LimpergerZsolt_ErdiVSE_220511

Foci: Limperger Zsolt távozik az Érdi VSE-től

LimpergerZsolt_ErdiVSE_220511

Foci: Limperger Zsolt távozik az Érdi VSE-től

Az FC Nagykanizsa elleni 3–1-es vereséget követően Limperger Zsolt úgy döntött, lemond az Érdi VSE vezetőedzői posztjáról, melyet a vezetőség elfogadott, így a hátralévő három bajnoki mérkőzésen Ebedli Zoltán asszisztens-edző irányítja a csapatot - jelentette be honlapján a klub.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Limperger Zsolt a 2012/13-as idény végén vette át az akkor az NB III Duna csoportjában szereplő Érdi VSE irányítását Miskovicz Bálinttól. Bár az együttes a következő idényt a Pest megyei első osztályban kezdte meg, ott Limperger Zsolt irányításával előbb ezüst-, majd aranyérmes lett.

A harmadosztályba feljutó együttes első idényében a tizedik helyen végzett, majd a 2016/17-es, illetve 2018/19-es idényben második, a 2017/18-as szezonban pedig harmadik helyen zárt. A 2019/20-as csonka idényt bár az első helyen zárta az együttes, nem jutott fel a másodosztályba, majd az előző idény tizedik helye után a most zajló pontvadászatban három fordulóval a bajnokság vége előtt tizenkettedik helyen áll az Érdi VSE.

A szezon hátralévő három bajnoki mérkőzésére Ebedli Zoltán asszisztens-edző készíti fel a csapatot.

kiemelt kép: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email