375 új, a korábbiaknál strapabíróbb, korszerűbb jegykiadó automata beszerzését és az online jegyvásárlási lehetőségek megújulását jelentette be Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója és Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója.
Tartalom flag-ek: Fontos
Hat évnyi kényszerszünet után múlt hét szombaton már harmincadik alkalommal bálozott a legnépesebb helyi civil szervezet, az Érd és Környéke Horgászegyesület a Finta Rendezvényházban, ahol a horgászok mellett azért szép számmal akadtak nem pecás érdeklődők is.
250 darab kétéves, szabadgyökerű facsemetét oszt szét Érd MJV önkormányzata az Elvira major jóvoltából április 22-én, a Föld Napján 9 és 12, illetve 15 és 17 óra között a Városháza előtt. Személyenként maximum 3 facsemete kérhető, lesz alma-, cseresznye-, meggy-, néhány szilva- és kajszibarackfa is.
Tizenkettedik alkalommal adták át az Érd Kiváló Diákja emlékérmeket, amit 43 tanuló vehetett át Csőzik László polgármestertől és Hüse Nikolett diákpolgármestertől a hétfő délutáni ünnepségen, a Polgárok Házában. Köszöntötték a felkészítő tanárokat, osztályfőnököket is.
Ivóvízvezeték építési munkálatokat végez április 21-én, szerdán 8 és 12 óra között az Érd és Térsége Víziközmű Érden a Tárnoki úton, ezért a Murányi és Mecseki utcák közötti szakaszon szünetelhet a szolgáltatás – közölte közösségi oldalán a szolgáltató.
Az Érdi Televízió stábja a Bolyai, illetve a Marianum iskolában járt a részleges iskolai nyitás első délelőttjén. Sok szülő bizonytalan, és inkább otthon tartaná a gyermekét.
Diósdon, a Civilek Napja alkalmából hatodik alkalommal rendezték meg a helyi civilszervezetek élményekben gazdag börzéjét. A szomszéd városban több mint húsz aktív civil szervezet működik, melyeket Spéth Géza polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat a lehetőségeihez mérten támogat is.
A Forrás Néptáncegyüttes fennállásának 35 éves jubileumát ünnepelte vasárnap este a Művészetek Palotájában. Az egykor Érdről indult együttes háromórás műsorában közel 250 forrásos lépett fel, s ugyanennyi otthonról szorított a többiek sikeréért, ami ezúttal sem maradt el.
68 ezer adag Moderna- és 248 ezer Pfizer-vakcina érkezik hétfőn és kedden - jelentette be a tisztifőorvos, aki arról is beszélt, hogy lezárult a pedagógusok soron kívüli oltása. Kijelentette: az oltást követő ellenanyagszint-vizsgálat csak korlátozottan alkalmas a védettség kimutatására.
A teljes alsó tagozatos nyitás helyett hibrid, az igényekhez, sajátosságokhoz alakított változatot szorgalmaz a TASZ. A jogvédő szervezet szerint a közvéleménynek meg kellene ismernie, milyen szakmai alapjai vannak egy-egy kormányzati döntésnek. Az átoltottsági szám nem nem elegendő - hangsúlyozzák.