Minden hír
A képviselők 2021-ben sem tétlenkedtek. Hogy egészen pontosan ki mit tett le tavaly a közös asztalra, arról a törvény szerint részletes beszámolót kell benyújtaniuk a Közgyűlésnek. Hétről hétre közöljük
ezeket. A sort Lengyel Péter (Szövetség Érdért), a 3. választókerület képviselője folytatja.
Budaörs állomáson felsővezetéki hiba megjavítása miatt 10:40-től körülbelül 30 percnyi időtartamban nem közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon megnő a vonatok menetideje.
Közel 1200 ajánlást adott le a Helyi Választási Irodában szombat délután Bősz Anett (DK), akit az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség indít országgyűlési képviselőjelöltként Pest megye 1. számú országos egyéni választókerületében. A jelöltállításhoz ötszáz ajánlás szükséges.
Valentin-napi jótékonysági veterán autós fotózást rendeznek február 13-án 10 és 14 óra között a Sóskúti úton, ahová nem csak házasulandó párokat és szerelmeseket várnak, hanem mindenkit, aki szívesen fotózkodna az autócsodákkal, illetve támogatná az Érd és Térsége Mentőszolgálatáért Alapítványt.
Összeütközött két személyautó a 6-os főúton, Nagytéténynél.
Szombaton este 6 órától ismét várják a korcsolyázókat az Érdi Jégcsarnokban, ahol közönségkorcsolyázást rendeznek.
Asztalos Éva önkormányzati képviselő is indulni kíván az országgyűlési választáson, független jelöltként. Február 12-ei kampánynyitó rendezvényén megkezdte az ajánlások gyűjtését. Mint mondta, személyesen szeretne bekopogtatni a választópolgárokhoz, és meggyőzni őket, hogy rá voksoljanak.
Megkezdődött a jelöltállítás az április 3-ai országgyűlési választásra. Pest megye 1. számú országos egyéni választókerületében több helyszínen is gyűjtötték az ajánlásokat mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalon. Az érdi piacon beszélgettünk Dobrev Klárával, Bősz Anettel és Aradszki Andrással.
Az országgyűlési választásra február 12-étől február 25-én 16 óráig lehet jelöltet állítani. A választási irodáknak 3 napjuk van az ajánlások ellenőrzésére, a választási bizottságok ezt követően döntenek a jelöltek nyilvántartásba vételéről, ehhez a jelölteknek 500 érvényes ajánlásra van szükségük.
Az M1-esen, Biatorbágy térségében, az elválasztó korlátot cserélik, az M0-son, a gyáli kihajtó és az M4-es között a fénytörő hálót cserélik.
A Budapest–Székesfehérvár és a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vonalon február 12-én és 13-án egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, mert Székesfehérvár és Szabadbattyán között pályakarbantartást végeznek.
Az érdiek már ismerik - ha máshonnan nem, hallomásból vagy a térképről - a Fundoklia-völgyet, de a múltját, nevezetességeit, a tanösvény kialakításának történetét már kevesebben. A Turista Magazin egy hosszú cikket szentelt a Fundokliának, amit érdemes elolvasnia annak is, aki már járt a völgyben.
Csőzik László polgármester az Érd Tv Párbeszéd című műsorában értékelte az elmúlt időszakot, de arról is beszélt, mit vár az április 3-i választásoktól. Szóba került Érd lakosságszámának növekedése, az aszfaltozás kérdése, a forráselvonás, a Papi földek és az új köznevelési centrum is.
Február 14-én, hétfőn a város több pontján is dolgoznak az ÉKFI munkatársai. Többek között zöldhulladék összeszedése, bokrok metszése, járda helyreállítása, útfelújítás és úthelyreállítás lesz a feladatuk.
Helyreállították a tűzifatárolót Százhalombattán a Csónakázó tónál, hogy a félszigeten bográcsozó családi vagy baráti összejövetelek során erre már ne legyen gondja a lakosságnak – számolt be róla közösségi oldalán Vezér Mihály, a település polgármestere.
Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere közösségi oldalán számolt be arról, hogy jótékonysági könyvgyűjtési akciót hirdet a Gondozóház lakói részére. Az akciót 100 db könyv felajánlásával indította el. A gyűjtés február 14. és március 14. között zajlik.
A NAV tájékoztatja azokat az szja-visszatérítésre jogosult ügyfeleit, akiknek a bankszámlájára utalja az előleget, hogy az utalás közleményében található tízjegyű azonosító szám nem az ügyfél adóazonosító jele, hanem a kiutaláshoz kapcsolódó ügyazonosító.
Befejeződött Diósdon a Katolikus Egyház fenntartásában és a Szigü Temetkezési Szolgáltató Kft. üzemeltetésében lévő temető bővítése befejeződött. Az új parcellák, az utak, a vízvételezési helyek kialakítása megtörtént. Az urnafal bővítése is elkészült.
Égi jelek címmel kerül sor február 18-án, pénteken 18 órakor a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban Papp Norbert festőművész kiállításának megnyitójára.
A Magyarock Dalszínház és a Magyar Történelmi Színház Simonpusztán mutatja be az Aranyember című musicalt február 27-én, 17 órakor.
Korrekt, egyenlő arányú tájékoztatást kért a sajtó munkatársaitól Aradszki András, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, a szombaton kezdődő választási kampány időszakban. Havi rendszerességgel megrendezett sajtótájékoztatóján országos ügyekkel és helyi ügyekkel foglalkozott. Videós cikkünk!
Elkezdi a tavaszi idényt az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata, a Delta RSE Érd női röplabdázói számára pedig a rájátszás kezdődik hétvégén. Az érdi kosárlabdázók dobogóst fogadnak, de a jégkorongozók, a birkózók, a párbajtőrözők és a tollaslabdázók is megméretik magukat.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján január 31. és február 6. között 16 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, így az év 5. hetében nem változott az ilyen tünetekkel orvoshoz fordulók száma az egy héttel korábbihoz képest - közölte a NNK heti jelentésében.
Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
A Puskás Akadémia FC II ellen kezdi meg a tavaszi idényt az NB III Nyugati csoportjának 21. fordulójában a télen hét játékost igazoló és tizenkettedik helyen álló Érdi VSE, amely február 13-án, vasárnap 14 órától csap össze a felcsútiakkal.
A háziorvosok és a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény is részt vesz a februári oltási akcióban. Utóbbiban csütörtökönként és péntekenként 14 és 18 óra között, míg szombatonként 10 és 18 óra között oltanak az orvosok, a háziorvosok pedig többnyire rendelési időben adják be a vakcinát.
Az elmúlt időszakban mi is többször beszámoltunk róla, hogy vadakat, vaddisznókat, rókákat láttak az érdi utcákban. Már ősszel felmerült, hogy ultrahangos eszközöket telepítsenek, amelyek a megadott frekvencián kiadott hanggal tartják távol a vadakat. A napokban 15 db ilyen riasztót szereltek fel.
Szombaton este 6 órától ismét várják a korcsolyázókat az Érdi Jégcsarnokban, ahol közönségkorcsolyázást rendeznek.
Megújul a koronavírusról szóló tájékoztatók rendszere; az eddigi, a vírussal kapcsolatos zöldszámokat péntektől a 1812-es hívószám váltja fel, ezenkívül weboldal és e-mail is az érdeklődők rendelkezésére áll.
15 éve nem volt akkora áremelkedés Magyarországon, mint most. Januárban az árak átlagosan 7,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, amelyben a választópolgárok egyéni választókerületi képviselőjelölteket ajánlhatnak a parlamenti választásra.
Idén február 8-án tartották a Biztonságos Internet Napját, aminek célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül mintegy 200 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire.
2022. február 15-ig még lehet jelentkezni az ősszel induló alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu honlapon elérhető E-felvételiben. A választható képzésekről és a jelentkezésről részletes információk olvashatók a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban.
A tavasz és az allergiaszezon első hírnökei a február közepén, de enyhe időben már január végén is virágzásnak induló mogyoró és éger. Akinél ezek a növények okoznak tüneteket, mostanában már tapasztalhatja magán az allergia jeleit.
A közgyűlés bizalmat szavazott Csőzik László polgármesternek, miután az Asztalos Éva vezette jogi bizottság méltatlannak ítélte a városvezetői tisztségre. Asztalost a testület leváltotta, helyére Gál Alex került, és a jogi bizottság tagjává választották a korábbi ombudsmant, Kaltenbach Jenőt.
A MÁV mobilalkalmazás és a menetrendi kereső, az Elvira online fizetési rendszerében akadozhat a jegyvásárlás.