Október 11-én és 12-én, vagyis pénteken és szombaton másodjára tartanak Sör- és Gasztrofesztivált Érd főterén.
Ezúttal a Fundoklia téri körforgalom alatti útszakaszon volt burkolatfestés a nap folyamán.
Az érdi polgármester szerint a helyi iparűzési adó többletének elvonása miatt veszélybe kerülhet az önkormányzat működése.
A BudapestGO úgy tervezi meg helyettünk az útvonalat, hogy a járatkéséseket, váratlan forgalmi helyzeteket is belekalkulálja.
Együttműködést ígért, és aktivitást, sok színes kulturális programot kért a nemzetiségektől a polgármester.
Az autóbeszerzés az iskola évek óta tartó rekonstrukciójának az egyik legutolsó fázisát jelenti.
Az érdi politikus azok nevében szólalt meg, akiknek elege van már a lopásból, az ország vagyonának kiárusításából.
Szerdán délután akár 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Szerda reggel az M6-os és az M7-es autópályán is forgalmi fennakadásokra kell számítani.
Ha vonattal közlekedik, önnek is szüksége lehet az újratervezésre.