Barna Zsolt közúti közlekedési ügyekért felelős államtitkárral hétfőn ültek le a térség polgármesterei és képviselői, hogy átbeszéljék a tárca kerékpáros fejlesztési elképzeléseit. Az államtitkár nehéz örökölt pénzügyi helyzetről beszélt, de azt ígérte, a tárca a kerékpárút-hálózat bővítését kiemelt ügyként kezeli.
Az érdiek számára az egyik legfontosabb fejlesztés az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hiányzó szakaszának megépítése lehet. A Tétényligeti vasútállomás és a Campona utca közötti útvonal tervei már készülnek. A kivitelezés azonban még nem indulhat el, mert előbb el kell fogadni a terveket.
„Az egyeztetésen elhangzottak alapján az építkezés várhatóan egy-két éven belül kezdődhet meg” – tudtuk meg Csőzik László polgármestertől.

A minisztérium a BuBa2-t, vagyis a Budapest–Balaton kerékpárút alternatív nyomvonalát is kiemelt projektként kezeli. Az elképzelés szerint Tárnok és Kápolnásnyék között, a 7-es főúttal párhuzamosan épülne kerékpárút.
Ehhez kapcsolódhat a régóta tervezett fejlesztés: a Velencei és a Fehérvári úton kerékpársávok felfestését készítik elő. A beruházás a Versenyképes Járások Program keretében valósulna meg, elindításához azonban még kormányzati jóváhagyás szükséges.
Sajnos egyelőre tervezésről és jóváhagyásra váró beruházásokról van szó, de a remény hal meg utoljára.