Tudományos konferenciát tartanak szeptember 8-án, kedden, 10 órától a Magyar Földrajzi Múzeumban. A konferencia az érdeklődők számára is látogatható, de csak előzetes regisztrációt követően. A konferenciát kiállításmegnyitó követi.
Author: info@erdmost.hu
Csőtörés miatt várhatóan csak 12.30 után lesz újra vízszolgáltatás Sóskúton, a Szent Orbán utca környékén. A helyreállítási munkálatok ideje alatt az érintett területen nyomáscsökkenés, vízhiány léphet fel, a helyreállítást követően vízzavarosság várható – olvasható az erdivizmuvek.hu-n.
Kovács György, a Milton Friedman Egyetem gerontoandragógia tanára tartotta az év utolsó előadását a Szenior Akadémián szerdán délután a Szepes Gyula Művelődési Központban a közösségekről, azaz inkább azok hiányáról. Utolsó alkalom lévén azok a szép korúak, akik minden alkalommal részt vettek az akadémia programjain, oklevélben részesültek.
Eredetileg a szintén NB II-es Maglóddal, aztán az ő lemondásuk után a TFSE-vel vívott volna edzőmeccset a bajnoki rajt előtt a 5 Stars Érdi VSE futsalcsapata, végül utóbbiak is lemondták a meccset, így egy jó iramú egymás elleni játékkal hangolódott a hétfői szezonkezdésre Varga László együttese.
Szeptember 20-án a Magyar Kupa küzdelmeivel kezdi meg a 2020/2021-es szezont a Delta Röplabda Sportegyesület. Az érdi klub az utánpótlás sorozatok mellett az NB II-es bajnokság megnyeréséért is harcba száll. Edzésen látogattuk meg a felnőtt keretet. A Delta edzései, mérkőzései zárt kapusak lesznek!
Geometria a természetben címmel nyílt meg a Duna–Art Fotókör idei csoportos tárlata a művelődési központban. A Körmendy Zizi által vezetett alkotóközösségnek közismerten erőssége a természetfotózás. Ezúttal azt a feladatot adták maguknak a tagok, hogy a természetben fellelhető geometriai szabályosságokat mutassák meg, emeljék ki képeiken.
301 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, így a Magyarországon azonosított esetek száma 6923-ra nőtt. Elhunyt egy idős beteg, így a járvány hazai áldozatainak száma 620-ra emelkedett.
Szűk másfél hónap alatt megnégyszereződött azoknak a szabálysértési feljelentéseknek a száma, amelyeket a járványügyi előírások megszegése miatt szabott ki a rendőrség – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság Népszavának küldött válaszaiból.
1983-ban, éppen 35 évvel ezelőtt nyitott meg Érd első múzeuma, a Magyar Földrajzi Múzeum, akkor még Magyar Földrajzi Gyűjtemény néven, dr. Balázs Dénes magyar karsztkutató, földrajztudós és csapata önzetlen munkájának gyümölcseként. Azóta eltelt egy fél emberöltő, de az érdiek több mint fele ezt mutatná meg elsőként a városba látogatóknak.
Nemrégiben volt az elhízás világnapja, mi, magyarok pedig sajnos a legújabb felmérés szerint Európában első helyen, világviszonylatban pedig a 4. helyen állunk a legelhízottabb országok listáján. Hogy miért alakulhatott ez így, milyen negatív hatásai lehetnek az elhízásnak az egészségünkre, erről faggatta az Érd FM 101.3 dr. Halmy Esztert, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét.