Minden hír
Február 12-13-ig és 19-20-ig Székesfehérvár – Szabadbattyán és Ferencváros – Kőbánya-Kispest állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt 30a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Kilenc-kilenc arany- és ezüst, valamint nyolc bronzérmet szereztek az Érdi Vízisport Kft. úszói a hétvégén, Kecskeméten rendezett XI. Aranyhomok Kupán, ahol a klub 34 úszója állt rajtkőre.
Február 13-ig várja a korcsolyázás szerelmeseit az érdi jégpálya a főtéren.
Az Érd Körbe Egyesület idén 20 éves. Ennek megünneplésére a tavaszi, hagyományos Érd Körbe kerékpáros felvonulás mellett színes programokkal készülnek a velük ünneplők számára.
Új parkolókat és biciklitárolókat terveznek az elővárosi vasútvonalak mentén, összesen negyvennyolc állomáson. A tervek 2023-ban készülnek el, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vasútvonal is érintett. Egyes nagyforgalmú megállókban könnyűszerkezetes parkolóházak épülnek majd.
Bár Magyarországon jó a vezetékes víz minősége, mégis egyre többen használnak házi víztisztító berendezéseket. Az NNK arra hívja fel a figyelmet: ha nem megfelelően használjuk, illetve elmulasztjuk a karbantartást, az egészségügyi kockázatot jelent - tehát többet árthat, mint amennyit használ.
Önkormányzati lakások bérlésére írtak ki pályázatot Százhalombattán.
A Tárnoki Tények közzétette az idei hulladéknaptárat, amiből a lakosok láthatják, hogy szállítják el a szelektív, illetve a kommunális hulladékot a településen.
Pályázatot nyújtott be az Európai Uniónak Érd MJV önkormányzata, amely ha nyer, megvalósítaná az igazi rezsicsökkentést hőszigeteléssel kapcsolatos pályázatokkal, elektromos buszhálózatot és kötöttpályás közlekedést alakítana ki, de napelemerőművet és elektromos autótöltő-hálózatot is létrehozna.
A Biatorbágyon rendezett nyílt thai boksz kupán vettek részt az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai SE harcosai.
A Százhalombatta és Ercsi állomások között végzett pályakarbantartási munkálatok miatt számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik a Budapest – Pusztaszabolcs vonalon 2022. február 7. és 8. között – olvasható a MÁV-Start Zrt. tájékoztatása Százhalombatta honlapján.
2022. február 8-án, kedden 17 órakor tartja az új év első szerzői estjét a Poly-Art alkotóközösség a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol bemutatkozik Torma Ágnes és Rezdület című verseskötete, illetve Kissné Matkó Gabriella.
A Bíbic utcában fát vág és gallyat darál, a Karolina és Alsó utcákban a járdát állítja helyre, a Dévai és a Szigetvári utcákban pedig az utat újítja fel az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény, amely lapunkkal közölte február 1-ji munkavégzéseit.
Karbantartási munkálatokat végez az E.On február 8-án Érd több pontján, amely miatt előbb 10 és 13 óra között, majd 13 és 16 óra között kell áramszünetre számítani. Előbbi 208, utóbbi 139 ügyfelet érint.
Január utolsó hétvégéjén rendezték meg a finn kezdeményezésű Yours Truly futást, ahol a futók futásaikkal városaiknak gyűjtenek kilométereket. A 26 érdi futó összesen 635 330 métert tett meg, mellyel Püspökladány és Dunaújváros mögött Érd harmadik helyen végzett az országos rangsorban.
Naptárakba bevésni: 2022. április 24-én, vasárnap 10 órától rendezik meg az idén húszéves Érd Körbe városkerülő kerékpáros túrát, amely ezúttal is a Papi Földekről indulva kerüli meg Érdet.
Három arany- és egy ezüstérmet szereztek az Érdi VSE tollaslabdázói a hétvégén Cegléden rendezett Living Sport Kupán, ahol Ágai Zénó egyéniben és fiú párosban, míg Kis-Kasza Miklós és Ágai Zsombor fiú párosban győzött, Kis-Kasza pedig még egy ezüstérmet is szerzett Vetor Tamarával vegyespárosban.
A jégkorong egy dinamikusan fejlődő sportág, melyben teljesen másképp korcsolyáztak, fordultak vagy kezelték a botot a játékosok, mint napjainkban, ezért a Kárpáti Farkasoknál úgy döntöttek, hogy David Minárik edző kollégáinak skill tréningeket tart, hogy a klub lépést tudjon tartani a korral.
Érd Megyei Jogú Város Jegyzője a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján Pályázati Csoport, Pályázati referens munkakör betöltésére állást hirdet.
A munkatársak, az ügyfelek és hozzátartozók egészségének megóvása érdekében 2022. február 1-től várhatóan február 21-ig zárva tart az Érd és Térsége Víziközmű Kft. ügyfélszolgálati irodája. A szolgáltató azt kéri, használják az e-ügyfélszolgálatot.
Hétvégén előbb szombaton a történelmi, majd vasárnap a 3D-s szakág teremíjász országos bajnokságát rendezte meg az ÉRD Arénában a Parkvárosi Vadászok Hagyományőrző Íjász Egyesület, melynek versenyzői összesen öt-öt arany- és ezüst, illetve négy bronzéremmel zárták a hazai viadalt.
Bár nem volt ellenfele, de ott volt a BVSC Tatai úti birkózócsarnokában rendezett válogatóversenyen az Érdi Spartacus SC 53 kilogrammos válogatott birkózója, Dénes Mercédesz, aki így indulási jogot szerzett az áprilisi, Budapesten rendezett Európa-bajnokságra.
Drámai ötszettes csatában elért 3:2-es győzelemmel zárta az alapszakaszt a női röplabda NB II-U21 B-csoportjában a Delta RSE Érd, amely a budaörsi Emericus SE ellen szetthátrányból felállva győzött, de így is a tabella utolsó előtti helyéről várja a bajnokság folytatását.
Az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében februárban csütörtökönként, péntekenként és szombatonként folytatódik az oltási akció a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben – közölte Bárány Zsolt főigazgató a rendelő közösségi oldalán.
Február 5-én 12 és 16 óra között hagyományőrző sváb disznótort rendez a diósdi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a művelődési ház, két civil szervezettel együttműködve.
Január 31-én útépítés kezdődik a Darázs és Csaba utcákban, munkanapokon 7 és 15 óra között mindkét utcát elzárják a gépkocsiforgalom elől, a lakókat kérik, hogy a szomszédos utcákban parkoljanak.
Érdről és környékéről vasárnap 67 jelzés érkezett az erős szél miatt, városunkban 21 esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Főleg fakivágásban kérték a segítségüket, de egy társasház tetejét is megbontotta a szél, ami jelzőlámpákat is megrongált.
A fiatal férfi leemelt egy érdi üzlet polcáról egy robotporszívót, és egy korábban megvásárolt termék nyugtájával kérte vissza az árát.
Innovációs és oktatási centrumot épít Budaörsön a Porsche Hungaria.
Két kulturális programot ajánlunk olvasóink figyelmébe, mindkettőnek a Szepes Gyula Művelődési Központ ad otthont a napokban. Február 4-én, pénteken, 18 órakor Varga László képzőművész festményeiből nyílik kiállítás, február 8-án pedig a Poly-Art alkotóközössége tart szerzői estet, 17 órától.
Kiállításmegnyitó, szakkörök, néptánc- és gyermekfoglalkozások, senior örömtánc várja a kikapcsolódni vágyókat a Szepes Gyula Művelődési Központban január első hetében.
Hétfőn is folytatódik a vasárnapi viharkárok felszámolása több megyében és a fővárosban. A szeles idő miatt vasárnap összesen ezerhatszáznegyvenöt tűzoltói beavatkozásra volt szükség. A tűzoltói munka kétharmadát a szélben letört faágak, kidőlt fák adták.
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt. Aki február 11-éig nem kap értesítést arról, hogy szerepel a névjegyzékben, akkor a jegyzőnél (a helyi választási iroda vezetőjénél) jelezheti.
Ideiglenesen megváltozott több 735-ös (Érd, Autóbusz-állomás–Riminyáki út–Budapest, Kelenföld) buszjárat indulási ideje, több járat pedig nem közlekedik. A 734-es (Érd, Autóbusz-állomás–Lőcsei utca–Érd, Bem tér) vonalon is változások vannak.
Fordulatos, sokáig kifejezetten izgalmas térségi rangadót nyert meg 35-30-ra a Moyra-Budaörs Handball vendégeként az ÉRD a K&H női kézilabda liga 13. fordulójában.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a tanárok melletti szolidaritásból és az általános bérrendezés elősegítése érdekében tart majd akciót. A MASZSZ autós akciója hétfőn 14 órakor veszi kezdetét, amely a szervezők szerint megbéníthatja a fővárosi közlekedést.