Összegyűjtöttük az elkövetkezendő egy hét érdi programjait.
Author: info@erdmost.hu
Május 28-án Tárnok Öreghegyen Szent-Orbán napot tartanak. Délután 15 órától kázműves vásár és kézműves foglalkozás várja az érdeklődőket, este 8 órától pedig a mulatságé lesz a főszerep.
Május 21-én veszélyeshulladék gyűjtési akciót szerveznek Törökbálinton 8 és 13 óra között. A részletekről Elek Sándor polgármester közösségi oldalán számolt be.
Április 19-én csomagolásmentes bolt nyílt Érden, a Balatoni út 50. szám alatt. A tulajdonosok maguk is lelkes környezetvédők, így örömmel vágtak neki az új kihívásnak.
Csütörtökön délutánra facsemete osztást hirdetett az önkormányzat, amire nagyon sokan összegyűltek a Főtérre, ám sajnos nem jutott mindenkinek belőle.
Hétvégén az a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezik a felnőtt női, kötött- és szabadfogású birkózó országos bajnokságot, melyen az Érdi Spartacus SC három versenyzője lép szőnyegre, s így a klub mindhárom kategórában képviselteti is magát.
Április 29-én ünnepeljük a Tánc Világnapját, az ünnepet 1982-ben hozta létre az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság. De mégis honnan ered?
A tabella kilencedik helyén álló Kaposvári Rákóczi FC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen a tizenegyedik helyen álló Érdi VSE május 1-jén, vasárnap 17 órától az NB III Nyugati csoportjának 33. fordulójában.
Tavaly szeptemberben új alapokra helyezték az érdi vízilabdát, amely szépen szerepelt az ún. bébi bajnokságban már az idén.
Állandó kritika érte a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény vezetését, hogy mennyire nehézkes az intézményben az előjegyzés, ezért drasztikus változtatások lépnek életbe május 2-tól.