Minden hír
Répás István nevét még nem sokan ismerik Érden, pedig a városunkban élő sportoló a fekvenyomás világbajnoka, világcsúcstartó, több országos verseny győztese. December 16-a óta sportteljesítménye már az érdi értékeket is gyarapítja.
2022. január 20-án, csütörtökön 10 órától Mozaikok és arcok a Magyar Földrajzi Társaság történetéből címmel tartanak konferenciát a Magyar Földrajzi Múzeumban – olvasható az intézmény honlapján.
Játékos foglalkozással várja a leendő elsősöket és szüleiket a Marianum Általános Iskola és Gimnázium, amelynek idei első iskolaelőkészítő foglalkozását január 7-én, 16 és 18 óra között tartják a Télvarázs témájában.
Tárnok 150 millió forint támogatást kapott a helyi utak portalanítására, melynek köszönhetően már kiírták a közbeszerzést 19 utca aszfaltozására, míg a Fő utcát külön eljárásban indítják el – fogalmazott az Érd FM 101.3-nak Lukács László, Tárnok polgármestere.
A lejárt tartozás nem csak szegénységbe sodorhatja az embert, hanem olyan magatartást is előhív, ami aztán tartósítja is ezt az állapotot. Nem vállal bejelentett munkát és nem nyit bankszámlát, hogy ne vonhassák belőle a tartozást – derül ki egy kutatásból.
2022. január 31-én éjfélkor lejárnak a 2021-re megváltott éves országos és megyei autópályamatricák. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató vezérigazgatója az Érd FM 101.3-nak elmondta, eddig kevesen vásároltak matricát, várhatóan az utolsó héten másfél millióan vesznek majd vignettát.
Tavaly 132 205 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami 1,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, miközben az eladott új autók száma nem érte el a 122 ezret.
Idén is az olvasást népszerűsíti az Érdi Könyvklub, meghirdették a 2022-es nagy érdi könyves kihívást a Facebookon. Harminc kategóriában hirdetnek feladatokat, a könyvmolyoknak pedig nincs más dolguk, mint teljesíteni azokat, ezzel is bizonyítva, hogy olvasni jó.
Január 6-a vízkereszt, a karácsonyi ünnepek zárónapja, ami egyben a farsangi időszak kezdetét is jelzi, ilyenkor szokás lebontani a karácsonyi díszítést is. Jó tudni, hogy az ÉTH előre ütemezetten, január 15. és 29. között szállítja el a kerítések elé kihelyezett karácsonyfákat.
Január hatodikán van vízkereszt napja, amely egyúttal a karácsonyfa lebontásának ideje is, de ez a nap az egészen húsvétig tartó farsangi időszak kezdő időpontja is. Az ünnephez számos szokás tartozik, amelyek közül már csak a karácsonyfa leszedése él.
Új irányítóval, a sérülésből visszatérő Takács Cecíliával erősítette meg keretét az ÉRD női kézilabdacsapata. Mint bejelentették, a klub és a 2001-es születésű játékos - aki már néhány edzésen is részt vett - a szezon végéig szóló szerződést kötött egymással.
Budaörs döntése nem hátráltatja az ÉTH fejlesztését és a regionális hulladékgazdálkodási szolgáltatás színvonalának emelését – reagált Csőzik László, az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke arra, hogy Budaörs közszolgáltatót váltott január elsejétől.
Csőzik László polgármester szerdán vendégül látta diósdi és tárnoki kollégáját, hogy átbeszéljék a térség fejlesztési terveit. A közel három órás egyeztetésen több fontos téma szóba került, többek között a csapadékvíz-elvezetési és -gazdálkodási fejlesztések, és ezek anyagi háttere.
December elején tippjátékot hirdetett az Érdi Ifjúsági Önkormányzat, hogy mely ország nyeri a 25. női kézilabda-világbajnokságot. A beérkezett szavazatokat most összesítették, a nyerteseket e-mailben értesítik.
Február elsején, délután két órakor adják át a díjakat Érd legkedveltebb vállalkozóinak, szolgáltatóinak és vendéglátóhelyeinek. A nyerteseket a közönség választotta ki, a szavazást az Érd és Környéke Ipartestület és az önkormányzat írta ki egy helyi közösségi oldalon, nagy sikerrel.
A szokatlanul meleg idő hatására országszerte több helyen megjelent a levegőben a mogyoró, az éger, a ciprus- és tiszafafélék pollenje. Koncentrációjuk jellemzően alacsony, azonban a mogyoró pollenterhelése helyenként már az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet is elérheti.
Az előző hetek csökkenő, majd stagnáló eredményei után 2021 utolsó hetében enyhén emelkedő tendencia látható a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-2 örökítőanyag-koncentrációjában. Emelkedő tendenciát mértek Budapest, Eger, Kaposvár és Szekszárd esetében és stagnálást az agglomerációban.
Január 20-án Tárnok több utcájában is áramszünet várható, az E-ON karbantartási munkálatai miatt.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján a decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket a vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók január 5. helyett január 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon.
Szűk családi körben kísérik utolsó útjára szerettei a 2021.12.24-én, életének 53. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt egykori önkormányzati képviselőt, pedagógust, edzőt, kántort, Mórás Zsoltot – közölte lánya közösségi oldalán.
Január 28-án, 14 és 18 óra között és január 29-én, 10 és 18 óra között rendkívüli oltási akciónapot tartanak Tárnokon. Előzetes regisztrációra nincs szükség, de arra kérnek mindenkit, hogy oltási szándékát időben jelezze háziorvosánál, illetve azt is, milyen vakcinát kér.
Az oltási akciók elindulása mellett az adventi szünet után január 6-án, csütörtökön az antitest-mérés is újraindul a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben – tudatta Bárány Zsolt főigazgató az intézmény közösségi oldalán.
A COLAS építheti meg a Zámori út–Vadlúd utca kereszteződésében lévő csomópontot, ha január 17-ig aláírják a szerződést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel.
2022. január 13-án 10 és 14 óra között 131 ügyfelet érintő áramszünet várható Százhalombattán, mert a szolgáltató tervezett karbantartási munkálatokat végez – derült ki az eon.hu-ról.
1979 óta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – a lakosság szavazatai alapján – minden évben megválasztja az Év Madarát, hogy bemutassa a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat. Idén a legtöbb szavazatot a zöld küllő kapta.
Felkerült az Érd és Térsége Hulladékkezelő honlapjára a 2022-es hulladéknaptár, melyből saját lakcímünkre keresve megtudhatjuk, mikor szállítják el a szelektív hulladékot ingatlanuk elől.
Január 7-én, pénteken 14 és 18 óra között, illetve január 8-án, szombaton 10 és 18 óra között oltási akciónapokat tartanak Százhalombattán Dr. Tóth Béla háziorvos rendelőjében a Gesztenyés utca 10. szám alatt.
A kormány ott nehezíti meg az ellenzéki vezetésű önkormányzatok életét, ahol csak tudja. Közben Érd mégis fejlődik. „Elsősorban dolgozunk és csak aztán panaszkodunk”– hangsúlyozza Csőzik László polgármester, aki lapunknak adott interjújában értékelte a múlt évet és felvázolta a 2022-es lehetőségeket
A januári akciónapokon – elsősorban péntekenként és szombatonként – előzetes időpontfoglalás nélkül lehet oltásra jelentkezni a budaörsi háziorvosoknál – hívták fel a figyelmet a város honlapján.
A nagyszabású iskolabővítési projekt mellett folytatódik az aszfaltozási és járdaépítési program Diósdon, ahol egy térfelügyeleti rendszer kiépítését is elindították. 2022-ben a fásítási programot is folytatnák, illetve egy újabb bölcsőde építése is a tervek között szerepel.
Folytatódik a Hírnök és Ügyész utcák burkolatának helyreállítása, míg a városközpontban és a Bem téren továbbra is zöldhulladékot szed az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény.
Budaörs város Önkormányzatának döntése alapján január 1-től a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKN) keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió végzi a hulladékszállítási közszolgáltatást a településen - tájékoztatta a BKN kedden az MTI-t.
Az újév első hetei mindig remek alkalmak arra, hogy tiszta lappal induljunk – talán ezért is tesznek annyian újévi fogadalmat. Persze, megfogadni mindig könnyebb valamit, mint betartani. Paule Tímea, érdi személyi edzővel a Bundáskenyérben beszélgettünk arról, hogyan maradjunk kitartóak.
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást.
A 2021. decemberi nyugdíjat a szokásosnál korábban utalták, így a 2022. januári nyugdíj kifizetésig közel másfél hónap telik el, mire újra érkezik az ellátás. 2022. január 1-jétől 5 százalékkal emelt összegű nyugdíjat fizetnek. 2022. február hónapban pedig 13. havi nyugdíj kifizetést is ígértek.
Folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu kedden.