Minden hír
Hatodik alkalommal jutalmazta Pócsi Dóra-díjjal a diákokat szociális érzékenységük és közösségért végzett munkájuk elismeréseképp a Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központja. Az emléklap mellett a Dóri írásait, rajzait tartalmazó könyvet kapták ajándékba a diákok.
A legendás Alabárdos étterem séfjeként Diósdról ingázott a budai Várba két évtizeden át, aztán gondolt egy nagyot, és nekivágott a nagyvilágnak. London, majd Florida után meg sem állt Japánig, hogy aztán mégiscsak itthon találjon önmagára. Bicsár Attilával beszélgettünk.
Rendkívüli volt a növénytermesztés szempontjából az első féléves időszak: a több mint két hónapig tartó aszály és a tavaszi fagyok komoly veszteséget okoztak a várható termésmennyiségekben; a csapadék későn érkezett, és a mostani esőzések hevessége is károsítja néhol a növényeket.
Szombaton gomolyfelhős, részben napos időre számíthatunk. Főleg északkeleten és a dunántúli tájakon alakul ki zápor, zivatar. A középső területeken kisebb a csapadék valószínűsége. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. 19 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.
Már üzemel az új, modern, a radiológiai és urológiai vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen ultrahang-berendezés június 11-étől a Százhalom Egészségügyi Központban.
A szél sebességén értelemszerűen a levegő mozgásának sebességét értjük. A meteorológiában általában a m/s-ban, illetve egyes területeken a csomóban szokták meghatározni. 1 m/s kb. 2 csomónak felel meg.
Június 23-ától maszkban és egymástól megfelelő távolságot tartva újra végig lehet barangolni a múzeum tárlatain. Látogatási idősáv nincs, azaz nagyszülők az unokákkal együtt is jöhetnek, viszont csoportokat csak előzetes bejelentkezéssel tudnak fogadni, mondta el lapunknak Fekete-Mácsai Anetta.
A német élvonalban és a Bajnokok Ligájában szereplő Thüringer HC hivatalos oldalán tudatta, hogy a csapatnál folytatja pályafutását az ÉRD-től távozó cseh válogatott balátlövő, Markéta Jerábková.
Mint ismert, szinte minden játékos távozott az ÉRD női kézilabda csapatától a mögöttünk hagyott szezon csapatából. A játékosok viszont nem feledkeztek meg az évek során kapott mérhetetlenül sok buzdításról, ezért a távozók közül ezúttal négyen búcsúztak el az ÉRD Aréna előtt.
A kormányhivatalhoz fordul az érdi Fidesz, mert álláspontja szerint a jelenlegi városvezetés számos törvénysértést követett el az elmúlt hónapokban. T. Mészáros András a kormánypárt helyi vezetője megismételte: a városnak van pénze, de azzal Csőzik László nem tud elszámolni.
A szakemberhiány miatt az autista gyermekek minden ingyenes táborozási lehetőségtől elesnek, ennek megoldása miatt segítséget kér a Szikra Tehetséggondozó Egyesület.
Június 22-ével újra megnyitja kapuit a művelődési központ, ahol a klubélet is lassan, óvatosan elindulhat. A tervek szerint júliustól a főtér igazi nyári kiülős helyszínné alakulhat programokkal és ínyencségekkel. Sőt, Wolf Katalin intézményvezető a gyerekeknek is jó hírrel tud szolgálni.
A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette a női és férfi kézilabda NB I tervezett fordulóinak párosításait. Ennek értelmében a szeptember 6-i nyitófordulóban az újjáépülő ÉRD a Siófok KC vendégeként kezdi a 2020/21-es szezont.
A Pest megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztályának tájékoztatása alapján az elmúlt héten diósdi lakos nem került kötelező járványügyi megfigyelés alá – erről Spéth Géza, a település polgármestere számolt be közösségi oldalán.
Az egyesületi sportolók után június 22-től már a nagyközönség is igénybe veheti az ÉRD Aréna uszodáját vagy a Gárdonyi Tanuszodát, azonban néhány intézkedést továbbra is érdembes betartani. A szauna egyelőre egyik létesítményben sem használható.
A mai naptól a megszokott nyitvatartási időben várják a látogatókat. A vaskori házak és a vaskori feltárt halomsír nem látogatható, maszk használata kötelező.
Július 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kell intézni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A hét elején befejeződtek az érettségi vizsgák. Hogy országosan hogyan szerepeltek a diákok az idei, az előző évektől annyira más körülmények közt lezajlott megmérettetésen, azt még nem tudjuk, de azt igen, hogy az érdi iskolákban átlagos, vagy annál jobb eredmények születtek.
Két újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4081 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Tíz éve váltak el, de a bíróság úgy döntött, hogy a közös tulajdonban lévő házban maradjanak mindketten: a nő és gyermekeik a földszinten, az emeleten a férfi, akinek alkoholproblémái vannak, és többször agresszíven viselkedett a feleségével, ezért távoltartást rendeltek el, de ezt nem tartotta be.
A héten elfogadta az országgyűlés azt a törvénymódosító javaslatot, amely választhatóvá tette azt a mindössze negyven órás felkészítő tanfolyamot, amely eddig minden örökbefogadó szülő számára kötelező volt.
Az érdi piacon is megszűnik az idősáv, nyitvatartási időben szabadon látogathatják a létesítményt a 65 év alattiak és felettiek egyaránt - tudtuk meg Lantos Bence piacfelügyelőtől, aki elmondta azt is: bizonyos óvintézkedések azért életben maradnak.
Maradnak a maszkhasználat szabályai, de a vásárlási idősávokat eltörölték. 500 főnél nagyobb zenés-táncos rendezvényeket augusztus 15-ig nem lehet rendezni, de ezt időről időre felülvizsgálja majd a kormány – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Bősz Anett sajtótájékoztatón jelentette be: Aradszki Andráshoz és Kósa Lajoshoz fordul segítségért, hogy pótolják azt a 60 milliárd forintos összeget a költségvetésből, amelyet a 2018-as kampányhajrában ígértek az érdi utak fejlesztésére. Az erről szóló indítványát leszavazta a kormánypárti többség.
A járvány miatt idén az általános iskolások ballagása is rendhagyó lesz. A legtöbb iskolában online ballagással és az egészségügyi előírásokat gondosan szem előtt tartó bizonyítványosztással vagy bankettel készülnek a búcsúzásra.
Egy vaddisznócsalád sétált az éjjel az egyik Felső-parkvárosi utcában. A videofelvételt egy olvasónk osztotta meg velünk. Az éjszakai látogatók nem ritkák mostanában e településrészen, a hatóságok ki szeretnék hajtani őket a lakott területekről.
Érden, ahogy a tavalyi esztendőben, úgy idén is a Kőrösi iskola szervez napközis Erzsébet-tábort.
Idén is nagyon nagy az érdeklődés a sporttáborok iránt. Ezek nemcsak a már sportoló gyerekek visszaintegrálását segítik a rendszeres mozgás világába, hanem az egyesületeket is abban, hogy talpon maradjanak a több hónapos kényszerszünet után.
Egy fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és egy idős beteg hunyt el.
.
Nincs vásárlási idősáv, a tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező a maszkviselés, december végéig tart a fizetési moratórium, telemedicina körében is megvalósulhat a védőnői gondozás - a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelentek a vészhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályok.
A kormány a gépjárműadó elvételével és a szolidaritási hozzájárulás kiterjesztésével éppen annak az 1 milliárd forintnak a felét veszi el Érd költségvetéséből, amely felett szabadon rendelkezhetne a város. Ennek ellenére még idén elkezdik az aszfaltozást – mondta el az Érd FM 101.3-nak Csőzik László
Sem a palántáinknak, sem a gyümölcsfáinknak nem kedvezett az elmúlt hónapok időjárása. A fagyos éjszakák úgy követték egymást, mintha csak a gyümölcsfák virágzásához akartak volna igazodni. Növényeinkre azonban más veszélyek is leselkedhetnek.
Rendszeresen kábelt és egyéb hulladékokat égetnek a Zólyomi utcában, az így felszálló éjfekete füsttől se teregetni, se a gyerekeket a szabadba kiengedni nem lehet. Egy most Érdre költöző és egy már három éve ott lakó kisgyermekes édesanya mondta el nekünk: tanácstalanok, kihez forduljanak.
Kíváncsiak voltunk, hogy bírták Nánásiék, a nagy utazók a karantént. Bezárkózás helyett kisboltot nyitottak Balatonakarattyán, mostanra pedig elindult a TV2 stúdiójában a Séfek séfje 3. évadának forgatása is.
A kormány megfelelően kezelte a koronavírus járvánnyal kapcsolatos válságot, a baloldali önkormányzatok viszont visszaéltek a helyzetükkel – így értékelte az elmúlt hónapok tapasztalatait az érdi Fidesz frakcióvezetője. Simó Károly szerint különösen a város vezetés kommunikációja volt hiányos.
Véget ért a tanév, ezzel egyidőben számos diák vállal nyári munkát. Az Érd FM 101.3 megkérdezte Salgó Attilát, a Nemzeti Adóhivatal sajtóreferensét, mire figyeljenek azok, akik diákmunkát vállalnak.