Minden hír
Felborult egy kamion az M7-esen Martonvásárnál hétfőn kora hajnalban; a baleset miatt a sztráda mindkét oldalán korlátozták a forgalmat – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Október 10-től október 16-áig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója, október 17-én már (előzetes) végeredményt is hirdetnek. A második forduló rövidebb lesz, mint az első forduló, ezért részlegesen változni fognak a szavazópontok és a nyitvatartásuk.
A korai hátrány ellenére közel állt a fordításhoz, ehelyett 2-1-es vereséget szenvedett a Pápai Perutz FC-tól az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában. Limperger Zsolt együttese nyolc veretlenül megvívott Pápa elleni mérkőzés után kapott ki a Veszprém megyeiektől.
Az Útinform tájékoztatása szerint az M0-as autóúton, az M1-es autópálya felől, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, baleset történt. Szigetszentmiklós térségében, a 19-es km-nél a belső és a külső sávot lezárták.
Csapadékos és hűvösebb idő várható a jövő héten, a hét második felében 0 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Emellett a szél is élénk, helyenként erős lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Vasárnap folytatódott az érdi darts hétvége. A mai versenynapra Csőzik László polgármester is kilátogatott. Facebook posztjában úgy fogalmazott, hogy Érd lassan a magyar darts fővárosa, de legalábbis fellegvára lesz.
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán tudatta, hogy két járdát és egy útszakaszt vettek át az Urbárium városrészben. A munkálatok a Pipacs utcát, a Fenyőfa utcát valamint a Harangvirág és a Tölgyfa utca közötti szakaszt érinti.
Gallyat darál, kaszál, locsol, zöldhulladékot szed, aszfaltos utakat javít, szórt utakat tart karban október 4-én, hétfőn az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely lapunkkal közölte az esedékes munkálatait.
A Budapest Fejlesztési Központ elindította második felmérését is a készülő Kerékpáros Kertváros stratégia kapcsán, ezúttal az agglomerációban élők ingázási és kerékpározási szokásairól kérdezik a lakosokat.
A Nemzeti Vágta második napján rendezték meg a sztárfutamot, melyen az érdi versenyző, Széchenyi Krisztián második helyezést ért el.
Október 8-án 14 és 18 óra között véradást tart a Magyar Vöröskereszt területi szervezete Érden, a Szepes Gyula Művelődési Központban. A véradást egy orvosi vizsgálat előzi meg, ahol a vizsgáló orvos dönti el, adhatunk-e vért.
Az Útinform tájékoztatása szerint az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon Nagytétény térségében a 13-as és a 10-es km között burkolat felújítást végeznek a két belső sáv zárásával.
2021 októberében és novemberében 200 fát ültet Budaörsön az önkormányzat a helyi cégek, civil szervezetek és a lakosság összefogásával a CITIES4CSR elnevezésű URBACT-projekt keretében. Az akcióhoz várják magánszemélyek és cégek csatlakozását is.
Mint beszámoltunk róla, szeptember 27-től útburkolatbontással járó munkálatok kezdődtek a városközpontban. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint október 4-én két irányban folytatódnak a munkálatok.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a tervek szerint október 1-én reggel érték volna el a csúcsot, azonban az időjárási körülmények miatt kénytelenek voltak visszafordulni. A végső csúcskísérletre várhatóan október 7. és 10. között kerül majd sor. Az alábbiakban a két hegymászó beszámolóját olvashatják.
Az E.On előre tervezett karbantartási munkálatokat végez október 4-én, hétfőn 7.30 és 13.30 között Tárnok tizenegy utcájában.
Újabb epizóddal jelentkezik az Érd Médiacentrum irodalmi portréműsora, melynek vendége ezúttal Szabó Ilona Valéria, aki 30 évvel ezelőtt férjével közösen megalapította a város első nyelviskoláját. Elsősorban prózai írásait a 2010-es évektől publikálja, legutóbbi kötete épp a napokban jelent meg.
60 éves az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium. Ez idő alatt kiváló tanárok adták át tudásukat az intézménybe nyert diákoknak. A gimnázium életében meghatározó szerepet betöltött pedagógusokkal beszélgettünk.
Családi vasárnapot tartottak a százhalombattai Régészeti Parkban a hétvégén. A park hagyományosan minden évben szervez ilyen és ehhez hasonló programokat, azonban az idei esztendő különleges, hiszen a létesítmény 25 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Második lett a 9. előfutamban az érdi színekben induló Roven Revolver és lovasa Egri Árpád a Nemzeti Vágtán, ám sajnos a 82.16 időeredmény nem volt elég a vasárnapi középfutamba való jutáshoz. A futamot követően sajnos az is kiderült, hogy Roven Revolver megsérült a versenyen.
Ismét egy teljes hétvégére birtokba veszik az ÉRD Arénát a hazai dartsozók, hiszen október 1. és 3. között összesen tíz különböző tornát rendez a Magyar Darts Szövetség és az Érd-EL SE a Velencei úti létesítményben. Pénteken ötvennyolcan versenyeztek open kategóriában.
Államférfiak, művészek, neves közéleti személyiségek fordultak meg hosszú évszázadok alatt az érdi Szapáry-kastélyban, amelynek hűlt helyét ma csak emléktábla őrzi. Idén ötven éve, hogy lebontották, a városvezetés viszont újjáépítené, amennyiben anyagi forrást kapna hozzá.
Világszerte nő azok száma, akik olvasási vagy írási nehézségekkel küzdenek. Kraszkó Hajnalkával, a Gyermeklánc Fejlesztő Kuckó vezetőjével beszélgettünk arról, milyen tünetei vannak a diszlexiának és a diszgráfiának, illetve hogyan fejleszthetők az érintett gyerekek.
A Vágta Korzón is bemutatkozási lehetőséget kapott Érd a Nemzeti Vágtán. A mintegy tizennyolc négyzetméteres standon ezúttal a lovaglás és az érdi bor kapja a hangsúlyt, ugyanis a város kulturális intézményei mellett Simonpuszta és a pincesor van a fókuszban.
2013-ban egy ismerőse ajánlására vágott bele az erősember sportba, mert jó ötletnek tűnt, az első verseny után szerelem alakult ki közte és a sportág között és nem volt megállás. Békési Nikoletta érdi strongwoman azonban nem csak ebben a sportágban jeleskedik, hiszen botot és kamiont is húz.
Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. honlapján ismertette, hol végzi a 2021-ben esedékes éves vízmérő leolvasást októberben.
Október 1-jén nyitott meg a székesfehérvári Pelikán Galériában (Székesfehérvár, Kossuth L. u. 15.) Kéri Mihály Munkácsy-díjas érdi festőművész kiállítása, amely november 5-ig keddtől péntekig 10 és 18 óra között látogatható.
Lezárták a versenyszezont az Érdi Torna Club akrobatikus tornászai, miközben a Kárpáti Farkasok U18-as jégkorongozói már hét mérkőzésen túlvannak az idei szezonban, a Budapesti Honvéd SE érdi vízilabda szakosztályának bébi korosztálya pedig hamarosan nekivág az idénynek.
Milliós nyereményben reménykedett a terhelt, azonban a szerencsés sorsjegyet nem egyedül vásárolta. Társával összeveszett emiatt, majd leszúrta a sértettet – olvasható a Budapest Környéki Törvényszék beszámolójában.
Nyolc felnőtt labdarúgómérkőzés, számos kézilabdameccs, szezonrajt a röplabdázóknál és kosárlabdázóknál, nagyüzem a Kárpáti Farkasoknál, tíz dartsverseny az ÉRD Arénában, kötöttfogású birkózó országos bajnokság és nemzetközi párbajtőr körverseny és még Nemzeti Vágta is lesz hétvégén.
Utcákon, kukoricatáblán, kerítéseken keresztül üldözve fogtak el az érdi rendőrök egy 27 éves férfit. Az erőnléti edzésnek is beillő, kilométereken át tartó futóverseny végén mindenki megkapta jussát: a rendőrök a férfit, a férfi bilincset - írja a police.hu.
Október 2-án, a Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában kezdi meg az új szezont a Delta RSE Érd. Az NB II B-csoportjában induló együttes játékoskerete a nyár folyamán teljesen kicserélődött.
Október másodikán folytatja a zöldhulladék-gyűjtést az Érd és Térsége Hulladékkezelő, amely már csak ÉTH-feliratos zöld zsákokat visz el. A szolgáltató 2021 második félévére minden háztartásnak tíz ilyen zsákot biztosított, amelyet az önkormányzat további öttel egészített ki.
Mint ismert, 5586 vokssal, a szavazatok 60,79%-át begyűjtve a DK jelöltje, a Jobbik, a Liberálisok és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatottja Dr. Bősz Anett nyerte az ellenzéki előválasztást Pest megye 1. számú választókörzetében.
Negyedik meccsén második győzelmét aratta a K&H női kézilabda ligában a Budaörs, amely remek második félidei teljesítményének köszönhetően nem kis meglepetésre ötgólos, 29–24-es sikert ért el a Siófok KC vendégeként.
Két vereség után október 3-án 16 órától a Pápai Perutz FC ellen javíthat az NB III Nyugati csoportjának 10. fordulójában az Érdi VSE. Limperger Zsolt együttesének jó előjel lehet, hogy a Pápa elleni legutóbbi nyolc meccsükből hatot nyertek meg két döntetlen mellett.