Kis színt csempészett csaknem az összes érdi idősek otthonának szürke, karanténos életébe egy anyák napi műsorral az önkormányzat, a Szepes Gyula Művelődési Központ és nem utolsó sorban egy - még maszkban is - nagyon tehetséges énekes.
Tartalom flag-ek: Fontos
Kihirdették az Érdligeti Általános Iskola tankerületi rajzversenyének helyezettjeit. Az évek óta megrendezésre kerülő rajzversenyt pályázati forrásból finanszírozta az intézmény. Idén online formában hirdették meg a megmérettetést, amire hat iskola hatvanhat diákja küldött be alkotást.
Tovább csökkent a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció országos átlaga, emelkedést egyetlen mintában sem mért a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A budapesti agglomerációban, illetve a fővárosban is alacsony a koncentráció - derül ki az NNK heti jelentéséből
Egy hónapja indult a sűrűbb zöldjárat, ami azt jelenti, hogy szombaton már másodjára vitték el a zöldhulladékot sok helyről. Csőzik László polgármester arról tudósít legújabb bejegyzésében, ezúttal jóval kevesebb, "csak" 78 tonnát kellett elszállítaniuk az ÉTH munkatársainak.
Érdemi vita nélkül söpörték le az asztalról Bősz Anett, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettesének, a Liberálisok elnökének Érdre és környékére vonatkozó költségvetési módosító javaslatait.
Budapesttől mindössze 6 órás autóút szükséges ahhoz, hogy megtapasztaljuk az igazi olasz életérzést. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában Semperger-Sommariva Kinga turisztikai szakértővel, az Egy kis Itália blog vezetőjével beszélgettek arról, milyen érzés Olaszországban élni.
Elsődlegesen továbbra is sürgős ellátást végeznek a Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben május 4-étől, a nem sürgős eseteket csak a szakorvossal telefonon egyeztetett időpontban tudják fogadni, írja közleményében az intézmény főigazgatója, Bárány Zsolt.
Új műsor indul az Érd FM 101.3-on, a fenti címmel. A három műsorvezető: Mák Dorottya, Havril Koppány és Magyar Kristóf – három érdi középiskolás – értelemszerűen főleg a saját korosztályához szól majd, hetenként egyszer, szombat délutánonként.
Balla Imre Érd 4. számú választókerületének önkormányzati képviselője honlapján kéri a város területén dolgozó kivitelezőket, hogy tartsák be a szabályokat és rendeleteket és figyeljenek a város lakóira.
Bíró Lajos, a gasztroforradalom egyik első zászlóvivője, a legendás Vörös Sárkány étterem, a Múzeum Kávéház, majd a Bock Bisztró séfje, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia tiszteletbeli elnöke mindig egy lépéssel előrébb jár.