Újabb nemzetközi sikert ért el Végh Richárd, az Érdi Spartacus SC magyar válogatott birkózója. A Beach Wrestling World Series görögországi állomásán három győztes és két vesztes mérkőzéssel ezüstérmet szerzett az érdi sportoló.
Idénybeli ötödik győzelmét szerezte az Érdi Baseball és Softball Club felnőtt NB II-es
együttese.
Megkezdte a felkészülést az Érd élvonalbeli alakulata a női kézilabda NB I következő szezonjára. A klub honlapján megjelent hír szerint egyelőre egyéni edzéstervvel hangolnak a játékosok.
Két év után ismét megrendezték a Szőlővirág Ünnepet az érdi pincetulajdonosok, igazi Szent Iván-éji hangulatban.
2-0-s győzelmet aratott az Érdi VSE NB III-as futballcsapata az osztálybeli MOL Fehérvár II ellen, felkészülési összecsapáson. Ez volt a gárda harmadik edzőmérkőzése a nyári időszakban.
Elérkezett a közösségi gyűlés második, egyben utolsó fordulója: a hétvégén megszületik az a javaslatcsomag, amit a programban részt vevő érdi polgárok átnyújtanak a városvezetésnek.
Bár az előző idény már május elején véget ért és a következő kezdetére is várni kell, a nyári időszakban is akad tennivaló a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapatánál – erről beszélt az Érd FM 101.3 Playoff című műsorában Hegyi Ádám, a klub szakmai vezetője.
Kisorsolták a női NB I. menetrendjét a Magyar Kézilabda Szövetségben. A 2022/2023-as idény 2022. szeptember 4-én startol.
Harmadik lett Tekauer Gréta a nemzeti darts bajnokság páros versenyében. Az Érd-EL Sportegyesület játékosa a DEAC sportolójával, Incze Éva Viktóriával alkotott egy csapatot.
Hazai pályán győzte le könnyedén a sereghajtó MAFC Rangerst az Érdi Baseball és Softball
Club NB II-es felnőtt férfi együttese, az Érd Angels.