Idősebb ellenfeleket szorongattak meg az érdi sakkozók Vácon

Idősebb ellenfeleket szorongattak meg az érdi sakkozók Vácon

A Pest megyei ifjúsági sakk csapatversenyt végül a hetedik helyen zárta az Érdi VSE alakulata.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén Vácon rendezték meg a Pest megyei ifjúsági sakk csapatversenyt, amelyre az Érdi VSE is nevezett. A viadalt azonban több csapat számára is megnehezítette az utóbbi időszak betegséghulláma, így voltak olyan együttesek, amelyek végül vissza is vonták nevezésüket.

Az érdi csapatnak sem volt könnyű dolga. Az U18-as kategóriában induló együttes ugyanis háromnegyed részben U14-es korosztályú játékosokból állt, így a fiataloknak idősebb, rutinosabb ellenfelekkel kellett felvenniük a versenyt.

Az érdi sakkozók közül külön említést érdemel a mindössze 8 éves versenyző, aki korát meghazudtoló módon küzdött az U18-as mezőnyben, és még a nála kétszer idősebb ellenfeleket is alaposan megszorongatta.

A versenyt végül Dunakeszi csapata nyerte, Szentendre és Dunaharaszti előtt. A Hajagos-Tóth Samu, Hári Zalán, Borbás Dániel, Németh Nimród összeállítású Érdi VSE végül a 7. helyet szerezte meg.

fotó: Érdi VSE

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email