Minden hír
Az Összefogás Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a Fidesz-KDNP-vel közös jelölteket indítanak az őszi önkormányzati választáson.
Súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik elmulasztják a parlagfű elleni védekezést: 15 ezertől ötmillió forintig terjedő növényvédelmi bírsággal sújthatók. Emellett közérdekű védekezést, azaz kényszerkaszálást is elrendelhetnek a hatóságok, a tulajdonos költségére.
Két-két ezüst- illetve bronzérmet, valamint számos egyéni csúcsot hozott az ob. Az Érdi Úszó Sport Kft. hét sportolója szállt vízbe a debreceni cápa országos bajnokságon. A négynapos esemény felülmúlta a szakvezetés várakozásait.
Több óvoda is megújul idén nyáron: van, ahol a munkálatok ezekben a hónapokban indultak, máshol a tavaly, illetve még 2017-ben megkezdett átalakítások fejeződnek be. Bács István alpolgármester beszélt a beruházások részleteiről, és arról, milyen munkák várhatók a jövőben.
A Parkvárosi Közösségi Házban alakult Anya-Baba Klub nyári találkozókat szervez az egyik édesanya kertjében. Kötetlen beszélgetések az árnyas fák alatt, otthonról hozott finom falatok, gyerekzsivaj, jó hangulat - erre számíthatnak a kisgyermekes anyukák.
Negyedik éve rendezi meg nyári piknik-sorozatát a Kötelék - Érd térségi Közösség a Családokért csoport a kisbabás anyukáknak. Nyáron szünetelnek a babás-mamás klubok – társaságra, esetleg tanácsra, bátorításra azonban ilyenkor is szükségük van a mamáknak. A második alkalmat most szerdán tartják.
Nagyanyáink régi mesterségei elevenedtek meg egy héten át Tamaskáné Jakab Margit iparművész otthoni műhelyében, ahol 8-13 éves gyerekeknek tartott kézműves napközis tábort július 8. és 12. között. Aki lemaradt, még jelentkezhet a nyári kézműves napokra.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két tanulmánya is megállapította, hogy a bébiételek nagy részét nem megfelelően ajánlják hat hónapnál fiatalabb babáknak és sok ételnek túl magas a cukortartalma.
Az Érdi Úszó Sport Kft. hét sportolója is vízbe száll a győri rendezésű négynapos országos gyermek bajnokságon.
Mozgalmas első fél év után már 64 igazolt jégkorongozója van a Kárpáti Farkasoknak három korosztályban. Az Érdi Jégcsarnok februári megnyitása óta pedig az állomány mellett játékban és közösségben is fejlődnek az érdiek.
A Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa és a Székesfehérvár-Tapolca vonalakon 30-60 (esetenként 60-100) perccel nőhet a menetidő.
A Montenegró elleni nyitómeccs után Ausztriát és Spanyolországot is könnyedén győzte le a házigazda magyar női junior kézilabda-válogatott a győri Európa-bajnokságon.
Július 20-án tartja halászlé partival egybekötött családi napját az Érd és Környéke Horgászegyesület, amire szeretettel várják a baráti társaságokat, családokat – akár a főzőversenyre jelentkeznek, akár a közös, száz literes kondérban főzött halászléből kóstolnának.
Bronzérmet szerzett a többek között két érdivel, Dani Gyöngyivel és Krajnyák Zsuzsannával kiálló női kerekesszékes párbajtőr válogatott a varsói világkupa állomáson.
Július 15-én este 7-től az Érdi Csillagászati Klub estjén Körmendi Alpár geofizikus tart majd előadást – ahogy ő hangsúlyozza, szigorúan laikusok számára - A kísérletező fizikus és a gravitáció, emlékezés Eötvös Lorándra címmel. Az előadó az Érd FM 101.3-nak mesélt a részletekről.
Színes programkavalkáddal tettek ki vasárnap magukért az. I. Érdi Vágta és Petőfi emléknap alkalmából Simonpusztán a Nemzeti Lovaskultúra Központ munkatársai, de a nap, illetve az est fénypontja tagadhatatlanul az Érdi Vágta döntő futama volt, amit nagy hajrában Oromhegyes lovasa nyert meg
Hétfőtől – július 15– festés lesz a Bolyai iskolában. No, nem iparosok ragadnak ecsetet, hogy a falak megtisztuljanak, hanem a XI. Érdi Művésztelepen résztvevő alkotók költöznek az osztályokba, hogy két héten át műteremként használják azokat.
A saját tragédiája motiválta olyan szervezet létrehozására, amely azon szülőknek hívatott segítséget nyújtani, akik magzatánál fejlődési rendellenességre utalnak a terhességi vizsgálatok.
Öt egyéni csúcsot értek el az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal versenyzői a debreceni cápa országos bajnokság záró napján.
Csuka Zoltán Városi Könyvtár - Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Csuka Zoltán Városi Könyvtár - Érd könyvkötő munkakör betöltésére.
Szombaton éjfél előtt befejezték a kisiklott mozdony műszaki mentését, valamint a daruzás miatt elbontott felsővezeték helyreállítását.
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az intézet közösségi oldalán közölte: helyi idő szerint 14.41 órakor 9 kilométeres mélységben, 2,4-es magnitúdójú földrengés keletkezett a Pest megyei település közelében.
Az NB II-be feljutó Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként játszotta nyári harmadik felkészülési mérkőzését az Érdi VSE. A gyulai találkozón kétszer is hátrányból állt fel az NB III Nyugati csoportjának ezüstérmese.
A SPAR Magyarország idén májustól indította el webshopját. A jelenleg már Budapest teljes területén és 46 környező településen elérhető, egyre népszerűbb szolgáltatás megkönnyíti, gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a bevásárlást.
Szombaton délelőttre visszaemelték a Velencei út felett lebegő, 126 tonnás mozdonyt, és megkezdték a visszavontatását. Feloldották a forgalomkorlátozást is a Velencei úton.
Egy érdi közéleti eseményekkel foglalkozó közösségi oldalon a tegnapi napon megjelent egy poszt „a legújabb, háttérben zajló megállapodásról”, mely szerint „Balla Imre kapott egy képviselői helyet” a baloldal által gründolt csapatban.
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Lakosság – szolgálati Iroda, Hatósági Csoport Építéshatósági Ügyintéző munkakör betöltésére.
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Önkormányzati, Szervezési és Törvényességi Iroda iktató-irattáros ügyintéző munkakör betöltésére.
A debreceni cápa országos bajnokság harmadik napja is remekül sikerült az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal versenyzőinek, hiszen Gasparics Zalán újabb ezüst- és bronzérmekkel gyarapodott, s kilenc új egyéni csúcs született.
Ötödik alkalommal rendezik meg idén nyáron Diósdon a Kápolnakerti Nyári Zenés Estéket minden szombaton 19 órától. Július 13-án a jazz szerelmeseinek mindenképp kihagyhatatlannak ígérkezik a Diósdra már visszajárónak tekinthető formáció, a Földi Vera trió ingyenes koncertje.
A Magyar Földrajzi Múzeumban folyó munkáról a kulturális programokat figyelemmel kísérő érdieknek egészen pontos képe lehet, de a szakma figyelmét sem kerüli el az intézmény három és fél évtizedes – tavaly volt ennek évfordulója – értékőrző és értékteremtő tevékenysége.
Egy érdi bevásárlóközpontban népszerűsítették a héten a rendőrség és a polgárőrség munkatársai a "Házhoz megyünk" című programot, amelynek segítségével 2015 szeptembere óta látják el főként vagyonvédelmi tanácsokkal az érdeklődőket.
Érdi Szivárvány Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Érdi Szivárvány Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.
Érdi Szivárvány Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet: Érdi Szivárvány Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.
Érdi Szivárvány Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet: Érdi Szivárvány Óvoda tagóvoda vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.
Ma 22 órakor kezdik annak a mozdonynak a visszaemelését és elszállítását, amely hétfőn délután kisiklott Érd nagyállomásnál. A műszaki mentés várhatóan vasárnap tíz óráig tart majd, a Velencei út érintett szakaszát is le kell zárni - tájékoztat honlapján a MÁV.