11 millió forintot zsákmányoltak az érdi álmunkások

11 millió forintot zsákmányoltak az érdi álmunkások

Azt állították magukról, hogy építőmunkások, így fosztották ki a gyanútlan házigazdákat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tavaly ősszel néhány férfi magát építőipari munkásnak kiadva jelent meg az érdi ingatlanoknál. Mindezt azzal a szándékkal tették, hogy a lakók figyelmét elterelve kifosszák az épületet – számolt be róla a Budapest Környéki Törvényszék.

A bejáratott módszer az volt, hogy egyikük minden esetben arra kérte a tulajdonost, vezesse őt a kert hátsó, a lakóingatlantól távol eső részébe. Eközben a csaló társai átkutatták a házat. Ez három alkalommal sikerült is, nagyobb mennyiségű készpénzzel, ékszerekkel és más értékkel távoztak a helyszínről.

Egy esetben viszont megzavarták őket, ezért menekülniük kellett, de így is összesen majdnem 11 millió forint értékű zsákmányt szereztek.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája február 20-án letartóztatta a szélhámos férfit, aki a sértettek figyelmét elterelte. Ellene az Érdi Rendőrkapitányság jelentős értékre üzletszerűen elkövetett lopás, valamint más, korábban elkövetett bűncselekmények miatt is nyomoz.

Fotó: Pixels

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email