A Bugyi otthonában sem hibázott az Érdi VSE

A Bugyi otthonában sem hibázott az Érdi VSE

Az érdi labdarúgók továbbra sem találtak legyőzőre a felkészülési időszakban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Győzelemmel folytatta nyári felkészülését az Érdi VSE a Bugyi OSE vendégeként. A nagy hőség érezhetően rányomta a bélyegét a játékra, ennek ellenére az érdi csapat lendületesen kezdte a találkozót.

A 14. percben Erdész talált a kapuba, majd alig egy perccel később Farkas is eredményes volt, így az Érdi VSE negyedóra után már kétgólos előnyt épített ki.

A hazaiak az 50. percben szépítettek, de ezt követően már nem született újabb gól, így az érdi együttes megtartotta előnyét, és 2–1-es győzelemmel zárta a felkészülési mérkőzést.

A felkészülési időszak a végéhez közeledik, egy mérkőzés még vár az érdiekre, akik legközelebb július 22-én, szerdán 18 órától az Issimo csapatát fogadják a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.

Az eddigi mérkőzéseken nem talált legyőzőre a csapat, ha az utolsó, szerdai találkozón is ezt a teljesítményt nyújta Domján Attila együttese, akkor veretlenül zárhatják a felkészülési időszakot.

Felkészülési mérkőzés:
Bugyi OSE – Érdi VSE 1–2(0-2)
Érdi gólszerzők: Erdész (14.), Farkas (15.)

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Az állatvédelem ma az egyik legtöbb érzelmet kiváltó téma. De vajon tudjuk, mit tekint a magyar jog állatkínzásnak, és mikor lehet valóban fellépni a

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email