Márciustól teljes egészében átkerülnek az építéshatósági ügyek az önkormányzattól a kormányhivatalhoz. Ez az építtetőket talán kevésbé érinti, az viszont tény, hogy az önkormányzatnak még kisebb hatásköre lesz az ellenőrzésekre. Pedig vannak vadhajtások szép számmal.
Tartalom flag-ek: Fontos
Mi motiválhatta a kormányt, hogy a jelenlegi súlyos Covid-helyzet ellenére kinyitja az iskolákat? Erről kérdeztük Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvost, Szilasné Mészáros Juditot, a VMG igazgatóját, egy diákot, egy középiskolai magyartanárt és Wolf Katalint, a Művház igazgatóját.
A Pest Megyei Kormányhivatal közleményt adott ki, miszerint az Érdi Járási Hivatal eljárást indít a budaörsi szakrendelő egynapos szemészeti sebészet működési engedélye ügyében.
Kércz Tibor, aki 2017-ben elnyerte az Év Fotográfusa címet, 2019 januárjában tizenegy napon át fotózott a Yellowstone Nemzeti Parkban. Szombaton este a Parkvárosi Közösségi Házban hozta testközelségbe a világ első nemzeti parkjának téli arcát egy élménybeszámolóval egybekötött vetítéssel.
Hagyományteremtő munkareggelit tartott Törökbálinton választókerülete polgármestereivel dr. Aradszki András országgyűlési képviselő. A találkozón többek közt a zajterhelésről, valamint a települések nevelési intézményeinél dolgozók bérrendezésének szükségességéről volt szó.
Megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzat és a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. között, aminek eredményeképp körvonalazódni látszik, hol épülhet fel az iparűzési adóbevétel szempontjából a városnak oly fontos létesítmény. Tetlák Örs alpolgármester nyilatkozott a témában.
Nyílt napot, illetve toborzó napot tartottak kedden az Érdi Rendőrkapitányságon, ahová a Kós szakképző iskola közszolgálati ügyintéző tagozatos diákjai is ellátogattak. A fiatalok plusz információkat kaptak a rendőrség felépítéséről, illetve a szolgálatról, és választ kaphattak a kérdéseikre is.
Áprilistól egyedi méltányosság alapján válik elérhetővé az SMA-betegek kezelésére alkalmas génterápiás gyógyszer - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont a járványügyi védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásához, az erről szóló jogszabályokhoz igazodva április 19-én újraindítja vizsgáztatási, vizsgálati és utánképzési tevékenységeit - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Érden és a környéken öt éve indult a mára már országossá vált Ovizsaru program. A főként a nagycsoportos korosztály számára kidolgozott bűn - és baleset-megelőzési témájú foglalkozások célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése.