„Angyal suhant át felettem” címmel szerveztek közös kiállítást és irodalmi délutánt az érdi Poly-Art tagjai az Emberi Hang Alapítvány által működtetett, gánti Fecskepalotában. Az érdiek tavaszi művészeti találkozója immár hagyománnyá vált és úgy tűnik, egyre nagyobb érdeklődésnek örvend az egykori bauxitbányájáról ismert településen.
Az Érdi Csillagászati Klubban legutóbb Mádai Attila tartott előadást arról, hogy mennyire tudományosak a fantasztikus filmek, a látvány mennyire felel meg a fizika törvényeinek. A hallottakból – ahogy előre sejthettük – kiderült, a hitelesség nem a legfontosabb szempont a mozi világában, de világossá vált az is, hogy egy-egy produkció bátran alkalmazhatná szakértőként az előadót, lévén alaposan képzett amatőr csillagász, aki alapítóként bábáskodott 2017-ben az érdi klub megalakulásánál, s nyújt azóta is hathatós szakmai segítséget a működéshez.
Idén is Vitalitásnapot szervezett a Vitalitásklub a Szepes Gyula Művelődési Központban, melyen a Dr. Romics László Egészségügyi Központ szakemberei mellett az alternatív gyógyászat képviselői is részt vettek. A programon szűrővizsgálatokra, a keleti gyógyászat megismerésére és előadások meghallgatására is lehetősége nyílt az érdeklődőknek.
Pótfelvételit tart április 1-jén a Batthyány iskola azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek a sport iránt. Két sportosztályt szeretnének indítani: egy kézis és focis osztályt, és egy másikat, ahol birkózást, floorballt és tollaslabdát oktatnának. A felvételi helyszíne az iskola tornacsarnoka lesz, a mozgásos szintfelmérő felvételit az iskola testnevelő tanárai tartják, az ÉRD és az Érdi VSE edzőinek közreműködésével, délután fél háromtól.