A Szociális Gondozó Központ Topoly utcai intézményében 45, az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezetnél pedig 25 ukrajnai menekültet látnak el jelenleg.
Hiába kezdett jól és tartotta szinte végig a lépést az MTK Budapesttel, fontos mérkőzésen szenvedett 35–33-as vereséget a K&H női kézilabda liga 18. fordulójában az ÉRD.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2012-ben jelölte ki március 20-át a boldogság világnapjává. Az emberi lét célja a boldogság keresése – a világnap kijelölésével az ENSZ is erre szerette volna felhívni a figyelmet.
Megnyílt a Poly-Art csoportos kiállítása a Parkvárosi Közösségi Házban, ahol közel húsz érdi kötödésű alkotó festményeit és kerámiáit lehet megtekinteni április 19-ig.
Mint arról az ÉrdMost is beszámolt a héten több mint kétezer négyzetméternyi parkolót, utat térköveztek le a Porcsinrózsa utcában, Érdligeten. Mindez abból a "kártérítési" alapból történt, amit az Európai Unió adott arra, hogy a vasútépítés során megrongálódott utakat helyre hozzák.
Egyszerre vallja magát kereszténydemokratának és fideszesnek. Azt mondja, nem a párt a fontos, hanem hogy miben hisz valaki, és miként viszonyul az embertársaihoz. Állítja, mindenkivel együtt tud dolgozni, aki erre hajlandó és nyitott. Aradszki András országgyűlési képviselővel beszélgettünk.
Politikusi manőverek helyett alulról jövő kezdeményezések, Érd „arrébb mozgatása”, esőkertek és padfestés – Ignáth Kittivel, az MKKP országgyűlési képviselőjelöltjével beszélgettünk célokról, vágyakról és arról, mi mindenre költené az egymillió forintos kampánypénzt.
Többször iskolázott, földlabdás fákat ültettek el csütörtökön a VárosFa nevű akcióban a Favágó óvodánál. Mint Csőzik László hangsúlyozta: ezek nem holmi vesszők, amelyek egy nyár alatt kiszáradnak, ráadásul az ÉKFI munkatársai ültetés előtt a talajt is kicserélték, biztosítva a gyorsabb növekedést.
Az új kormánynak a szakmai, érdekképviseleti és önkormányzati szervezetek bevonásával, valódi társadalmi egyeztetés után kell végrehajtania a közigazgatás reformját – írja közösségi oldalán Csőzik László, Érd MJV polgármestere.
Bár január óta számos oktatási intézményben döntöttek úgy a pedagógusok, hogy nem veszik fel a munkát, március 16-án elindult a tanárok országos, határozatlan idejű munkabeszüntetése, melyhez több érdi intézmény pedagógusa is csatlakozott.