Fel kell függeszteni a Matrica régészeti tevékenységét

Fel kell függeszteni a Matrica régészeti tevékenységét

Százhalombatta közgyűlése, hogy csökkentsék a város kiadásait, közérdekű muzeális kiállítóhelynek minősítette át a százhalombattai "Matrica" Múzeumot. Mindez csökkentett nyitvatartási időt, létszámleépítést és az ásatások felfüggesztését is jelenti.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Magyar Múzeumok információi szerint az egyedüli fenntartó önkormányzat a bevételei hosszú távú és jelentős csökkenése miatt hozta meg a nem könnyű döntést, amelynek értelmében egyebek közt a jelenlegi tizenkettőről három és félre kell csökkenteni a múzeumi státuszokat. A személyi feltételek mellett a nyitva tartás is változik. Míg jelenleg a közgyűjtemény egész évben várja a látogatókat heti ötször hat órában, a jövő évtől csak áprilistól október végéig tart majd nyitva, a Régészeti Parkhoz hasonlóan, heti három napon át – beleértve a hétvége egyik napját -, naponta négy órában.

A látogatókat azonban továbbra is sok szeretettel várják – tette hozzá dr. Vicze Magdolna igazgató az Érd FM 101.3 megkeresésére. 


Az átminősítéssel megszűnik a múzeum tudományos tevékenysége, vagyis nem lesz jogosítványa gyűjteni, leleteket befogadni, időszaki kiállításokat rendezni, illetve kutatni. A személyi állomány és a bevételek csökkenése miatt várhatóan a múzeumpedagógiai, valamint közművelődési programok is jelentősen redukálódni fognak. Az új szerepkörben pedig annak a lehetősége is beszűkül az intézmény számára, hogy pályázatírással bővítse pénzügyi mozgásterét. A városhoz tartozó évezredes régészeti lelőhelyek szakmai felügyeletét a szentendrei múzeum veszi át.

A HVG.hu információi szerint négy országos szakmai szervezet – a Magyar Régész Szövetség, a Pulszky Társaság, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége és a Magyar Régészeti és Művészettörténei Társulat tiltakozik a döntés ellen. Állásfoglalásukban azt írják, az átminősítéssel nem csupán a látogatók fognak rosszul járni, de a nemzetközi régészeti életet is hátrányosan érintheti az intézkedés. Mint kiemelik: „a változatás után megszűnik a múzeum tudományos és feldolgozó tevékenysége, nem rendezhet időszaki kiállításokat és jelentősen csökken kötelező nyitvatartási ideje is. Az átminősítés miatt pályázati lehetőségei is beszűkülnek”.

Az 1987-ben alapított múzeum névadója „Matrica”, a római korban Százhalombatta területén elhelyezkedő település. 1996-ban hozták létre mellette az őskori Régészeti Parkot, amely az országban az egyetlen olyan bemutatóhely, ahol az őskori élet hiteles házrekonstrukciókkal, látogatható vaskori halomsírral együtt tanulmányozható.

A szakmai szervezetek kiemelik, hogy a múzeum hazai és nemzetközi egyetemekkel (például a bolognaival vagy a cambridge-ivel) együttműködve kutatja a bronzkori földvárból és a vaskori halomsírokból álló lelőhelyegyüttest. Gyűjteménye félmillió darabot számlál, a múzeumba és a parkba nyári táborokat, osztálykirándulásokat és kézműves foglalkozásokat is szerveznek.

A négy szervezet szerint a múzeumban létrehozott értékek fennmaradása, a gyűjtemény biztonsága, továbbá a munka eddigi színvonalon történő folytatása csak akkor garantálható, ha a szakmai besorolása a jelenlegi marad, tehát továbbra is múzeumként funkcionálhat.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email