Szeptember 30-án hirdették ki a Virágzó Érdi Porta pályázat idei nyerteseit. Ahogy tudósításunkban ígértük, a nyerteseket, illetve kertjeiket honlapunkon bemutatjuk.
Az első a Szép érdi erkély, terasz nyertese volt, utána következett az Ökokert kategória. Ellátogattunk a Pöttöm Sziget Bölcsődébe, ami elnyerte a Virágos érdi intézmény címet, majd a Szép érdi utcafront kategória győztesénél tettünk látogatást. Az utolsó előtti állomás a Virágzó érdi porta kategória nyertese volt, utolsó riportunk pedig egy csodálatos, valóban Bőtermő érdi konyhakertben készült.
Reméljük, hatrészes sorozatunk nemcsak sok örömöt szerzett kertszerető olvasóinknak, hanem követendő jó gyakorlatokat, ötleteket is találtak cikkeinkben. Nem titkolt szándékunk, hogy inspiráljuk Önöket nemcsak a környezetbarát kertművelésre, hanem a Virágzó Érdi Porta pályázaton való indulásra is. Ha nem jövőre, hát azután.
Utolsó házigazdánk, Kálmán András kertje jó példa arra, mennyi mindent érhet el az ember pár év alatt is.

Kálmán András konyhakertjére a bőtermő jelző elég szegényes. Az idei aszályos nyár utáni októberben is dúsan hozzák a gyümölcsöt a szederbokrai, hatalmasra nőnek a sütőtökei, és almányi paradicsomokat szüretel, hogy csak pár gyümölcsöt és zöldséget említsünk, ami megterem az istvántelepi kertben.
Andrásék egy régi telepítésű, rendezetlen és szervezetlen kertet varázsoltak újjá. 2020-ban költöztek ide, és nekiálltak a növények tervezett telepítésének. A kert közepére árnyékadó gyümölcsfákat ültettek, a szeder és a szőlő a gyalogjáró mellett fut. A hátsó traktusban magaságyások ontják a zöldségeket, a másik sarok pedig a kakasok és tojók birodalma.
Rácsodálkozom a hatéves érdi bőtermő meggyfára. Nemcsak magas, hanem mint András meséli, már idén jelentős termést hozott. Csirke-, ló- és marhatrágyával, mulccsal táplálja, és rendszeresen metszi is a fákat. Most épp a szilva zöldmetszésénél tart.

„Nálunk nincs zöldhulladék, a lemetszett ágak, levelek a fák alá kerülnek, vagy a magaságyásba. Most tervezek épp egy új ágyást, a szilva lemetszett ágainak már meg is van a helye” – mutatja a gazda.
A szőlő egy része még a korábbi, idős lakókról maradt. Igyekeztek megmenteni a régi tőkéket, de volt, ami kipusztult. A gazda mulcsozza is, amivel nemcsak azt éri el, hogy a nedvesség megmarad a talajban, hanem a földje mikroorganizmusokban is gazdag. „Annyi élet van benne, olyan sok gyíknak, rovarnak ad otthont, hogy még csak kapával sem bolygatom. Az a húszcentis réteg úgy megtartja a vizet, hogy alig kell locsolnom.”
Az öntözést körültekintően, hajnalban végzi, az esővízgyűjtőkből.

Elsétálunk a tyúkok birodalmáig. Két fiatal birsfa őrzi a kerítést, ezeket nemcsak a termésük, hanem az árnyék miatt is ültették. A tyúkokat is megviseli ugyanis a nagy forróság, hiába fogták le a napfényt hálóval és napernyővel.
A tyúkudvar mellett kapott helyet a konyhakert. Ez már a vége, mondja András, pedig mi úgy látjuk, most is gazdag és szép a termés. Az igazi bőség persze nyáron volt: cékla, paprika, paradicsom, zeller, uborka, karalábé, répa termett itt. A magaságyást András fahulladékból készítette, mint mondta, semmit sem kellett vásárolnia hozzá, a csavarokon kívül.
„Én felelek az ehető dolgokért, a feleségem pedig az esztétikumért, azaz a virágokért. És persze a feldolgozásban is részt vesz. Rengeteget kellett dolgozni azért, hogy szép legyen a termés, de a kert meghálálta a sok munkát. A hangsúly itt is az árnyékoláson volt” – tette hozzá András, aki az ágyások mellé ültetett egy szilvafát is, hogy pár év múlva már annak az ágai is felfogják a fényt. Mert, ahogy mondja, a természetes árnyékolásnál nincs jobb. Persze, a tápanyag-utánpótlás is nagyon fontos. András a pelletált marhatrágyát ajánlja, azt mondja, ha elfogy a saját trágyája és vennie kell, akkor csakis ilyet vásárol. És előszeretettel használ biostimulátorokat is.

Hajdú-Bihar megyéből származik, szülei, nagyszülei is kertészkedtek, és ő mindent úgy csinál, ahogy azt otthon látta. Ugyanakkor a hagyományok ápolása mellett mindennek utánanéz, és az elmélyült tudásra törekszik.
„Környezetvédelmi és vízgazdálkodási szakirányon érettségiztem. Mindig is elvem volt, hogyha valamivel foglalkozom, ne álljak meg az alapoknál. Ha mondjuk a paradicsomra vagyok kíváncsi, akkor a gyökerétől a terméséig megtanulok mindent a növényről és a termesztéséről, hogy miként viselkedik a felszín felett és mi történik a föld alatt. Szeretek komplexen látni. Alapelvem, hogy akár emberről, akár állatról vagy növényről van szó, az élhető, jó környezet a legfontosabb.”
András kihoz egy hatalmas főző-, és egy óriási sütőtököt, a Pink Banana Jumbo fajtából, amit az édes zamata miatt nagyon ajánl, aztán a tartósításról mesél. „Ebben a feleségem a húzóerő” – mondja mosolyogva. Öt rekesz saját termésű paradicsomot főztek be, illetve natúr paprikakrémet. A szederből szörp készül. András felesége emellett gyönyörű virágokat termeszt, egy pici melegházban orchideái is vannak. Két lányukat pedig már tanítgatják az alapokra, ők is szívesen palántáznak, vetik el a magokat.

Andrást a jövő évi tervekről kérdezem. „Szeretnék egy új magaságyást, és egy új árnyékolórendszert, azaz jobban felkészülni a jövő évi aszályra. Az, hogy most nyertem a pályázaton, adott egy löketet, hogy van értelme annak, amit csinálok, és hogy talán másokat is ‘megfertőzhetek’ ezzel a kertészhajlammal. Szeretnék jövőre is indulni, és megvédeni a Bőtermő érdi konyhakert címet” – mondja búcsúzóul.
A kertről galériánkban további képeket is találnak: