Kosár: gödörben a harmadszor veszítő VMG

Kosár: gödörben a harmadszor veszítő VMG

A játékos-edző, Valaczkay Gábor mellett további három meghatározó játékos is sérüléssel bajlódik, így csupán öt felnőtt és két juniorkorú játékossal állt ki a Gia Form-VMG DSE az Újpest-MT II elleni idegenbeli mérkőzésére, melyet 81–52-re veszített el az NB II Közép A-csoportjának 24. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A VMG az elmúlt hét fordulóban hazai pályán szenvedett vereséget a Józsefvárosi KC-tól és a Kiss Lenke KA-tól, de a vereségek mellett az együttes több játékosát is nélkülözni kényszerül sérülés miatt.

Az Újpest-MT II elleni idegenbeli mérkőzésen három meghatározó játékos mellett az elmúlt mérkőzésen egy könyökös után bordarepedést szenvedő játékos-edző, Valaczkay Gábor sem volt bevethető, így az együttest a nemrég vezetőedzőnek kinevezett eddigi másodedző, Horváth István irányította a fővárosiak ellen.

A mérkőzést a hiányzók ellenére sem kezdte rosszul a VMG, hiszen az első negyed végén még csak hárompontos hátrányban volt (21–18), de a második tíz percben újabb öt ponttal növelte a különbséget az Újpest (36–28).

A nagyszünet után pedig egyre jobban elfáradtak a vendégek, akik a harmadik negyedet tizenhárom, a negyediket nyolc ponttal veszítették el, így végül 81–52-es vereséget szenvedtek.

„Szép lassan felőröltek minket fizikálisan. A két juniorkorú játékosunk, Nagy Domonkos és Mágori Ferenc bátran és jól szálltak be a meccsbe, aminek örülhetünk, de ritkán látható szerencsétlen szériában vagyunk. A fél csapatunk sérült, így igazán nincs mit mondani szakmai szempontból. Nagyon köszönöm a hadrafogható játékosoknak a kitartó küzdést”

– summázta a mérkőzést Valaczkay Gábor.

A Gia Form-VMG DSE azonban nincs könnyű helyzetben, hiszen az újpesti vereség után április 12-én, kedden a BKG-Veresegyház vendégeként lép pályára 20.30-tól.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 24. forduló
Újpest-MT II–Gia Form-VMG DSE 81–52 (21–18, 15–10, 26–13, 19–11)

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email