Minden hír
Az Ifjúsági Önkormányzat jelöltjei számára tartottak hétfő délután felkészítést a Polgárok Házában, ahol a fiatalok megtudhatták, mik a jogaik és kötelességeik, hogyan tudják megtervezni majd a költségvetésüket, sőt, kommunikációs gyorstalpalót is kaptak.
Mint arról beszámoltunk, kigyulladt két autó vasárnap este Érden. Ezek a Fehér Fény Temetkezés és Kegyeleti Szolgáltató Kft. halottaskocsijai voltak. Történt mindez azután, hogy a cég egyik dolgozója fenyegetést kapott az interneten - ismeretlen személytől.
Október 28-ától átlagosan 5 Ft-tal csökken a 95-ös benzin literenkénti ára.
A nagyszabású egészségügyi fejlesztést hasonlóan jelentős mértékű útépítésekkel kapcsolják majd be a fővárosi közlekedési hálózatba a BFK felügyeletével. A közösségi közlekedési kapcsolatot szintén előkészítik.
Pontozásos győzelemmel hódította el a bajnoki övet Parádi Patrik a Global Boxing Federation (GBF) országos bajnokságán, Budapesten. Az Érdi Muay Thai Box SE versenyzői továbbá két ezüstérmet is szereztek a szombati viadalon.
Új 24 órás országos csúccsal a világranglista élére ugrott a tárnoki ultrafutó, Csécsei Zoltán, aki 277, 576 kilométerrel rekordot döntött a Balatonalmádiban rendezett ultrafutó országos bajnokságon.
Csőzik László polgármester volt a hétfői Bundáskenyér vendége az Érd FM 101.3-on. A polgármester válaszolt hallgatói kérdésekre, például a csatornapénz visszatérítésről, de beszélt a járványhelyzetről és arról is, hogy idén még 20 utcát leaszfaltoznak. Hallgassa vissza a reggeli műsort!
Két kisteherautó kapott lángra vasárnap éjszaka, személyi sérülés nem történt.
Csécsei Zoltán, aki korábban az Érdi Fészek Gyermekvédő Egyesületért is futott, számos rekordot döntött már meg, 277,576 kilométerrel új országos csúcsot ért el a 24 órás ultrafutó országos bajnokságon Balatonalmádiban.
Érd főterén vasárnap este kopjafát állítottak és szenteltek a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából.
Jövőre csak egy áthelyezett munkanap lesz majd és hat hosszú hétvége vár ránk.
Két aranyérmet nyert a debreceni medencés hosszútávúszó országos bajnokságon az U14-U15-ös korosztályban az Érdi Vízisport Kft. versenyzője, Csulák Lia, aki 1500 méteren és 5000 méteren is nagy fölénnyel nyert, utóbbiban ráadásul új korosztályos csúcsot állított fel.
A Székely Autonómia Napja alkalmából tartott őrtűzgyűjtást és szimpátiarendezvényt a diósdi országzászlónál a Pro Civitate - A Városért Egyesület és a Székelyföldért Társaság.
Két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel jó hétvégét zártak a Masters Sportegyesület akrobatikus rock and roll táncosai. A Pestszentimrei Sportkastélyban tető alá hozott viadalokon a párosok és a formációk mezőnyében is született érdi arany.
A koronavírus járvány miatt nem rendezték meg az október 25-ére kiírt Veszprémi Egyetemi SC-Delta RSE Érd mérkőzést a női röplabda NB II Nyugat A-csoportjának negyedik körében.
2019 szeptemberében a három legkisebb korosztály (U8, U10, U12) egy-egy csapatával kezdte meg első teljes szezonját a Kárpáti Farkasok. Év közben is folyamatosan bővült az egyesület, ma pedig ott tartanak, hogy már az U14-es korosztályban is neveztek.
Egy arany-, két ezüst- és három bronzérmet, valamint egy pontszerző, ötödik helyezést értek el az Érd Spartacus SC birkózópalántái a szigetszentmiklósi rendezésű Budapest-Pest megyei régiós szabadfogású bajnokságon és Gyermek Gálán.
Valószínűleg sokan kerültek már olyan helyzetbe, hogy az orvos olyan készítményt ír fel, melyet a gyógyszertárban készítenek el, de mi készül a gyógyszertár laborjában? Ennek járt utána legutóbbi adásában az Érd Tv Kulisszatitkok című műsora.
A Polgárok Háza előtt lévő kupakgyűjtő szív után már a Riminyáki úton található pékség elé kihelyezett szívbe is lehet gyűjteni a kupakokat.
Júniusban írtuk meg, hogy Érd önkormányzata visszakapta a Thermal Hotel Ligettől az épület oldalában álló székelykaput. Akkor Csőzik László a közösségi oldalán várta a javaslatokat, hová költözzön a szép, ám felújításra váró kapu.
Harmadik helyen végzett az 55 versenyzőt felvonultató mezőnyben a Danubius RSC érdi párbajtőrözője, Partics Péter a XII. Veresegyház Kupa felnőtt B-kategóriás viadalon.
Minden eddiginél több új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hazánkban, miután az előző napi adatokhoz képest 3149-cel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, miközben elhunyt 35 krónikus beteg.
Popsitörlő, használt ruha, macskaalom, disznóvágás utáni maradék is belekerül a csatornahálózatba, pedig ezzel saját magunknak és a környezetünknek is sok gondot és többletköltséget okozunk.
Megszokott látvány, hogy csikkek hevernek a buszmegállókban, a vasúti peronokon, a járdán, az erdőben. Sokan nem is tudják, hogy amikor lazán a földre dobják az elszívott cigi maradványát, azzal egy köbméter, azaz ezer liter talajvizet szennyeznek be.
Először indult el az Érdi VSE tollaslabda szakosztálya a csapatbajnokságon. A 2020/21-es idény harmadosztályú küzdelmein a Közép-csoportban szereplő érdiek tizenötből tizennégy meccsüket megnyerték!
Az Érdi Jégcsarnok adott otthont a 3. Jégördög Kupa mű- és szinkronkorcsolya versenynek. Az ország összes műkorcsolyaklubjának részvételével zajló utánpótlástorna kiváló versenyzési lehetőség a pandémiás helyzetben a sportolóknak, akik idén jóval kevesebb viadalon indulhattak.
Ünnepélyes keretek között adta át a már januárban elkészült fedett baseballcsarnokát az Érdi Baseball és Softball Team SE. A létesítménynek köszönhetően a sportolók a tél folyamán is ideális körülmények között fejleszthetik képességeiket.
Online térbe költöztették beiskolázási programjaikat az iskolák a vírusveszély miatt. Ha kényelmesebb is a fotelben ülve böngészni információk után, ez mégsem pótolja a személyes élményeket.
Százhalombatta várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából két helyi történész, Balpataki Katalin és Lehoczki Zsuzsanna #helloBATTA címmel emlékalbumot állított össze.
1820 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel a hazánkban regisztrált esetek száma 56 098 főre nőtt. Az elmúlt 24 órában 38 áldozatot követelt a világjárvány Magyarországon, így az elhunytak száma 1390-re nőtt.
A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben - derül ki az OTP Ingatlanpont szakértőinek közleményéből. Érden 3-4 évig élvezhetik a költségelőnyt az autóval ingázók.
Azt szoktam mondani, hogy amióta az eszemet tudom, érdi vagyok. Még nem voltam két éves, amikor ide költöztünk, itt jártam iskolába, itt dolgozom. Ennek ellenére a Ki mit tud Érdről versenyen biztos nem lennék a dobogósok között.
Negyvenhét ellenzéki polgármester adott ki közös deklarációt október 23-a alkalmából. Az egyik aláíró Csőzik László, Érd polgármestere.
Október 25-én kezdődik a téli időszámítás, vasárnap három órakor az órákat hajnali kettőre állítják vissza. Ez néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani.
Október 23-tól a szabadtéri- és sportrendezvényeken is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése a Magyar Közlönyben csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint.
2066 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 47 krónikus beteg.