A komposztálás több szempontból is nagyon hasznos dolog: a kerti, illetve a háztartásban keletkezett zöldhulladékot újrahasznosítjuk, méghozzá úgy, hogy a lebomló szerves hulladék értékes talajjavító anyaggá alakul.

Egyre többen ismerik fel a komposztálás előnyeit, és telepítenek komposztládát a kertjükbe, ami nagyon üdvözölendő dolog – kivéve akkor, ha a komposztot helytelenül kezeljük, és a zöldhulladék rohadni kezd, átható szagot árasztva. És mivel a komposztálót rendszerint a kerítés közelébe telepítjük, előfordulhat, hogy  a szomszéd házához jóval közelebb van a „bűzforrás”, mint hozzánk, és sok kellemetlenséget okoz a mellettünk élőknek.

Így járt egyik olvasónk is, aki arról érdeklődött, milyen szabályok érvényesek a komposztáló telepítésére. A kérdéssel megkerestük a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Hatósági Főosztályát. Mint kiderült, a házi komposztálók elhelyezésére vonatkozóan nincs semmiféle jogszabályi előírás, ugyanis ezek nem minősülnek építménynek. így aztán a komposztládák az ingatlanon belül bárhol elhelyezhetők, nem tetethetjük át a szomszéddal.

Ha a nem megfelelő kezelés miatt rágcsálók jelennének meg, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya jogosult eljárni. Ha a bűz okoz problémát, csak a bírósághoz fordulhatunk. 

Ezek az eljárások hosszadalmasak, rabolják az időnket és nemegyszer a pénzünket is. Célravezetőbb tehát, ha a szomszédot bevonva megkeressük a baj, helyesebben a bűz okát, a helyesen kezelt komposzt ugyanis nem rohad, ezért nem is büdös.

Jól komposztálni nem ördöngősség. Kezdjük az eszközön. Bár akárhová állíthatjuk, érdemes árnyékos helyre telepíteni a komposztálót. Akár fából van és magunk barkácsoltuk, akár műanyag ládát vettünk, legfontosabb, hogy a keret megfelelő szellőzést biztosítson. Jó, ha lefelé szélesedik, hogy a komposzt átforgatását (amire a nedves és a szárazabb részek összekeveredése miatt lehet néha szükség) könnyen meg tudjuk oldani.

A komposztáláshoz három dolog kell: levegő, elegendő nedvesség és tápanyag.

Utóbbi kettőt a zöldhulladék biztosítja. Amire figyelnünk kell, az a nitrogénban gazdag fűnyesedék és konyhai hulladék, illetve a szenet biztosító gallyak és avar aránya, no meg a víztartalom, hiszen ez is  befolyásolja a lebomlást. Ügyeljünk arra is, hogy a komposztálandó anyag és a talaj akadálytalanul találkozhasson, tehát ne rakjunk zsákot, falemezt az aljára, mert a talajban élő mikróbák csak így tudják lebontani és komposzttá alakítani a zöldféléket.

Ha a komposzt savanykás, büdös szagot áraszt, valószínűleg kevés levegőhöz jutott, ezért indult meg a rothadás. Ha a kibontásakor kenőcsös anyaggal találkozunk, feltehetően túl sok zöldet dobtunk rá. A rothadást úgy kerülhetjük el, ha nemcsak a tetejére hajítjuk, hanem bele is keverjük a friss zöldet.  Ha a halom túl nedves, forgassuk át, és tegyünk hozzá száraz falevelet vagy faforgácsot.

Ha jól csináljuk, a komposztunknak egyáltalán nem lesz szaga, nemhogy bűze. Fontos persze az is, hogy mit teszünk bele. A fertőzött, beteg növényeket ne ide dobjuk, ahogy a macskaalmot, kutyaürüléket sem. A főtt étel maradéka, a hús és a csont sem a komposztba valók. A déligyümölcsök héját is hagyjuk ki, azokon ugyanis sok a vegyszer.

A komposzt akkor érett, ha sötétbarnává és földszerűvé válik. Ekkor átszitáljuk, majd hozzákeverjük a kert földjéhez, és indulhat újra a gyűjtés.

Ha többet szeretne tudni az eljárásról, Mihalicz Csilla kolléganőnk évek óta komposztál, korábban megírta tapasztalatait, Németh Antal, a kertbarátok elnöke pedig részletesen is beavatott minket a komposztkészítés rejtelmeibe. Ölvedi Réka kollégánk videós tanácsait pedig alább láthatják.

Ne féljünk a büdöstől, adjunk estély a komposztálásnak, csupán egy kis figyelem, illetve kertünk és konyhák zöldhulladéka kell hozzá.

Ha viszont kellemetlen szagú a komposztunk, derítsük ki mihamarabb, mit csinálunk rosszul. Így nemcsak a szomszédot óvjuk meg a mérgelődéstől, hanem a komposztunkat is a rothadástól.