákat és táncokat tanultak, s mindemellett irodalmi, földrajzi, egészségtani, történelmi, gazdasági, számviteli és illemtani ismereteket is kaptak. Illésy Péter festőművész és Kádár Zoltán művészettörténész az új, magyar egyházművészeti stílus keresése jegyében jutott el a népfőiskolára, közreműködésükkel jött létre a Szépmíves műhely, ahol a tehetségesebb népfőiskolások szakavatott mesterek irányításával „faragták fába istenfélelmüket, Szűz Mária-tiszteletüket és saját, röghöz kötött életüket”. A hivatásrendi vezetőképző tanfolyamok célja az egyletszervezés, gyűléslevezetés, ünnepségszervezés és közszereplés „tudományának” elsajátítására volt. A harmadik fajta kurzus speciális gazdasági képzést adott: a hallgatók bizományosi és biztosítási ügynökképzési igazolással távozhattak, ezzel szerezve lehetőséget, hogy a föld szétaprózódása esetén is a faluban maradva találjanak megélhetési forrást. A háború és az azt követő rendszerváltás aztán ellehetetlenítette a KALOT-hoz hasonló mozgalmak működését, s a végjáték során pusztulásra ítélte magát a kastélyt is, amire ma már mindössze néhány kődarab emlékeztet.