Zsolt házassága huszonnyolc évig tartott, amelyből huszonhat volt „hazugságmentes”. Ötvenöt évesen regisztrált egy szolid társkereső oldalra. Szerinte az online ismerkedés mára általánosan elfogadottá vált, de miért csak ez lenne máshogy, amikor egy percig sem bírjuk internet nélkül? „Mindenki a telefonját bámulja, egy tekintettel sem találkozol az utcán.” Másrészt hol ismerkedne? A nyilvános helyek bezártak, ő pedig vállalkozóként az országot járja. Huszonöt éve nincsenek munkatársai. Nehezen fogad el új embereket. Nem jöhet szóba, aki komplett CV-t ír bemutatkozásként, nem elég választékos, nem tökéletes a helyesírása vagy szlenget használ. Szintén „káó”, ha kiderül, nem úgy néz ki, mint a fotón, vagy bármi sántít, amit írt magáról, akár csak a lakhelyével vagy a hobbijával kapcsolatban.
Talált pár szimpatikus nőt. Persze, nem mondhatja nekik, hogy üljenek be valahová egy kávéra, a lakáson találkozni pedig kockázatos. Mi van, ha falra mászik az ember a partnerjelölttől, de messze lakik ahhoz, hogy hazaküldje? Középiskolás korában az egész Gellért-hegyet bejárta egy kislánnyal, és eszükbe sem jutott beülni valahová. Azt mondja, ha jönne „az a lány”, akkor ugyanúgy vinné a lába. Sőt, valószínűleg csak inspirálná, hogy az akadályok ellenére is közelebb kerüljenek egymáshoz.
Nem keres, hanem „szerez” a 68 éves Pali, aki éjjeliőrként dolgozik és emiatt nem is nagyon gondolkodik már másban. Van egy „normális csaj”, aki „nem nézi az órát”. Jó haver, akivel beszélgetni, enni-inni is szoktak havonta egyszer-kétszer. Pali nem híve az online ismerkedésnek, de annyit tud, hogy a korosztályának megfelelő hölgyek mostanában megállnak a telefonnál, és a személyes találkozással várnak a Covid végéig.
Emi 22 éves, mégsem tinderezik. Jobban bízik a hagyományos dolgokban. A kijárási korlátozás óta is volt néhány jól és kevésbé jól sikerült randija. A srácokat ismerősök, barátok ajánlották a figyelmébe. Hasonlóan gondolkozik a 24 éves Attila, aki inkább félénksége, mint bizalmatlansága miatt részesíti előnyben az ismerősi, baráti társaságokban fellelhető lányokat. Amikor oldalba böki egy barátja, hogy „Nézd, itt van a barátnőm barátnője, szingli!”, az számára komfortos szituáció. Nem arról van szó, hogy ne merne kezdeményezni egy teljesen idegen lánynál, de azért ahhoz kell a bulihangulat. Ilyen bulik viszont nincsenek. Legfeljebb a szűk baráti körrel járnak össze, nehogy feljelentsék őket a szomszédok. Attila szerint a Tinderen a csajok jelentős része csak az unaloműzés miatt szerepel, vagy azért, hogy az egóját növelje. Eddig ugyanis senki sem fogadta el a randimeghívását. Amikor még voltak események, pláne közös érdeklődésbe illők, ez azért jobban ment.
Csak egy harminc évvel ezelőtti barátnőjével futott össze az elmúlt hónapokban az 55 éves István, aki a spontán, őszinte, bevállalós ismerkedés híve. Teraszon, strandon, klubban. Jó, nem kocsiból kihajolva! Odalép, ránéz, köszön és mondja. Tök mindegy, mit, a lényeg a hogyan. Kedvesen, intelligensen, jópofán. Az elutasítással sincs baja, van önbizalma, jól kezeli. Az elmúlt egy évben több online társkeresőn is regisztrált, de kiábrándítónak találta az üzleti praktikákat, amelyekkel az oldalakon próbálják tartani az ügyfeleket, és nagyon megunta a kamuzós profilokat is. Lejött a netről, várja a nyarat. Ha két ember érdeklődése hasonló, a járvány sem akadályozhatja meg, hogy egymásra találjanak.
Ezt állítja a 29 éves Edina, aki a második hullám alatt ismerte meg a vőlegényét. Az Egyesült Államokban diplomázott, és éppen a nyár eleji feloldáskor érkezett haza. Korábban nem érintették negatívan a pandémiás korlátozások, ősszel azonban, amikor minden bezárt, nehézzé vált a magány. A barátnője rábeszélte a Tinderre. Körbenézett, de semmi. Nem nagyon olvasta az üzeneteket, pláne nem válaszolt. Bencének, a párjának az volt a „szerencséje”, hogy miután „összemeccseltek”, megkereste Edinát a facebookon. „Ha a Tinderen ír, biztosan el sem olvasom, így viszont válaszoltam az üzenetére. Felhívott, beszélgettünk. Kedves volt és asszertív. Nem kérdezte, hanem kijelentette, hogy a következő vasárnap meglátogat.” Edina azt gondolta, megmutatja majd a vidéki kisváros nevezetességeit, Bence viszont meglepően felkészülten érkezett. Nemcsak azt tudta, mit lehet csinálni a sétán kívül, ráadásul egy csónakázást is megszervezett a Dunán. Végül huszonnégy órásra sikerült az első randi, és programok tekintetében azóta is feltalálják magukat. Túráznak, bicikliznek, szabadulószobákba, Bence egyesületi tagságának köszönhetően teniszezni járnak. Vagy a János-hegyi kilátóba, mert az is nyitva van. Edina azt mondja, Bence kimozdította a komfortzónájából, de közben újfajta biztonságot is adott. „Az egyik fóbiám, hogy nem merek meredek lejtőn kerékpározni. Apám iIyenkor simán kiröhög és otthagy, ő viszont megtanított rá, hogyan kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valami komolyabb, perspektivikusabb is kijöhet a Tinderből.”
