Minden hír
A női kézilabda NB I hetedik fordulójában a Váci NKSE vendégeként lép pályára az ÉRD női kézilabda csapata. Kövesse figyelemmel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítésünket a mérkőzésről!
De ezeket még nem kell megnyitni, mert "egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk" - mondta a miniszterelnök a közösségi oldalán egy videóban az operatív törzs szombat reggeli ülése után. "Valószínűleg a számok emelkedni fognak, és valamikor majd ezeket meg kell nyitnunk"-tette hozzá.
A hideg és az eső miatt mégsem a múzeumkertben, hanem a Magyar Földrajzi Múzeum tetőterében rendezik meg az őszköszöntőt a szervezők, akik kérik, mindenki viseljen maszkot a rendezvényen. Egy pár foglalkozás emiatt elmarad, mutatjuk, hogy mi az, ami nem.
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 23 077 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 730 főre emelkedett, 5099-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 17 248 fő.
A mai technológiákkal nulla energiafogyasztású házakat is lehetne építeni, az új építésű ingatlanok között mégis többségben vannak a kondenzációs gázkazánnal fűtött házak. Hogy állunk a zöld, azaz fenntartható építkezési megoldásokkal? Mitől válik egy ház passzívvá és mitől aktívvá?
Mélyen áron alul értékesített önkormányzati ingatlanokat közvetlen munkatársainak Elek Sándor (Fidesz-KDNP) törökbálinti polgármester az önkormányzati választásokat megelőzően, ezért az LMP feljelentést tett a rendőrségen - hangzott el egy pénteki sajtótájékoztatón.
Minden nap elvégezteti az emeltszintű fertőtlenítéseket személyszállító járművein a nemzetközi, a budapesti elővárosi és a fővárost érintő távolsági járatokon a MÁV-START. A Volánbusz az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítja, valamint fokozott tisztítást rendeltek el az állomásokon.
Eltűnt az aknafedő a parkvárosi alagút járdájáról, ami miatt kissé életveszélyessé vált a gyalogos közlekedés. A Magyar Közút a bejelentést követően azonnal intézkedett és megoldotta a problémát, számolt be róla Gál Alex, a Szövetség Érdért frakció képviselője közösségi oldalán.
Sajtótájékoztatón értékelte az érdi Fidesz-KDNP-Összefogás frakció vezetője az elmúlt időszak közgyűlési munkáját, illetve a szeptember 24-ei ülésen elhangzottakat.
Nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ennek következtében 4-5 hét múlva emelkedhet a halálozások száma is - mondta Müller Cecília az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
A járványügyi helyzet változása miatt folyamatosan új szabályok születnek. Szeptemberben és októberben újabb intézkedések léptek életbe, melyeket az alábbiakban foglalunk össze.
A hivatalos adatok szerint jelenleg 49 battai áll járványügyi megfigyelés alatt, ebből 6 személy igazolt koronavírusos fertőzött beteg - adta hírül közösségi oldalán Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere.
Hivatalos közleményben számolt be róla az ÉRD női kézilabda csapata, hogy mindenkinek negatív lett a tesztje.
Az ÉRD női kézilabda csapata, az Érdi VSE labdarúgói, a Delta RSE Érd röplabdázói, a Kárpáti Farkasok jégkorongozói, az Érdi Baseball Team felnőtt NB I-es együttese, továbbá az Érdi Spartacus 23 szumósa is megméreti magát a hétvégén.
A V-HÍD Zrt.,a 40. számú vasútvonal, Velencei út feletti felüljárón, zajvédőfalat épít a következő napokban.
Az átlagos méztermés negyede, rosszabb esetben ötöde várható az idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Az áprilisi fagyok legnagyobb kárvallottja a közkedvelt akácméz, aminek az ára jóval borsosabb lesz, már ha egyáltalán akad majd belőle a piacon.
Az NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában, szeptember 27-én, 16 órától a Lipót Pékség SE-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen az Érdi VSE. A továbbra is veretlen Limperger Zsolt vezette együttesnek nem lesz könnyű dolga, hiszen a kisalföldiek is jó formának örvendenek.
Dugig telt gyerekorvosi rendelők, leterhelt doktorok – pedig hol van még az igazi náthaszezon! A leukémiás gyerekkel nem tudok annyit foglalkozni, mint az igazolások írásával! – fakad ki az egyik
érdi gyerekorvos. Körkép a koronavírus idején.
A maszkviselés, a távolságtartás és a folyamatos fertőtlenítés csak egy aprócska szelete annak, amire a nevelési intézményekben az elkövetkezendő hónapokban kiemelt figyelmet kell fordítani.
A Váci NKSE ellen folytatja szereplését a női kézilabda NB I hetedik körében, szeptember 26-án 18 órától az ÉRD. Horváth Rolandnak nem lesz könnyű dolga a Dunakanyarban, hiszen több meghatározó játékosára sem számíthat a jó erőkből álló rivális ellen. A mérkőzést az erdmost.hu-n közvetítjük.
A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten tíz esetben összesen 172 perces vonatkésést okozott.
927-tel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 9 beteg.
A vírusveszélyes időszak rendkívüli ülései után szeptember 24-én először ült össze Érd képviselő-testülete. Az ülés hat órán keresztül tartott, szócsatákkal tarkítva. A városi cégek 2019. évi beszámolóit elfogadta testület, de az ÉTH-é körül vita alakult ki.
Érd és környékének természeti értékeit és közvetlen környezetünk, a kert világát is jobban meg lehet ismerni szeptember 26-án szombaton 14-17 óra között a Magyar Földrajzi Múzeum őszköszöntő rendezvényén. A családokat biológia show-val, állati nyomozással, játszóházzal és kézműveskedéssel várják.
Érdi Tankerületi Központ a járványvédelmi ajánlás miatt nem engedélyezi az érdi köznevelési intézmények részére az oktatáson kívüli programokat. A sportegyesületek az iskolai tornatermeket, csarnokokat már nem használhatják sem edzésre, sem mérkőzésre, emiatt számos klub új otthont keres magának.
Az érdi ipari park helyszínének módosítására már nincs lehetőség, ugyanakkor a szomszédságában élő tárnokiak egészségének és életminőségének megóvása érdekében még lehet enyhíteni az ipari parkkal várhatóan együtt járó zaj- és levegőszennyezésen – derült ki a szerda esti lakossági fórumon.
Miközben a koronavírus járvány miatt ezer sebből vérzik a hazai sportélet, hosszú szünet után ismét országos versenyen léptek fel a Masters SE akrobatikus rock and roll táncosai. A sportolók három arany- és egy-egy ezüst-, valamint bronzérmet szereztek a pestszentimrei megmérettetésen.
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 21 200-ra nőtt a Magyarországon regisztrált esetek száma. Elhunyt hét idős, krónikus beteg, így a járvány hazai áldozatainak száma pedig 709-re emelkedett.
Ha megújulna is Érd nehéz sorsú termálfürdője, az önmagában nem lenne elég ahhoz, hogy ide vonzzuk a turistákat. Kellene mellé sztori, marketing, gasztronómia, méghozzá színvonalas. A termálfürdő múltját feldolgozó sorozatunk befejező részét olvashatják, ami leginkább a jövőről szól.
Ha beváltja az ígéretét, akkor rövidesen megindul a Simó Károly fideszes frakcióvezető által kilátásba helyezett magánvádas per Érd polgármestere ellen. A vita ismét a csatornapénzek visszafizetése miatt mérgesedett el a helyi politikusok között.
Felújítják az érdi MÁV-transzformátorállomást, ennek köszönhetően javulni fog a vasúti közlekedésbiztonság. Plusz környezeti terheléssel nem jár a projekt.
Nyolc hiányzó játékosa nélkül, igencsak foghíjas kerettel nagyot küzdve kapott ki 33–28-ra hazai pályán az MTK Budapesttől a női kézilabda NB I hatodik fordulójában az ÉRD, amely pályaválasztóként először szenvedett vereséget a fővárosi kék-fehérek ellen.
Csaknem egy hete megközelíti az ezret a napi új fertőzöttek száma, tehát a koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakaszában vagyunk - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.
Ezt Andrasek Mónika képviselő adta hírül közösségi oldalán.
Gázolt a Százhalombattára tartó S40-es személyvonat Budatétény és Barosstelep között. A vonatok a helyszínelés végéig - várhatóan 17-18 óráig - csak egy vágányon közlekedhetnek, ezért 15-20 perccel megnő a menetidő a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs vonalon.
Az Érdi VSE Ercsi úti Sporttelepe adott otthont a legkisebb korosztályok (U7, U8, U9) idei első OTP Bank Bozsik Program fesztiváljának. A három korosztályban közel százötven gyerkőc rúgta a bőrt több pályán.