92 éves korában elhunyt Madarász Katalin, a magyar nóta egyik legismertebb előadója. Az énekesnő hosszú évekig élt városunkban, ahol több koncerten, műsorban fellépett, az érdiek nagy örömére. Legutóbb 2024-ben találkozhattunk vele, a 90. születésnapja alkalmából rendezett esten, amit Fekete Zoltán nótaénekes szervezett a tiszteletére.

Madarász Katalin 1934-ben született Túrkevén. Első rádiófelvételét 1953-ban rögzítették, és szinte egy csapásra országos hírnévre tett szert. Rádióhallgatók generációi az ő előadásán keresztül ismerték és szerették meg ezt a műfajt. Pályatársnője volt Gaál Gabriella, akivel évekig együtt énekeltek, és rengeteg közös felvételük született.

Munkásságát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint a Magyar Kultúra Lovagja címmel ismerték el. Magyar Rádió Nívódíjat kapott, és a Dankó Rádió életműdíját is neki ítélték. Szülővárosa, Túrkeve díszpolgári címet adományozott neki, és átvehette a Jákó Vera-díjat, valamint a Budapestért-díjat is.

1999-ben költözött Érdre, 2015-ben Érd város közgyűlése Életmű Díjjal tüntette ki. Hiszen amellett, hogy országosan és külföldön is ismert és elismert előadóművész volt, aktívan részt vállalt a helyi kulturális élet fellendítésében, rendszeres vendége volt iskoláknak, kluboknak, helyi rendezvényeknek. Munkássága bekerült a helyi értéktárba is, az Érdikumok közé.

Érdi kitüntetése apropóján készítettünk vele egy hosszú interjút, ami az Érdi Újság 2015. június 10-i számában jelent meg (aki el szeretné olvasni, az a linken szereplő digitális archívumban a 2015/22-es lapszámot keresse).  Az akkor nyolcvanegy éves művésznő humora, kedvessége, közvetlensége a beszélgetésben is ugyanúgy érzékelhető volt, mint a fellépésein.

Mesélt pályája kezdetéről, amikor kizárólag népdalokat énekelt, de egy genfi meghívás rádöbbentette: a magyar nótát mennyire szívesen hallgatják az emberek, és bizony ez a műfaj is része a magyar kultúrának. Hitte és vallotta: a nótákat sosem szabad szembeállítani a népdalokkal, és nem szabad lebecsülni sem.

Elmondta azt is, hogy nem készült énekesi pályára, teljesen más tervei voltak:

„Nem akartam én énekes lenni! Érdekeltek és könnyen is tanultam az idegen nyelveket, de rengeteg minden más is érdekelt, például a világutazás, a földrajzi felfedezések. Túrkevén, pedagógus szülők gyermekeként azonban mindig ott forgolódtam azokban a tánccsoportokban, népdalkörökben, amelyeket ők vezettek, magam is velük énekeltem. Végül német nyelvű fordító lettem, de csak egy külkereskedelmi vállalatnál tudtam elhelyezkedni, ahol két hónap után, az 1956-os események miatt felmondtak. Ennek egyedül én örültem, mert rettenetesen utáltam az irodai állást.

Utána kalauz lettem, amit viszont élveztem, mert szerettem az emberekkel foglalkozni, de betegség miatt megint betettek egy irodába. Szerencsére közben énekelgettem, és – mivel Isten mindig a tenyerén hordozott – egy rádióriporter, akinek a nevére sem emlékszem, hallott engem énekelni, és szólt anyámnak, hogy küldjön be a Magyar Rádióba meghallgatásra. Így lett, de ott borzasztóan meg voltam szeppenve, izgalmamban már majdnem megléptem, amikor a folyosón megszólított Lakatos Sándor, aki egy népitánc-versenyről emlékezett rám, sőt még arra is, hogy túrkevei vagyok.

„Bátorság, kislány! Nem szabad izgulni!” – így bátorított, de nekem már az is szárnyakat adott, hogy egyáltalán megszólított, így a meghallgatás is eredményes volt, és ettől kezdve bekerültem a népzene világába” – emlékezett vissza Madarász Katalin, aki, mint fogalmazott, sosem tanult, „csak” szeretett énekelni.

Számára az volt a legnagyobb elismerés, ha újra meghívták oda, ahol már szerepelt. Ez annak a jele, hogy tetszett, ami nyújtani tudok – mondta mosolyogva. „Mindenki azt adja szívvel-lélekkel, amihez a legjobban ért, és ami a sajátja. Én a népdalokat és a nótákat viszem azoknak, akik szívesen hallgatják.”

Madarász Katalin népdalai és nótái akkor is velünk maradnak, ha ő már nincs közöttünk, és egy-egy hangfelvétel nemcsak a hangját és a népdal- és nótakincset, hanem magával ragadó személyiségét is felidézi mindazok előtt, akik ismerték, szerették őt és munkásságát. A művésznő 2024 áprilisában az ÉrdFM101.3 Bundáskenyér című műsorának vendége volt, ezzel a beszélgetéssel búcsúzunk tőle.