Minden hír
Simó Károly, az Érdi Fidesz képviselője a Facebookon tette közzé, hogy január 14-ei dátummal előterjesztést nyújtott be a város közgyűlése elé, melyben azt kéri, hogy kezdődjön meg az Európai Helyreállítási Alap pályázatok előkészítése.
Péntek este rendkívüli közgyűlést tart Érd Megyei Jogú Város képviselő-testülete, amelyen tárgyalják Bács István összeférhetetlenségi ügyét is. a Fidesz-KDNP korábbi érdi alpolgármestere vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel egy, a saját cégének nyújtott 71 millió forintos kölcsönt.
Juhász Árpádot a „magyar Attenborough”-ként emlegetik, és ahol még létezik tudományos ismeretterjesztés, találkozhatunk is a nevével. Hazánk „kóborló farkasa” nemrég ismét könyvet adott ki, Emberevők unokái között címmel, melyben a déli féltekén tett utazásairól ír. A könyvet Érden is bemutatták.
Folytatódnak az oltási akciónapok Érden is. A Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény mellett a háziorvosoknál is felvehető az oltás első, második vagy harmadik adagja. Ezeken az alkalmakon regisztráció nélkül felvenni az vakcinát.
Hatalmas az érdeklődés az érdi koripályán, ami december közepe óta várja a jeges sport szerelmeseit a főtéren. Múlt hét óta pedig már egy Hütte Bár is várja a látogatókat a jégpálya mellett –, ahol forralt bor, kávé, forró csoki és egyéb finomságok is kaphatóak.
Életveszélyes jelenleg a Balaton és a Velencei-tó jegén tartózkodni, figyelmeztetnek a rendőrök. Azt írták: a tavak parti sávjának egyes részein és a kikötőkben csütörtök hajnalra kialakult jég mindössze 1-3 centiméter vastag, így alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra.
Kezdődik a fenyőfa begyűjtés, az ÉTH előre ütemezetten, január 15-én és 22-én szállítja el a kerítések elé kihelyezett karácsonyfákat. Az ÉTH kéri, hogy a szállítás napján reggel 7 óráig tegyük ki a fenyőfákat, oly módon, hogy díszek ne maradjanak rajtuk. A fát nem szükséges feldarabolni.
A NIF már keresi a csomópont le- és felhajtó ágainak tervezőjét és kivitelezőjét. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben megjelentette az M0 autóút és az 5103 jelű összekötő út csomópont fejlesztésének befejezéséről szóló ajánlati felhívást.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Önkormányzatok Szövetsége azokat, az eddig nyilvánosságot látott javaslatokat, amelyeket a kormány tett reagálva a Megyei Jogú Városok Szövetsége által kidolgozott, a hazai önkormányzatok kompenzációját célzó koncepcióra - közölték.
Mint beszámoltunk róla, 262 millió forintot költhet Érd a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény fejlesztésére. Hogy pontosan mire fordítják ezt az összeget, arról Bárány Zsoltot, az intézmény főigazgatóját kérdezte az Érd Tv.
2021 márciusában újabb állatmentő szervezettel bővült Érd, hiszen létrejött a Monty Angyalai Egyesület, amelynek tagjai szabadidejükben mentenek bajba jutott vagy világgá ment állatokat. Az egyesület tagja, Varga Zsuzsa mutatta be a szervezetet az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában.
Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját Dr. Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője a Polgárok Házában. Beszámolt róla, megállapodást kötött a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és az Igazságügyminisztérium, így Érden egy áldozatsegítő központ fog működni a rendőrség épületében.
A szolgáltatóváltás után még fél évig használhatók a tavalyi szemeteszsákok Budaörsön – olvasható a város honlapján, ahol részletezték a legfontosabb tudnivalókat a hulladékkezelést illetően.
Az agglomerációnak és a fővárosnak össze kell fognia, hogy megoldják közös gondjaikat – hangzott el a Magyar Önkormányzatok Szövetsége érdi ülését követően. Felszólalt Csőzik László polgármester, Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és Gémesi György MÖSZ-elnök is.
Előbb 2022. január 15-én és 16-án soft, majd egy héttel később a steel Diamonds Cupot rendezik meg az ÉRD Arénában. Az eseményre mindkét kategóriában 32-32 férfi, illetve 8-8 nő kapott meghívást – tudatta közösségi oldalán a Magyar Darts Szövetség.
2022. január 15-én, szombaton 17 órakor nyílik meg és február 15-ig látogatható a Parkvárosi Közösségi Házban Ferenczi Vilmos és Szécsi Barbara közös kiállítása, amely a Titkok és történetek címet viseli. A kiállítást Bodóczy Zoltán nyitja meg.
2022. január 3-án, 18.30-kor született meg az év első százhalombattai babája. Kitti Sára 3340 grammal és 56 centiméterrel látta meg a napvilágot és jó egészségnek örvend – számolt be róla Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán.
A városközpontban és a Bem téren zöldhulladékot szed január 14-én az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény (ÉKFI), amely kéri a lakosságot, hogy a síkosságmentesítési időszakban ne akadályozzák a síktalanítást végző teherautók munkáját.
Törökbálint város honlapján, a torokbalint.hu-n elérhető, illetve a Városházán és a szociális és egészségügyi intézményekben papír alapon is megtalálható a Szociális Kalauz.
Az új tanévben számos érdi óvodában indult újra az Érdi VSE Ovifoci programja, emellett jövőre ismét indul labdarúgás-specifikus osztály a Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában.
2022. január 14-én, pénteken 13 és 18 óra között véradás lesz Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban (2440 Százhalombatta, Szent István tér 5.).
Az érdi rendőrök fogták el azt a két helyi lakost, akik a gyanú szerint Katymáron törtek be házakba. A police.hu beszámolója szerint 2021. szeptemberében és októberében egy fiatalokból álló banda jellemzően lakott, de felügyelet nélküli házakból lopott.
2022. április 2-án kezdi el a zöldhulladék gyűjtését az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. A gyűjtés menete nem változott, zöld, éth-s zsákban bármennyi zöldhulladék kitehető az ingatlanok elé. A zsákokat a tervek szerint februártól lehet átvenni.
2022. február 1-jén, 14 órától az Érdi Városi Galériában adják át az Érd Város Legjei díjakat. A legkedveltebb szolgáltató a Gyógytorna Centrum Érd, a legkedveltebb vállalkozó a Dunai Horgászok Shop, a legkedveltebb vendéglátó pedig a Paris Gyros lett.
Túl vagyunk a tél eddigi leghidegebb éjszakáján. A vörös kódot ugyan még nem rendeltek el, de az utcán élőkre most is fokozottan odafigyelnek az érdi hajléktalanellátásban. Az éjjeli menedéken még vannak szabad férőhelyek, senkinek sem kell hidegben éjszakáznia.
A második oltástól számítva hat hónapig érvényes a védettségi igazolvány, ami február 15-től oltási igazolvánnyá alakul - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
Az ÉKFI január 13-ára számos közterületi munkát beütemezett, több helyen forgalomkorlátozás is várható, többek közt a Bem téren és a Kálvin téren.
Ma tartja ülését Érden a MÖSZ elnöksége, és tartja meg szakmai találkozóját a MÖSZ tavaly ősszel létrehívott Budapesti Agglomerációs Tagozata. A polgármesterek fórumán Csőzik László is előadást tart az agglomerációt érintő legnagyobb kihívásról: a települések véges befogadóképességéről.
A budapesti buszsávok használatát ellenőrizte két napon keresztül a BRFK és a BBK. A helyszínek közt volt a Bocskai út, Budaörsi út - Alkotás utca - Hegyalja út is. Az egyenruhások számtalan jogsértést tapasztaltak.
Decemberben Nagy István finomacéláru-, késkészítő családi vállalkozása is bekerült az Érdi Települési Értéktárba. Ez a mesterség ma már ritka, mint a fehér holló, nem véletlen, hogy a több évtizede Érden megtelepedett cég országszerte, de még külföldön is ismertségnek örvend.
A Déli pályaudvarról 8:20-kor Százhalombattára és a Százhalombattáról 9:02-kor a Déli pályaudvarra induló S40-es vonat (4332, 4357) nem közlekedik.
Csőtörés történt a Bertalan utcában, az ÉTV munkatársai megkezdték a helyreállítást.
A Százhalom Egészségügyi Központ hivatalos Facebook oldalán tette közzé, hogy szerdán és csütörtökön új sebész, Dr. Michailovits Lehel sebész szakorvos kezdi meg a rendelését.
A napokban érdi Facebook csoportokban többen is jelezték, hogy annak ellenére, hogy tilos kutyát sétáltatni a Papi földek belső területén, nagyon sokan figyelmen kívül hagyják ezt, és ha valaki szóvá teszi, hogy tilos, akkor még a gazda sértődik meg. Az érdi hivatal lépéseket tesz.
A Földművelési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton a Kipp-Kopp óvoda jogosulttá vált az Örökös Zöld Óvoda cím használatára.
Szombat délelőtt farsangi mulatságot tartanak a gyerekeknek a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A belépés ingyenes, a jelmezben érkezőkre meglepetés is vár.