Szombat délelőtt tartotta közgyűlését az Érd és Környéke Horgászegyesület. Értékelték a tavalyi évet, ismertették az idei programokat - ezek közé tartozik a jövő heti báljuk is –, és sor került a vezetőség megválasztására. A megjelenteket Csőzik László polgármester is köszöntötte.
Tartalom flag-ek: Fontos
Minden regisztrált megkaphatja a védőoltást jövő hónap végéig, feltéve, hogy sikerül a kieső Janssen-vakcinákat pótolni. Erről Gulyás Gergely beszélt online sajtótájékoztatóján. Elmondta azt is: négymilliós oltottságnál lesznek olyan szabályok, amelyeknél jelentősége lesz a védettségi igazolványnak.
Elkészült a női kézilabda NB I 2020/21-es idényéből hátralévő rész menetrendje. Az ÉRD 45 nap alatt 11 mérkőzést játszik – ötöt hazai pályán, hatot idegenben.
Minden Nőnek kell egy hely, ahol leteheti a hétköznapok szerepeit és kötelességeit. Kell egy hely, ahol nem kell karriert építeni, példás családanyaként jelen lenni és tökéletesen megjelenni. Kell egy hely, ahol a lélek megpihenhet és az lehetsz, aki.
Kombinált ellenőrzést tartott az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a városban. Az általános közúti ellenőrzés mellett sebességet is mértek az egyenruhások, a szabályosan közlekedőknek pedig láthatósági mellényt és jégkaparót adtak ajándékba.
Húsvét előtt több kismama utasította el az oltást, mint támogatta, de ez az arány fordulni látszik és egyre többen kérnek vakcinát – tudta meg az Érd Tv Szakálné Dimov Marianntól, az Érdi Védőnői Szolgálat vezetőjétől, aki minden kismamát arra buzdít, oltassa be magát.
Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A nyilatkozat idén már online is kitölthető a NAV honlapján. Ettől az évtől a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek.
A magyar kultúra napját ünnepeljük szombaton: a Bella István-, a Csuka Zoltán- és az Érdi Művészeti Díj átadását követően kihirdetik az Így írok én pályázat nyerteseit. Délután az Örkény István Tóték című kisregényéből készült színdarabot láthatja a közönség, 500 forintos áron. Jegyek még kaphatók!
Adóazonosító jelünk és születési dátumunk megadásával április 15-ig kérhetjük személyi jövedelemadó-bevallási tervezetünk postázását a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, amely ezt mindenkinek automatikusan elkészíti.
2020. január 6. és 12. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban 9 500 fő, az előző hetinél 81,4 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – tájékoztat honlapján az ÁNTSZ.