Minden hír
Takácsné Németh Gabriellát választották meg öt évre a „Matrica” Múzeum és Régészeti Park intézményvezetőjének. A Hamvas Béla Városi Könyvtár intézményvezetőjének február 25-től Kovács Mariannát újabb öt évre kinevezték.
Az elmúlt héten országos átlagban ismét nőtt a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, többek között Budapesten is emelkedést tapasztaltak. Az elmúlt napokban több szakember is felhívta a figyelmet a járványhelyzet alakulásában a szennyvízadatok fontosságára.
Két arany- és egy-egy ezüst-, illetve bronzérmet szerzett az MTK érdi karatésa, Botos Botond, aki tárgyi nyereményekben is részesült a hétvégi, Szarvason rendezett Hayashi Magyar WKF Karate Liga záró versenyén
Folytatódik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszerpazarlás elleni programja, a Maradék nélkül. Magyarországon 2016 és 2019 között 4 százalékkal csökkent az egy főre eső éves élelmiszerhulladék mennyiség, amely jelenleg hozzávetőlegesen 65 kilogramm.
Sokáig kérdéses volt, hogy az orvosok és szakdolgozók bérrendezéséről szóló törvény hogyan alakítja át az egészségügyet és milyen hatást gyakorol majd a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény működésére. Bár veszített el orvosokat a vezetőség, az összkép pozitív.
A OTP Bank arra figyelmeztet, hogy csalók emailt küldenek a bank nevében. Fontos tudni, hogy a bank nem kéri ügyfeleit arra, hogy adják meg a bankkártyára vonatkozó adataikat, vagy internetbank azonosítóikat és jelszavukat, mint ahogy ismeretlen forrásból származó vírusírtók telepítését sem kérik.
Már öt éve, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. Saját adóbevallási tervezetét március 15-étől bárki megnézheti elektronikusan. De egyéb módokon is kérhető segítség a bevallás elkészítéséhez.
Az általános iskolások már túl vannak az írásbeli felvételiken, sokak már a szóbelit is teljesítették. Még mielőtt azonban felvételiztek, döntést kellett hozni arról, hogy egyáltalán milyen intézményben szeretnének továbbtanulni. A jövőnkről dönteni nem mindig olyan egyszerű.
Harmadik versenyén harmadik aranyérmét nyerte az Érdi VSE tollaslabdázója Zsarnai Marcell és a győri Nusser Ádám tollaslabda kettőse, akik megnyerték a ceglédi Living Sport Kupa U17-es korosztályának férfi páros versenyét. Egyéniben sem Zsarnainak, sem Schvirján Zsófiának nem jött össze a dobogó.
Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer-BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban. Ugyanakkor újabb, 280 ezer adag orosz Szputnyik V védőoltást tartalmazó szállítmány indult el Budapest felé.
Másodéves ifiként ezüstérmes lett az Énekes István Emlékversenyen az Érdi Box Klub 75 kilogrammos öklözője, Szigetvári Bendegúz, aki a verseny döntőjében szoros meccsen kapott ki Simon Márkótól. Az ÉBK-tól Bicskei Doroti 60 kilóban bronzérmet szerzett.
Eredetileg kilenc egységgel indult volna a szezonnyitó Balance Kupán az Érdi Torna Club akrobatikus torna szakosztálya, két egységnek vissza kellett lépnie. Ennek ellenére a hét induló három arany- két ezüst- és két bronzérmet szerzett.
Hét arany-, három ezüst- és négy bronzérmet, valamint hat negyedik helyezést értek el az Érdi Kyokushin Karate SE sportolói a hétvégén harmadszor megtartott online kata (formagyakorlat) bajnokságon. Az egyesületet három dojóból huszonkét sportoló képviselte.
Évente többszáz gyermekről derül ki, hogy gyógyíthatatlan beteg, a végső időszak előtt az idén tízéves Tábitha ház szolgálatainak köszönhetően a gyermek és családja teljeskörű ellátást kap, hogy könnyebb legyen a búcsúzás.
295 350 forint gyűlt össze a Civil Liciten februárban az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítvány javára, amely a befolyt összeget eszközfejlesztésre fordítja. Márciusban a Hóangyal Alapítványon keresztül támogathatjuk a Móra Ferenc Általános Iskolát és diákjait.
Március 3-tól hat forinttal emelkedik a benzin literenkénti átlagára a hazai kutakon, míg a gázolajé két forinttal nő. Előbbi így 419 forint, utóbbi 429 forint lesz szerdától – írja a holtankoljak.hu. Az üzemanyagárak január óta emelkednek, a benzin 50, a gázolaj 40 forinttal drágább.
Újabb 4326 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, miközben elhunyt 84 beteg, ezzel a járvány hazai áldozatainak száma 15 058-ra nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 94 911 főre emelkedett. Pest megyében az elmúlt 24 órában 711 esetet regisztráltak.
Előbb március 7-én a környezetvédők, a 13-i hosszú hétvégén az Ága-Boga, 21-én pedig a Horgászegyesület takarítja ki a várost összesen kilenc helyszínen, miután a civil szervezetek összesen 15 millió forintot nyertek a Tisztítsuk meg az országot pályázaton.
315 177 új esetben azonosították a koronavírus-fertőzést a világban az elmúlt 24 órában, így 114 067 979-re nőtt az esetszám, miközben újabb 6310 áldozatot követelt a járvány, de 187 543-an meggyógyultak.
A március 1. 8 óráig beérkezett adatok alapján 38 érdi futó 752 140 méter tett meg a Yours Truly futás februári állomásán, így az érdiek a hazai listán ismét második helyen végeztek Püspökladány mögött. Összesítésben is második lett Érd 85 futóval és 1 651 453 méterrel.
Érd volt polgármesterét, a fideszes T. Mészáros Andrást nincs ki letaszítsa az érdi politikusok vagyonlistájának első helyéről. Összehasonlítottuk az érdi képviselők idén januárban és egy évvel korábban leadott vagyonnyilatkozatait. Jövő héten a Szövetség képviselőinek vagyonnyilatkozatairól írunk.
Bár a második negyed után már 6–1-re is vezetett a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának ifjúsági csapata, mégsem örülhetett győzelemnek az ÉRD Aréna zárt kapui mögött, hiszen a Vasas fordított és 8–7-re győzött. A 2006-osok két, a 2008-asok négy góllal kaptak ki.
A rendőrségre februárban több bejelentés is érkezett Érd környéki, épülőfélben lévő házakból, építési területekről történt lopásokról. Az érdi rendőrök a nyomozás következtében azonosítottak és elfogtak egy sorozatbetöréssel gyanúsítható 34 éves szigetcsépi férfit.
Mind a 106 választókörzetben előválasztáson dől el, ki indul majd a Fidesz ellenében. A pártok jelöltjei mellett civilek is elindulhatnak.
Maga sem tudja, hogy miért tette ezt – legalábbis ezt állítja a késsel hadonászó férfi.
Az agrártárca a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak.
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek – olvasható a kormány honlapján szombaton közzétett közleményből.
Pénteken a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben kérte Orbán Viktort, hogy a komoly veszélyhelyzet miatt a kormányfő rendeljen el minden köznevelési intézményben digitális munkavégzést.
A kormány március 1-jéről március 16-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet hatályát.
Bár az Érdi VSE-nek volt több helyzete, a szünet előtt egy tizenegyesből a ZTE FC II szerzett vezetést az NB III Nyugati csoportjának tavaszi idénynyitóján. A második félidőben Koós Gábor egy tizenegyessel ugyan egyenlített, de az érdieknek be kellett érniük egy 1–1-es döntetlennel.
Hozzánk hasonlóan a kutyánk is szenvedhet szorongástól, és a stressz negatív hatással lehet általános egészségére és életminőségére. Ennek megelőzésére indít stresszmentesítő tanfolyamot márciusban a Facebookon a Mancsvár Kutyaiskola kutyanevelési tanácsadója, Geszti Karolina.
Bemutatkoznak az Érd Médiacentum munkatársai. Ezúttal Gárdos Attila, az Érd TV felelős szerkesztőjének a bemutatkozását olvashatják.
Megközelítette az 5 000-et (4948) az új fertőzöttek száma, december 12-én volt utoljára ilyen magas ez a szám, de az akkor már a második hullám lecsengő szakasza volt, most naponta emelkedik ez a szám.
Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak, ami pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot. Míg Budapesten csökken, Érden stagnál, vagy minimálisan növekszik is a bérleti díj összege.
Emberölési kísérlettel vádolják azt a 47 éves férfit, aki majdnem halálra verte a szomszédját 2019-ben. Az asszony fejét ököllel sorozta, megrúgdosta és egy fadarabbal ütötte.
Szombatra virradó éjszaka, kora délelőtt egy hidegfront összefüggőbb felhősávja vonul északról dél felé. Napközben felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel.