angoltanulas_ovoda

Más országokban máshogy beszélnek

angoltanulas_ovoda

Más országokban máshogy beszélnek

Ülök az autóban, várom, hogy az ovisom végezzen az úszással, amit egyébként nagyon szeret, de közben azon gondolkozom, vajon jól tettük-e, hogy úszásoktatásra írattuk be, ahelyett, hogy angol szavakkal ismerkedne. Szabó Réka Nikoletta cikke az óvodai nyelvtanulásról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vajon nem kerül-e majd hátrányba azokkal a társaival szemben, akik már 4 évesen nyelveket tanulnak?

Vekerdy Tamás gondolatait sok szülő ma is magáénak érzi. „Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak” – mondta az ismert gyermekpszichológus, mégis sok szülőt bizonytalanítanak el az egészen pici gyerekek számára hirdetett nyelvoktatások, és az óvodai angolfoglalkozás.

Simon-Nyéki Ágnes, az Érdi Szivárvány Óvoda idegennyelvű óvódapedagógusa arról számolt be, hogy nagy sikere van ezeknek a foglalkozásoknak a gyermekek körében, de ez semmiképpen sem nevezhető nyelvoktatásnak, sokkal inkább angol foglalkozásnak. És természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy minden alkalommal új szavakat tanulnak az ovisok, amiket aztán ki is kérdeznek tőlük, hiszen az óvodában még nem ez a gyerekek dolga. „Játékosan ismerkednek meg a színekkel, a számokkal, megtanulják, hogyan kell köszönni. Nincs számonkérés, nem erőltetjük a szavak tanulását és kiscsoportosoknak nem is ajánljuk. Bábozással, körjátékokkal, dalok tanulásával ismerkednek az angol szavakkal. A színekhez vannak nagy dobókockák, azokat szoktam odadobni a gyerekeknek, alig várják, hogy elkaphassák és megbeszéljük, kihez milyen szín került, és így tanulják a számokat is.”

A szakember hangsúlyozta, azért vannak ezek a foglalkozások, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ez ugyanolyan játék, mint a többi. A foglalkozás végén még pecsétet is kapnak a kezükre, hogy ügyesek voltak. Hozzátette, ha azt látják egy gyermeken, hogy nem szívesen vesz részt a foglalkozáson, nem érzi jól magát, akkor azt minden esetben jelzik a szülőknek, és javasolják, hogy szüneteltessék a foglalkozást.

Simon-Nyéki Ágnes kiemelte, a cél nem az, hogy akarata ellenére angolul tanuljon egy óvódás, és aki nem tanul már óvodában angol szavakat, az sem fog lemaradni a társaitól, nem fog hátrányba kerülni. Arról van szó, hogy a gyerekek megismerkednek azzal, hogy mi magyarul beszélünk, mi magyarok vagyunk, de vannak más országok, más nyelvek, és más országokban máshogy beszélnek. „Leginkább abban van szerepe ezeknek a foglalkozásoknak, hogyan fog később a nyelvtanuláshoz állni a gyermek, mert ez rengeteget számít. Amikor iskolában elkezd majd nyelvet tanulni, nem lesz számára idegen, nem fog megijedni, nem fog szorongani, hanem könnyedén veszi az akadályt, mert ismerősek lesznek neki a szavak.”

Vass Éva nyelviskola-vezető szerint egy óvodásnak nincs szüksége arra, hogy nyelvet tanuljon, mint mondta, maradjanak meg az ő kis csodás világukba, játszanak és élvezzék ki azt a pár évet, amíg oviban vannak, hiszen ha bekerülnek az iskolába, úgyis rájuk szakad minden. Így a játékos óvódai angol foglalkozásokon kívül felesleges angolórára hordani a gyermeket, főként akarata ellenére. Ráadásul tapasztalatból tudja, hogy nyelvet tanítani hatékonyan olyan gyermeknek lehet, aki már tud írni-olvasni, és tudja a magyar nyelvtant: „Ha nagyon korán kezdi a nyelvtanulást a gyermek, és nincs hozzá affinitása, vagy nem érdekli, nem fogja szeretni, és a későbbiekben, amikor bekerül az iskolába, gondjai lesznek. Tapasztalataim szerint a 10-12 éves kor az, amikor már megérettek a nyelvtanulásra és lehet velük rendesen foglalkozni, megértik a nyelvtant és tudnak szavakat tanulni, mondatokat összerakni, tudnak fordítani, szövegeket írni.”
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email