A Matrica Múzeum és a Régészeti Park csak egyéni látogatókat fogad, és zárt területen kötelező a maszk viselése.
Kigyulladt egy autó motor- és utastere vasárnap délután Érden, a Fehérvári úton.
Stoppoló migránsokat vett fel járművébe a cseh állampolgárságú terhelt, aki Ausztria felé indult utasaival, ellene az ügyészség vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emeltek vádat.
678 ezer forintot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett „Szülősegítő szolgáltatások támogatása” pályázaton a Szikra Tehetséggondozó Egyesület.
A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4189 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező, 22 euró értéket meg nem haladó áruk áfamentessége. Értéktől függetlenül áfát kell fizetni e termékekre, és vám-árunyilatkozatot kell benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Hasznos tanácsokkal segíti megvédeni gépjárművünket a feltöréstől a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.
A vírushelyzet miatt az elmúlt hetekben jelentősen csökkent a behívásos emlőszűrésen résztvevők száma. Pedig fontos, hogy ne mulasszuk el a vizsgálatot, hiszen a tüdőrák után az emlőrák a második vezető halálok a nők körében.
80 kilogramm jéggel mentették meg egy érdi férfi életét.